Ma este \u00e9n fektetem le \u0151ket. A nagy m\u00e1r mindj\u00e1rt tizenh\u00e1rom, kamaszos f\u00e1radts\u00e1ggal mer\u00fcl \u00e1lomba, r\u00f6gt\u00f6n, ahogy abbahagyom a felolvas\u00e1st. A kicsi, a kilenc\u00e9ves, m\u00e9g nem alszik, nyugtalanul forog az \u00e1gyban. Feln\u00e9z, bele a s\u00f6t\u00e9tbe, azt\u00e1n r\u00e1m. Vigy\u00e1zol r\u00e1m? k\u00e9rdezi hirtelen. \u00c9rzem a hangj\u00e1n, hogy szorong vagy f\u00e9l valamit\u0151l, nagyon j\u00f3l eml\u00e9kszem erre, nem volt olyan r\u00e9g, elk\u00e9pzeltem, hogy a szekr\u00e9ny m\u00f6g\u00f6tt egy koponyafej\u0171 pap\u00edrv\u00e9kony szarvassz\u00f6rny lakik, \u00e9s \u00fagy f\u00e9ltem t\u0151le, mint semmi m\u00e1st\u00f3l sose. Hogy a kisfiam \u00e9ppen mit\u0151l f\u00e9l, azt el se tudja mondani, t\u00fal \u00e1lmos. Nem is sz\u00e1m\u00edt. Vigy\u00e1zok, mondom, megsimogatom a fej\u00e9t, akkor j\u00f3, mondja, visszahajtja a fej\u00e9t a p\u00e1rn\u00e1ra. Nagyfi\u00fa \u0151 m\u00e1r a j\u00f3\u00e9jtpuszihoz, de az\u00e9rt most kap egyet, beleszagolok a haj\u00e1ba, hallom, hogy szuszog.
\n\tMozdulatlanul \u00e1llok a s\u00f6t\u00e9t szob\u00e1ban az emeletes \u00e1gy el\u0151tt, hallgatom, hogy megnyugszik a l\u00e9gz\u00e9s\u00fck, szuszognak, alszanak. \u00c9desany\u00e1m mondta mindig, amikor kicsi voltam, hogy ez, a gyerekszuszog\u00e1s a legszebb hang a vil\u00e1gon. Akkor nem \u00e9rtettem, csak j\u00f3l esett hallani, de most m\u00e1r pontosan tudom, hogy mire gondolt. Apa vagyok, \u00fagy tudom megv\u00e9deni a fiam a testetlen r\u00e9mekt\u0151l, ahogy magam sose. Egy sz\u00f3 el\u00e9g, egy \u00f6lel\u00e9s el\u00e9g. A r\u00e9mek visszak\u00fasznak t\u0151le a s\u00f6t\u00e9tbe, be a padl\u00f3 al\u00e1, vissza a szekr\u00e9ny m\u00f6g\u00e9. Egyetlen sz\u00f3val el tudom kergetni \u0151ket. Aludjatok, dr\u00e1ga bar\u00e1taim, suttogom, vigy\u00e1zok r\u00e1tok. Aludjatok.
\n\tSz\u00e9p lassan kiosonok a szob\u00e1b\u00f3l, nem \u00e9brednek fel. \u00c1tj\u00f6v\u00f6k a dolgoz\u00f3szob\u00e1mba, g\u00e9pelni kezdek, az ajt\u00f3k nyitva vannak, lehet, hogy m\u00e9g besz\u0171r\u0151dik a tudatuk m\u00e9ly\u00e9re ez az ismer\u0151s kopog\u00e1s is. Sz\u00e9p, nyugodt, csendes este, semmi k\u00fcl\u00f6n\u00f6s. G\u00e9pelek, \u00e9s arra gondolok, hogy \u00e9pp ez a legnehezebb, err\u0151l a nyugodt csendes boldogs\u00e1gr\u00f3l besz\u00e9lni, amikor n\u00e9h\u00e1ny pillanatra \u00fagy lehet \u00e9rezni, hogy minden j\u00f3l van, minden a hely\u00e9n van. Senki se beteg, mind egy\u00fctt vagyunk, itt akarunk lenni \u00e9s nem m\u00e1shol, lust\u00e1n beny\u00fajt\u00f3zunk a pillanat hib\u00e1tlan egyszer\u0171s\u00e9g\u00e9be, hagyjuk, hogy teljen az \u00e9let.
