Ó utca 28, földszint 2. Sötét kis udvari lakás volt, húsz négyzetméteres kis lyuk. Az első saját otthonunk volt. Fekete és mégis gyönyörű évek voltak, tele kétségekkel, félelemmel, mi próbáltunk boldogok lenni csak azért is. Ültem a sötétben éveken át és írtam, csak azért is. A könyv, amin dolgoztam majdnem megölt, de végül mégiscsak én bizonyultam az erősebbnek. Befejeztem, megírtam, író lettem.
Most visszatérünk a tett helyszínére, A pusztítás könyve tizenhárom év után újra megjelenik, az új kiadás bemutatója
február tizenkilencedikén csütörtökön délután ötkor lesz az Instantban (Budapest, Nagymező utca 38, 1065), pont ott ahol régen a lakásunk volt, pont ott ahol írtam.