Részegh Botond - Nightfall
Részegh Botond – Nightfall

A fogoly alszik. A börtönigazgató a fekete cellában áll, zseblámpája vörös fénybe vonja a fogoly arcát. A börtönigazgató a fogoly vérében keringő nyugtatóra gondol, arra, hogy felkapcsoltathatná a reflektorokat, de nem teszi. A fogoly nem ébredne fel, legalább kilenc óra még, amíg kiürül a szervezetéből a gyógyszer. Nem ébredne fel, nem is térne magához, de a bőre akkor is magába szívná a fényt, ki tudja, lehet, hogy a sejtjei szintjén érzékelné, mint valami növény. A börtönigazgató szeretné ezt elkerülni. Azt akarja, hogy a fogoly egész valójával elfelejtse a fényt. Arra gondol, ha eleget tartja teljes sötétben, a fogoly bőre nemcsak kifehéredik, hanem áttetszővé válik, olyan lesz, mint az üveg, az egész ember olyanná válik, mint azok a halhatatlan fehér gyíkok, amik egy barlang mélyén laknak valahol, örökre elzárva a fénytől. Azért a vörös fényű zseblámpát választotta az ellenőrzéshez, mert úgy tudja, ez áll a legtávolabb az igazi természetes fénytől, biztosan így kell lennie, ha egyszer a fotópapíron sem hagy nyomot.

A fogoly arcát nézi, aztán kiveszi a papírzacskóból a bepúderezett gumikesztyűket, felhúzza mind a kettőt, hozzákezd az ellenőrzéshez. Mint ilyenkor mindig, most is az jut eszébe, hogy tulajdonképpen ez az egész vizsgálat szükségtelen, fölösleges hetente elvégezni. Nem szeret erre gondolni, mert nem szereti megkérdőjelezni a szabályokat. Egész közel tartja a fogoly bőréhez a lámpát, megvizsgálja a füle mögötti bőrt, aztán bevilágít a fülébe, a fül porcainak vörös örvényeit nézi. Megvizsgálja a szemhéjakat, először a balt húzza fel két ujjal, aztán a jobbat, a fogoly szemébe világít, ellenőrzi az orrlyukait, a száját, az ínyét, a szájpadlását, a fogait, a nyelvét, a nyelve alatt a lágy szöveteket.

Miután ezzel végez, újra a fogoly szájába világít, a fogoly arca a vörös fénytől felizzik, a börtönigazgató belenyomja a szájába a lámpát, hagyja rácsukódni a fogakat, a fény feketén vetíti át a csontok körvonalait a vörösre festett bőrön.

A börtönigazgató leveszi az egyik gumikesztyűt, a tenyerét a fogoly bőréhez érinti, lassan, nagyon lassan végigsimít az arcán. Egy dokumentumfilm jut eszébe, amit a tévében látott. Egy tévéstáb bevitt egy vak kislányt az állatkertbe, és megengedték neki, hogy megérintse a műtét miatt elkábított tigris pofáját.

 

Gyakran irok festményekről. Ez az írás egy ötrészes ciklus egyik darabja, Részegh Botond barátom képei köré írtam, Erőtánc címmel közös könyvünk is lett belőle.