\n\tNem volt k\u00f6nny\u0171 id\u00e1ig eljutni. Sok\u00e1ig \u00fagy t\u0171nt, hogy egy\u00e1ltal\u00e1n nem is lehet gyerek\u00fcnk, \u00e9veken \u00e1t ott volt k\u00f6z\u00f6tt\u00fcnk ez a kimondatlan f\u00e9lelem, hogy h\u00e1tha m\u00e9gse. Amikor annak idej\u00e9n ezen gondolkoztam \u00e9s magamba n\u00e9ztem, el is sz\u00e9gyelltem magam, hogy mennyire hasonl\u00edt ez az \u00e9rz\u00e9s ahhoz, amit kamaszkoromban \u00e9reztem n\u00e9ha, hogy h\u00e1tha m\u00e9gis, h\u00e1tha t\u00fal kor\u00e1n leszek apa. Azt hiszem, a fels\u00e9gem ilyet sose \u00e9rzett, onnan kezdve, hogy egym\u00e1sba szerett\u00fcnk, r\u00f6gt\u00f6n gyereket akart t\u0151lem, \u00e9n nem voltam ennyire b\u00e1tor, racion\u00e1lis gy\u00e1vas\u00e1ggal halogattam a d\u00f6nt\u00e9st, majd akkor, ha elj\u00f6n az ideje, gondoltam, de val\u00f3j\u00e1ban nem tudtam, hogy ez mit jelent, mikor j\u00f6n el. Sokat gondolkoztam ezen, azt hiszem, az ebben a neh\u00e9z, hogy az apas\u00e1g \u00e9lm\u00e9nye t\u00e1volabb van a f\u00e9rfil\u00e9tt\u0151l, mint az anyas\u00e1g\u00e9 a n\u0151it\u0151l, a f\u00e9rfiv\u00e9 \u00e9r\u00e9s ink\u00e1bb arr\u00f3l sz\u00f3l, hogy legy\u0151zz\u00fck a saj\u00e1t ap\u00e1nk magunkban hordozott nyomait, \u00e9s arr\u00f3l, hogy kiv\u00edvjuk a vil\u00e1ggal szemben a szabads\u00e1gunkat. Ebbe nem k\u00f6nny\u0171 azonnal elhelyezni azt a felel\u0151ss\u00e9get, amit egy gyerek jelent. Azt\u00e1n egyszer meg\u00e9rtettem, hogy ha igaz\u00e1n f\u00e9rfinak akarom gondolni magam, akkor v\u00e1llalnom kell a d\u00f6nt\u00e9s fels\u0151s\u00e9g\u00e9t: a pillanat nem fog mag\u00e1t\u00f3l elj\u00f6nni, csak akkor, ha akarni fogom. Igen, vagy nem, nekem kell d\u00f6ntenem.
\n\t\u00c9s akkor egyszer csak azt \u00e9reztem, hogy igen, akarom. Akartam, \u00e9s persze meg kellett tanulnom, hogy ezt nem el\u00e9g akarni, vagy nem el\u00e9g csak akarni, a d\u00f6nt\u00e9seim nemcsak a saj\u00e1tjaim, a felel\u0151ss\u00e9g az eny\u00e9m lehet, a d\u00f6nt\u00e9st a magam\u00e9nak \u00e9rezhetem, de a vil\u00e1g f\u00f6l\u00f6tt nincsen \u00e9s nem is lehet hatalmam. Megr\u00e1z\u00f3 volt \u00e9rezni, hogy a jaj m\u00e9g ne legyen, \u00e9s a jaj m\u00e1r nem lehet \u00e9rz\u00e9se mennyire hasonl\u00edt is egym\u00e1shoz, megtanultam azok alatt az \u00e9vek alatt, hogy a szabads\u00e1g nem azt jelenti, hogy parancsolhatok a vil\u00e1gnak.
