tyukszi – tyuksziparittya
Nem tudom mért neveztük így, úgy emlékszem azt magyarázta valaki, ha egy tyúkot meglő vele az ember, akkor azt mondja, „szi”. Ez persze nem volt igaz,
A kövesparittya, és a Bergmann cső és a nyíl mellett gyerekkorom negyedik legfontosabb fegyvere. Hajlított drótból készült, amit nem volt könnyű szerezni, (sokat is ért a csere-piacon, én egyszer egy serifcsillagot és öt darab kariókát adtam egy szép zöldért) a hántolt drót végekre vékony száll bugyigumi került, a drótvégeket aztán vissza kellett húzni a gumi fölé.
A bugyigumival többnyire hajlított gombostűt lőttünk ki, egymásra, madarakra, nagyon ritkán papír céltáblákra. Ha elfogyott a muníció elmentünk a dácsia emeletére a papírboltba és vettünk egy nagy dobozzal, aztán az összeset behajlítottuk, zsebre tettük és portyáztunk tovább.
Szerencsére nem lehetett vele pontosan lőni és nagyon messzire se vitt, mi azért szorgosan próbáltuk vele kilőni egymás szemét. A blokk tetejéről ismeretlenekre is adtunk le vele lövéseket, eredménytelenül.
Május elsején jött el a tyukszi igazi ideje, akkor megtelt a város luftbalon árusokkal, a fejük felett lebegő színes lufi erdő ideális és eltévesztetetlen préda volt.
Tyukszipuska változata is létezett, az már komolyabb fegyver volt, egy léc végébe két szeget kellett verni, azokra kötöttük a gumit, a léc másik végén egy odadrótozott ruhacsipesz volt az elsütő szerkezet. Én még rendes ravaszt is csináltam az enyémhez.

(A fotón látható speciális lövedékek szerencsére ritkaságnak számítottak, u- szöggel már komolyan lehetett volna büntetni.)
forrás Dragomán György http://bit.ly/2tgZi6q