Két húsvéthétfői emlékkonzerv:
A kis rezsón, a bögrében melegszik a viasz. Az egész házban érezni a szagát. Apa előveszi az írókákat meg a tojásokat. Én is kapok egy írókát, apa megmutatja, hogy kell megmártani a fejét a viaszban, szeretem fogni, simára smirglizett puha fenyőfa, benne kicsi sárga fémcső, (fogkrém tubusból csináltuk) abban egy szál lószőr, ami igazából anya haja.
Írjuk a tojásokat, nekem nem megy, anya segít, de az én kezem alatt nem fordul olyan szépen a tojás, nem húz rá olyan egyenletes vonalat az íróka.
Nem baj, úgy is jó lesz. A lényeg, hogy együtt legyünk.
Apa tud a legjobban tojást festeni, én sose fogok tudni olyan patkókat meg örvényeket meg tulipánokat rajzolni mint ő. Csak pöttyöket.
Nem baj, az is szép.
A festéknek ecet szaga van, eltűnnek benne a tojások olyan sötét, pirosan kerülnek elő. Ledörzsöljük róluk a viaszt, aztán bedörzsöljük mindegyiket szépen szalonnával.
A húsvéthétfőnek viaszszaga, ecetszaga, szalonnaszaga és kölniszaga van.
Szeretem ezt a szagkeveréket. #emlékkonzerv #húsvéthétfő
Húsvéthétfő van, tízéves vagyok. Megyek hazafelé az öntözésből, pénzt is kaptam, tojást is jó sokat, jó kedvem van, fütyörészek, a tojásokat egy zacskóban lóbálom. Egyszer csak azt hallom, fut utánam valaki. Mire megállnék és hátranéznék már ott is van mellettem, egy öregasszony, ki is kapta a kezemből a zacskót, te voltál, kiáltja közben, a földhöz vágja a zacskót, most elkaptalak, kiáltja, rátapos. Nézem, a nájlonon át is látom, hogy mind összetört az összes tojás, majdnem sírok annyira dühös vagyok, kérdezem, hogy miért tetszett ezt csinálni velem, a néni megint azt mondja azért mert megismert, én voltam. Rázom a fejem, mondom, hogy nem igaz, közben felismerem, a kakasárus vénasszony az, aki a pattogatott kukoricát árulja. Rákiáltok, hogy nem csináltam semmit, ő meg vissza rám, hogy de igen, én voltam, látta, fél órával ezelőtt odamentem és belefújtam kölnivel a kipattogott kakasba, hogy az egészet ki kelletett dobja, az még mindig pacsuliszagú az egész üvegtartó, soha nem fogja tudni kimosni. Nembaj, most megkaptam a magamét, mondja. Elfordul otthagy. Állok a tojásokat nézem, tényleg mind összetört. Nem szedem fel a zacskót. Indulok én is tovább, hazafelé. Már nem fütyörészek, a kakasosnénire gondolok, a nagy üvegfalú ládára, mai mindig tele szokott lenni pattogatott kukoricával, elhatározom, hogy másnap visszajövök, és tényleg le fogom önteni a kipattogott kakashegyet, de nem kölnivel, hanem, acetonnal.

(A képen az egyik utolsó megmaradt tojás, még azokból, amiket apám írt. Mögötte édesanyám fánkja.)
forrás Dragomán György https://ift.tt/2XvYw68