Most hogy A víz érintése Oscar díjas lett, eszembe jutott gyerekkorom egy különös tévésorozata az Atlantiszi ember, amelynek Bobby volt a főszereplője a Dallasból. Elsős vagy második lehettem, amikor adta a tévé, semmit se értettem az egészből, de úgyis az volt a lényeg, hogy az úszóhártyás kezű Bobby delfinúszásban úszik a tenger alatt, aztán a szárazon folyton elájul. Nagy rajongója voltam a sorozatnak, a hetedik részben Bobby valahogy visszament az időbe és Veronába belekeveredett a Rómeó és Júlia történetébe. (Elég agyament sorozat volt.) Onnan kezdve nem volt több rész, és nekem egy osztálytársam megsúgta, hogy azért nem, mert Ceaușescu elvtárs, a nagy kultúrember felháborodott azon, hogy az amerikaik gúnyt űztek Shakespeare-ből és betiltotta. Ezt nem egészen értettem, de mit volt mit tenni, elfogadtam.
Pár napig még nosztalgikusán emlegettük a vízalatti Bobbyt, az omuldinatlantiszt, néha kicsit huzigáltam az ujjam között a bőrt, hátha megnyúlik, és nekem is lesz olyan vagány úszóhártyám, de eléggé fájt, és nem lett, úgyhogy abbahagytam, szegény vízalatti Bobbyt meg csendben elfelejtettük, csak a május egy strandon bukkant még néha elő az emléke forróbb nyári napokon, amikor a delfinúszással kísérleteztünk. #azatlantisziember #gyerekkorom

További fejlemények:
Közben megtudtam, hogy Bobby könyvet is irt a sorozatból, élete első regénye volt, egy tervezett, de sajnos soha meg nem valósult trilógia első kötete, illetve, hogy a producer egyenesen doktor Spock maszkmesterével csináltatott neki kigyúrt habszivacs kamu-testet, hogy a stúdió fejesei láthassák milyen jó svádájú gyerek, aztán két hónapja volt tényleg jó svádájúvá gyúrni magát, ami a hálás utókor legnagyobb örömére sikerült is neki.

forrás Dragomán György http://ift.tt/2I45GUX