Rendszerújra könyvbemutató – Veiszer Alindával beszélgettünk

Megjelent a második novelláskötetem, a Rendszerújra. A könyvbemutató a Margó fesztiválon volt, a Weiszer Alindával beszélgettünk.
Videó is készült róla:

A könyvesblog így írt a bemutatóról:
“”Az idei őszi Margó harmadik napján este hétkor Veiszer Alinda beszélgetett Dragomán Györggyel Rendszerújra című novelláskötetéről. Egészen különleges kölcsönösség jött létre a szerző, a moderátor és a közönség között: a szövegekről való beszélgetés közben egy különleges áramkör kapcsolt minket össze, amelyben könnyeinket törölgetve röhögtünk a diktatúrák és üldözöttjeik sötét anekdotáin.

Veiszer Alinda okos, amatőr olvasóként hihetetlen őszinteségű és empatikus kérdésekkel bombázta az írót: szó esett a romániai diktatúrában töltött gyerekkor soha ki nem törlődő tapasztalatairól, a magyarországi rendszerváltás örömmámoráról, az író saját szövegének való kiszolgáltatottságáról, és mindenek előtt a szabad emberré válás tétjéről.

A beszélgetés során kiderült, hogy Alinda kérdései a történetek kegyetlenségéről, az olvasót átverő, olykor pozitív tartalmúnak tűnő címadásról, a kötet motívumrendszeréről egy alapvetően bizalomra épülő világképből táplálkoznak, míg Dragomán azt tanulta meg gyerekkorában az édesapjától, hogy valamikor biztosan el fogják vinni vallatni, és erre készülni kell. Az iskolában pedig azt, hogy az imperialisták feltétlenül el fogják pusztítani a világot atomháborúban, ha ők, a gyerekek nem békeharcolnak jól és szorgalmasan. Mindezekből adódóan, míg Alinda a Tréfa és a Szívesség című szövegektől valami kedveset és biztatót várt, addig Dragomán világképében mindkét szóhoz a hatalomnak való kiszolgáltatottság viszonyrendszere asszociálódott.

Az író briliáns humorral anekdotázott arról, hogy milyen személyes emlékhálózatot mozgat alkotás közben, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált előttünk, hogy a szövegeket elsősorban műfajiságuk, intertextualitásuk és mindenek előtt a létezés és az emberi természet kölcsönös fenyegetettségéről valló filozófiai tapasztalat konstruálja. Dragomán Györgyöt az üldözöttség, a hatalom torzító hatásának való általános kiszolgáltatottság nem „csupán” a történetiség és az önismeret összefüggésében izgatja, hanem az emberiség túlélésének tétjeként is: vajon biológiai fennmaradásunk érdekében a hangyák társadalmának útjára kell-e lépnünk vagy megőrizhetjük-e szabadságunkat. És míg hallgathattuk Dragomán György hátborzongató anekdotáit és művészetelméleti s filozófiai eszmefuttatásait, egy igazi nagy, alkotói személyiség szemérmesen megvallott ars poeticájának is tanúi lehettünk, amely mindenek ellenére az élethossziglani gyakorlásban kimunkálódó szabad ember eszménye mellett tesz hitet. “(Szarka Judit)