A hórihorgas tanárforma figura bicegve, jobb kezével egy esernyőre támaszkodva járt. A bal kezében egy üres üdítős ládát lóbált. Elment a tér egyik felén másfél méter magasan a föld fölött lebegő ezüstszínű jogi szobor mellett, kikerülte a portréfestőket és az imádkozó koldusokat, aztán váratlanul megállt, a ládát a földre tette, ügyetlenül fellépett rá, az arra járókat polgártársainak szólítva arról kezdett beszélni, hogy:
talán hosszútávon kellene gondolkozni, mondjuk azon, hogy hogyan lehetne a mindenkori politikai hatalomtól független, szabad sajtót létrehozni és fenntartani;
hogy mi kellene ahhoz, hogy az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában lefektetett értékeket senki se tehesse zárójelbe;
hogyan lehetne azt elérni, hogy a nemzet fogalmát senki se sajátíthassa ki, és így tovább…
Itt rövid szünetet tartott, aztán még bátortalanul hozzátette: persze lehet, hogy mindennek mondjuk ezerkilencszázkilencvenben kellett volna nekilátni…
Elhallgatott, az esernyőt készenlétbe helyezve körülnézett, hátha esetleg valaki megpróbálná tojással vagy mondjuk paradicsommal megdobni, de semmi ilyesmi nem történt.
Lelépett a ládáról, lehajolt, hogy felemelje, aztán amikor felegyenesedett, az ezüstszínűre festett nagy szakállas jógival találta szembe magát. A jogi egyik kezében egy hosszú S alakú acélrudat tartott, korábban azon ülve lebegett. Azt mondta, mélyen meghatották az imént hallott szavak, korábban ő is újságíróként dolgozott, így a független sajtó megteremtésére ezennel fel is ajánl a napi bevételéből egy százast, viszont mindjárt meg is kéri a kollégát, hogy valahol máshol folytassa azt, amit csinál, mert ez a tér már foglalt, nincs hely még egy mutatványosnak, ráadásul nemsokára hat óra lesz, és akkor megjön majd a duhaj skót dudás, amelyiknek cintányérok vannak a hátán és a bokájára szerelt lángszórókkal szokott rockslágerekre meg magyar-nótákra táncolni, és az az igazság, hogy ez itt az ő helye, és félő, hogy nem lesz fele ennyire se támogató vagy megértő.

#egyperces #ígyvolt #nemígyvolt