\n\tAmikor m\u00e9gis kider\u00fclt, hogy gyerek\u00fcnk lesz, \u00e9s megsz\u00fclettek a fiaim, minden a hely\u00e9re ker\u00fclt. Eml\u00e9kszem, ahogy az \u00fajsz\u00fcl\u00f6tt fiam a kezembe fogtam, \u00e9s n\u00e9ztem a szem\u00e9t, \u00e9s tudtam, hogy \u00e9n l\u00e1tom az arc\u00e1t, de tal\u00e1n \u0151 nem l\u00e1tja az eny\u00e9met, azt \u00e9reztem, hogy azonos vagyok \u00f6nmagammal, \u00e9n \u00e9n vagyok \u00e9s nem m\u00e1s vagyok, az vagyok, akinek lennem kell, \u00e9s ott vagyok, ahol lennem kell, \u00e9s minden \u00fagy j\u00f3, ahogy van. Vagyis \u2013 boldog voltam.
\n\tSokszor pr\u00f3b\u00e1ltam ezt elmagyar\u00e1zni agg\u00f3d\u00f3 bar\u00e1taimnak \u2013 olyanoknak is, akiket az \u00e9n gyerekeim forg\u00f3sz\u00e9lszer\u0171, f\u00e9ktelen\u00fcl k\u00edv\u00e1ncsi jelenl\u00e9te bizonytalan\u00edtott el vagy ijesztett meg \u2013, hogy az apas\u00e1g \u00e9lm\u00e9ny\u00e9re nem lehet felk\u00e9sz\u00fclni, hogy az, amit egy m\u00e1sik ember gyerek\u00e9vel kapcsolatban \u00e9rzel, legyen az szeretet vagy \u00e9ppen idegess\u00e9g, \u00f6r\u00f6m, bar\u00e1ts\u00e1g vagy \u00e9ppen harag, egy\u00e1ltal\u00e1n nem ad t\u00e1mpontot arra n\u00e9zve, hogy milyen \u00e9rz\u00e9s az, amikor ap\u00e1k lesz\u00fcnk. Amikor v\u00e9gre megsz\u00fcletik a saj\u00e1t gyerek\u00fcnk.
\n\tCsak azt tudom, hogy onnan kezdve l\u00e1ttam, ahogy az \u00fajsz\u00fcl\u00f6tt fiam, a sz\u00fclet\u00e9s k\u00ednj\u00e1t\u00f3l k\u00e9ken \u00e9s feh\u00e9ren \u00e9s v\u00f6r\u00f6sen ny\u00fajt\u00f3zkodva az ismeretlenn\u00e9 ny\u00edlt hideg f\u00e9nyes t\u00e1gas t\u00e9rben kapaszkod\u00f3t keresve ott fek\u00fcdt el\u0151ttem, onnan kezdve, hogy megf\u00fcrdett\u00fck, \u00e9s fel\u00f6lt\u00f6ztett\u00fck, \u00e9s a karomba vehettem, minden megv\u00e1ltozott. Minden k\u00e9ts\u00e9g \u00e9s aggodalom \u00e9s szorong\u00e1s \u00fagy t\u0171nt el bel\u0151lem, hogy m\u00e9g eml\u00e9kezni sem volt k\u00f6nny\u0171 r\u00e1. Olyan \u00e9rz\u00e9s volt, mint megszabadulni valami s\u00falyos, tompa f\u00e1jdalomt\u00f3l, amit m\u00e1r annyira megszoktam, hogy szinte tudat\u00e1ban sem voltam, \u00e9s csak amikor elm\u00falt hirtelen, akkor d\u00f6bbentem r\u00e1, hogy milyen hossz\u00fa ideig is hordoztam magamban.
\n\tTizenh\u00e1rom \u00e9ve vagyok apa, azt hiszem, sokkal t\u00f6bbet tanultam ezalatt az id\u0151 alatt a gyerekeimt\u0151l saj\u00e1t magamr\u00f3l, mint el\u0151tte \u00f6sszesen. Vigy\u00e1zok r\u00e1juk, \u0151k meg \u00e9nr\u00e1m. T\u0151l\u00fck vagyok az, aki vagyok.<\/p>\n