Sokan nem is tudják, de az egész nagy hacacáré úgy kezdődött, hogy Sepsi Péter és bandája tévedésből a brassói rádiógyár teherautóját rabolta el ezerkilencszázötvenhat augusztus huszonharmadikán. Úgy tudták, a teherautón sörös meg boroshordók lesznek, amiket a fasizmus feletti győzelem ünnepére vittek volna. Péter, Aurél, Imre és Vlád lóháton lovagoltak szembe a teherautóval, a pojánai szerpentin második kanyarjánál látta meg őket a sofőr, de akkor már késő volt, Imre sodronyfonatú lasszója már besüvített a lehúzott ablakon és a nyakára tekeredett, ahogy Imre elvágtatott mellette, kirántotta a fülkéből, Aurél meg átugrott a kocsira, pont időben ült be a sofőr helyére, úgyhogy a teherautó nem zuhant be a szerpentinbe, két óra múlva már fent is voltak, az erdő mélyén a medvebarlangnál.
Ott derült ki csak a tévedés, amikor az első ládát felfeszítették, és sörösüvegek helyett gondosan zsírpapírba és friss forgácsba csomagolt vadonatúj rádió-adóvevőket találtak, és a máskor fegyelmezett ellenállók olyan eszeveszett haragra gerjedtek, hogy Péter és Vlád fejszével a kézben kellett a teherautó platójára másszon, csak úgy tudták megakadályozni, hogy kár essen a rakományban. Péter ezalatt előszedte a barlang egyik titkos járatából a végső győzelem ünneplésére tartogatott borókapálinka-készlet egy jelentős hányadát, aztán azzal lecsillapította az elégedetlenkedőket.
Háromszázan bujkáltak akkor már Brassó fölött a hegyekben, volt, aki rögtön a háború után húzódott fel, volt, aki a kollektivizálás elől menekült oda, és voltak olyanok is, akik itt, a hágók között élték az egész életüket.
A rádiósládákat még aznap éjszaka lepakolták a teherautóról, hogy alkamasint sajtra, hagymára, puliszkalisztre cseréljék a készülékeket, aztán ki tudja, évekig porosodhattak volna a barlang mélyén, ha pár nappal később a véletlen arra nem sodorja Gál Feliciánt, a marosvásárhelyi református kollégium jobb napokat látott fizikatanárát.
Felicián épp zipszer medvevadászok mellé szegődve tengette napjait, a maga eszkábálta elektromos kábitóhálóját bérelték ki tőle, ennek a segítségével viszonylag kockázatmentesen lehetett elrabolni az az anyjuktól a pár hónapos, táncoltatásra és idomításra épp érett korú medvebocsokat.
Ha Irimie Bankofagian nem próbál akkor este egy rádiót elcserélni Felicián szájharmonikájára, szinte biztosan másképp alakult volna minden. Feliciánt annyira lázba hozta az újfajta rádiókészülékek látványa, hogy még ott, a tűz pislákoló fényénél szétszerelt egyet, aztán fél nap se telt bele, életet lehelt a mindaddig néma készülékekbe, és arra is rájött, hogy lehet fenyőgyantából, mohából, üvegtörmelékből és friss háncsból olyan kezdetleges galvánelemet kanyarítani, amivel szinte bármelyik erdőben működtetni lehet majd a készülékeket. A módszer váratlan előnye volt, hogy a fenyőfák antennaként is működtek, úgyhogy a következő napon már a svéd rádió foxtrottműsorának számaira táncoltak a lázadók a medvebarlang előtt.
Három hét se kellett hozzá, hogy a Kárpátok legrejtettebb szegleteibe is eljussanak a Felicián -féle módszerrel átalakított rádiók, és az addig egymásról mit sem tudó bujdosók, lázadók, csempészek és orvvadászok hamarosan nemcsak a legújabb külföldi híreket tudták meghallgatni, hanem egymást is tájékoztatni tudták a belügyi csapatok meg a vadásztársaságok embereinek mozgásáról.
Mire eljött az október második fele, és Magyarországon kitört a forradalom, már laza szövetséget alkottak egymással a különböző csoportok, akik addig épp csak össze-össze zördültek a belügyeikkel, az volt a legnagyobb húzásuk, hogy Vasvágó Áron hajdúi sofőröstől-mindenestől elrabolták az ojtuzi szoros országútjain áthaladó búzaszállító teherkonvojt, de október huszonötödikének hajnalán egyetlen nagy, összehangolt akcióban elindultak lefele a hegyek közül, és onnan kezdve, hogy a káránszebesi laktanya földalatti fegyverraktárát szinte ellenállás nélkül sikerült kirabolniuk Obermajer Emil vezetésével a Petrozsény bányából szökött vájárok csapatának, nem volt megállás. A csíkszeredai hegyivadászok még aznap átálltak a lázadók oldalára, másnap kora hajnalban felszabadították és felfegyverezték a a szamosújvári és nagyenyedi börtön foglyait. Október huszonnyolcadikára már országszerte lángoltak a belügyi csapatok kaszárnyái, a Deltától Mámamarosig kinyíltak a lágerek, a forradalom országossá terjedt. Ma már azt is tudjuk, hogy ezekben a napokban sikerült lokalizálni a parajdi sóbánya legalsó szintje alá rejtett titkos laboratóriumot, ahol Gábor Áron szépunokája, Gábor Adorján megtalálta azt a rézköpenyes atomrakétát, amivel aztán meg lehetett állítani az október első napjaiban Magyarország és Románia felé induló szovjet csapatokat. Hogy aztán hogy jött létre nem egészen fél év alatt a Dunamenti Szabad Föderáció, az mára már általános iskolai tananyag, ezzel nem is untatjuk ehelyt olvasóinkat.
Annyit talán még érdemes elmondani, hogy a Felicián-féle rádiók azóta belenőttek a fenyőfák törzsébe, ezért aztán a Kárpátok rengetegeiben azóta is halkan, de jól hallhatóan szólnak a legkülönfélébb zenék – bár azt meg kell adni, hogy ezek között mára már viszonylag visszaszorult a foxtrott.

Ez a “Foxtrott – A dicsőseges kárpáti forradalom első napjairól” című írásom, a Másik forradalom című kötetben közöltem, az volt a felkérés, hogy képzeljünk el egy másik ötvenhatot. Mesélte egyszer nekem valaki, hogy találkozott román pásztorokkal, akiknek életük élménye volt, hogy rádión hallgathatták a hegyekben a forradalom eseményeit, és olvastam a hegyekbe húzódó ellenállók történeteit, ez állt össze a fenti szöveggé, egyfajta rádiós proto-internet segítségével