Bementem egy Costa kávézóba, a pult roskadozott a teli tonikos üvegektől.
Kivártam a sorom, kértem egy tonikot.
A barista erre azt mondta, tonik, az nincs.
Gondoltam biztosan új szegény a pult mögött, nem tudja, hogy mégis van.
Vagy nem tudja szegény, hogy mi az a tonik.
Segítőkészen mondom, hogy tudja, az a keserű szénsavas ital, mutatom, hogy ott áll kb. nyolcvan üveg belőle a jégen.
Kedvesen bólint, mondja, az ott tényleg tonik, de tonik az nincs.
Kérdezem, hogy akkor én most egy érzékcsalódás áldozata vagyok?
Mondja, hogy nem, jól látom, az tényleg tonik, de nem eladó, mert az csak alapanyagként van jelen a pultban, kizárólag akkor kaphatok, ha összekeveri feketekávéval.
(Brrr – bár én szeretem a keserűt, sőt annyira hogy saját tonikot szoktam csinálni kínafakéregből, de nekem ez a kombináció akkor is brrr.)
Nem akartam elhinni hogy ez igaz, de igaz volt.
Hiába próbáltam azzal érvelni, hogy én itt régebben rendszeresen ittam tonikot és semmi bajom nem lett, mégis hajthatatlan maradt.
A tonikos kávé tehát megszüntette szülőanyját, a tonikot.
Ki érti ezt?
#firstworldproblems #tonic #kiértiezt #ígyvolt #abszurd #ígyjártam

(És vajon ki találta ki ezt a ostobaságot, és mért hozzák ilyen különös szabályokkal kellemetlen helyzetbe szegény baristákat? És vajon mért nem dugják el akkor szem elől az üvegeket? )
Mindenesetre hálás vagyok az abszurd élményért kedves Costa Coffee Hungary