A bokszoló ciklus, ötödik, utolsó előtti darabja.

Ahogy ment felfele a lépcsőn Janó érezte, hogy még mindig szokatlan a járás, nem a sorvadás miatt, a pár hónap, amit a kerekesszékben töltött szerencsére nem volt elég hosszú idő ahhoz, hogy rendesen elkezdjenek leépülni az izmok, de az idegpályák regenerációja még mindig messze nem volt teljes, nem mindegyik izom reagált rendesen, tudta, hogy nagyon sokáig darabos lesz még a mozgása.
Amikor befordult a folyosóra valahogy túl nagyot is lendített a lábán, majdnem elvesztette az egyensúlyát, szerencsére még időben sikerült a falba kapaszkodnia, közben önkéntelenül magához szorította a papírzacskót, érezte, hogy szétnyomódik benne néhány szőlőszem, talán az egyik füge is.
Misi bá az ágyon ült, a kötését igazgatta a nyitott fürdőköpenye alatt. A falba rögzített vaskarikától az acél nyakörvéig vezető lánc meg-meg csördült, ahogy a fogával az egyik csíkot tépte a másik után a nagy leukoplaszt-tekercsből.
Amikor meglátta Janót egészen elsötétült az arca: – Mit akarsz? – kérdezte.
Janó feléje nyújtotta a zacskót – Hoztam gyümölcsöt Mester – mondta, a kötést nézte. A fásli rétegei Misi bá vállától indultak, és jóval a dereka alá értek, az egymásra rétegzett itt-ott elsárgult pólyadarabokat elszürkült leukoplasztcsíkok tartották össze, Janó látta hogy Misi bá mellkasán porszemek tapadnak a régebbi leukoplasztcsíkok ragacsos nyomaiba.
– Jól elintézett mi? – Misi bá az állával a kötés felé bólintott, közben tenyérrel rányomta az utolsó ragasztócsíkot, felszisszent ahogy a kötés rányomódott a varratokra. – Ahhoz képest, hogy csak egy kölyök volt. Ha nem szedik le rólam, simán ki is belez.
Janó bólintott, közelebb lépett – Mi a fenének akarta ellopni mester? – legyintett. mint aki úgyis tudja a választ, odatette Misi bá mellé az ágyra a zacskót. – Szőlő, alma, füge, gránátalma – mondta. – Csupa vitamin.
Misi bá beletúrt a zacskóba, kivett egy szőlő szemet – Na azzal ki leszek segítve. – mondta, bekapta, a földre köpte a szőlő héját és a magot. – Mi az istennek nekem vitamin?- kérdezte, a háta mögé gyűrte a párnát, aztán hátradőlt, fél kézzel a láncot fogta, mintha a krómozott láncszemek erejét próbálgatná. – Hogy lelkesebben dugjam majd a fejem a hurokba? Hallottad az ítéletet. Ezek csak azt várják, hogy megint járni tudjak, aztán levágják a fejem, vagy felakasztanak. Példát akarnak statuálni, hozzányúltam a szent dögeikhez – a fejével a tévé felé intett -, láttam én is híradót, tudom, hogy megy ez itt, teltházas stadionokban tartják a kivégzéseket.
Janó Misi bá kezét nézte, azt, ahogy az ujjai a láncot fogdossák és gyúrogatják, úgy jó féltenyérnyi helyen egészen lekopott a szemekről a krómozás, látszott az ötvözet matt szürkesége.
– Megváltoztatták az ítéletet – mondta, látta, hogy Misi bá ujjai mozdulatlanokká merevszenek a láncon – Elengednek? – kérdezte, de látszott az arcán, hogy meg is bánta azonnal a kérdést.
Janó nemet intett – Harc lesz – mondta.
– Összeraknak egy döggel – Misi bá hangja halk volt, száraz és recsegős, mintha hirtelen kiszáradt volna a szája – nagy ötlet, menjen be az edző is az arénába, mutassa meg, hogy mit tud igazából – rámarkolt a láncra megrántotta, elengedte – Nem! – kiáltotta, a lánc hangosan csörgött, ahogy megrázta a fejét. – Nem vagyok hajlandó! – a tenyerével a zacskóra csapott, a zacskó eldőlt, szőlőfürtök borultak belőle a lepedőre – Menj szépen vissza, és mond meg nekik, hogy nem vagyok hajlandó – megrázta a fejét – Semmi esélyem. Egy kéthetes kölyök is látod mit csinált velem?
Janó odalépett az ágyhoz, megfogta a láncot – Nem egyedül megy –mondta, a másik kezét is a láncra tette meghúzta, mintha az erejét próbálgatta – Ketten leszünk. Maga meg én. Most az a terv, hogy össze is láncolnak.
– Mi van? Téged meg engem?
Janó bólintott: – A nyakunktól fogva.
– Hát az remek lesz. Akkor aztán tényleg lesz esélyünk. Akkor már inkább a gilotin. Az legalább nem fáj.
– Nem úgy van az – mondta Janó. Odaült Misi bá mellé az ágyra. – Az a helyzet, hogy a dög is öregszik. Azt mondják nagyon megunta már a hecceket. Egyből gyomorra megy, aztán vége. Már a nézők is unják. – beletúrt a zacskóba, . – Mióta nem mi készítjük fel az ellenfeleket, azóta még rosszabb. Nagyon leszállt az odsz, és minden heccen buknak vagy nyolc százalékot. Nincsen aki legyőzze. Nem tudják lecserélni, A nézők nem vennének be egy sima bundát. Mi viszont a múltunkkal meg a tapasztalatunkkal…
Janó elhallgatott, Misi bá közben kivett a zacskóból egy gránátalmát, kettétörte, három újjal belenyúlt, kitépett belőle egy darabot, a fehér hártyán ülő vöröses rózsaszín magokat nézte – Két összeláncolt nyomorék végezz egy döggel – mondta – nagyon hihető – a szájába vette a gránátalma darabot, ahogy rágta, gyümölcs piros leve rácsepegett a kötésére.
Janó rántott egyet a vállán – A meccs meg lesz rendezve. Ha kitalál valami hihetőt segítenek. Ha tudunk szépen győzni elengednek. Ha nem, akkor annyi. Úgyhogy kezdjen el gondolkozni mester.
Misi bá bólintott, roppanva kifordította a gránátalma egyik felét, az arcához emelte a gyümölcsöt, szürcsölve rágta le a hártyákról a magokat.
Janó elfordult elindult kifele, nem akarta látni hogy csorog az öreg állán a gránátalma leve. Már az ajtónál volt, amikor Misi bá utána szólt:
– Legközelebb banánt hozzál. Az több erőt ad.
Janó nem válaszolt, becsukta maga mögött az ajtót. Ahogy fél kézzel a falat fogva lépegetett, mintha még sokáig hallotta volna Misi bá láncnak finom zördüléseit.