Még egy darab a Palota ciklusból. Ez mindjárt az Uszturoj után következik.

Azelőtt olyan ruhát sosem láttam mint amilyet Mosumircsa a kezembe adott, tiszta fehér volt az egész, és a nadrág és a kabát valahogy egybe volt csinálva, csak elől volt rajta egy cipzár, Mosumircsa mondta, hogy ezt úgy hívják, overál, vagy kezeslábas, vegyem fel, először egy kicsit dörzsölni fogja a bőrömet, de meg fogom szokni mert a kozmonauták is megszokják, de én olyan nagyon fáztam, hogy először egyáltalán semmi rosszat nem éreztem, csak amikor mentünk a folyosón akkor kezdett el mindenfele viszketni a bőröm, úgy, minthogyha Mosumircsa nem mosta volna le elég jól róla a fokhagymás szappant, amivel megfürdetett, meg is vakartam a combomat meg a karomat, na és akkor Mosumircsa mondta, hogy amit érzek, az nem viszketés, hanem csak a papírruha miatt van, mert tudjam meg, hogy ez pont olyan papírruha, amilyet az űrhajósok is viselnek, fent, a Béke űrállomáson, nagyon praktikus, mert nem maradnak meg rajta a baktériumok, és kétnaponta kapok majd tiszta váltást, a régit meg elégetik lent a pincében, a nagy vaskemencékben, én éppen mondani akartam, hogy nem leszek olyan sokáig itt, de akkor valami megcsippent, aztán recsegve zúgni kezdett, Mosumircsa elővett a nadrágszíjáról egy tokból egy nagy fekete rádiót, olyat, amilyen a rendőr bácsiknak van, a füléhez tette, a rádióban zúgva mondtak valamit, aztán Mosumircsa is bele beszélt, hogy mit mondott azt nem értettem, de aztán mindjárt el is tette a rádiót.
Közben egy olyan ajtóhoz értünk amelyiknek a két oldalán két rajzfilmfigura állt nagyba megcsinálva, messziről megismertem őket, Pikk volt az meg Pokk, sokszor láttam a kalandjaikat, amikor még óvódás koromban elvittek a törpemoziba, de most katonáknak voltak öltözve, azt a részt nem láttam, amelyikbe katonák voltak, csak azokat, amelyikekbe kovbojok, meg indiánok, meg űrhajósok, meg traktoristák, meg tengerészek, de itt egészen nagyok voltak, akkorák, mint a felnőttek, és nagyon vagány kerek sisakjuk volt, pont olyan mint a filmekben a katona bácsiknak, a kezükben is pont olyan géppisztolyok voltak, amilyennel a katona bácsik szoktak sétálni a főtéren, Mosumircsa látta, hogy nagyon nézem az ajtó két oldalán a két nagy Pikket és Pokkot, és mondta, hogy tudjam meg, hogy ez a pikksipokkos ajtó, és ezen őrajta és Doktor Pisztrujátún kívül más felnőtt csak külön engedélyel mehet át, mert ez már a gyermek birodalma, a gyermekek republikája, és igen nagy megtiszteltetés, hogy én most ennek a vendége leszek, mert ide csak az éltanulók kerülnek, meg azok akik megnyerik a diák olimpiádákat, meg a haza védelmében versenyeket, szóval csak a legjobbak és a legügyesebbek, és Pikket és Pokkot is ők csinálták meg ilyen nagyba, felrajzolták rétegelt lemezre és lombfűrésszel kivágták, és kifestették, és büszke lehetek, hogy most én is a gyerekek köztársaságának vendége leszek, mert tudjam meg, hogy az ország összes gyerekének ez a legfőbb vágya, hogy ide eljöhessen, és az iskolában tényleg ezt tanultuk, és az olvasó könyvben voltak fényképek is a gyerekekről, ahogy a Tábornok Elvtárs körül állnak és nagy füzetekbe jegyzetelnek.
Megint megcsippent a rádió Mosumircsa beleszólt, aztán beszélni kezdett, közben a vállamra tette a kezét és megálltunk, Mosumircsa aztán kikapcsolta a rádiót, és rám nézett, és azt mondta, hogy most sajnos nem tud velem jönni, menjek át a piksipokos ajtón, aztán végig a folyosón ott lesz egy csigalépcső, azon menjek fel egy emeletet, aztán a fenti folyósón keresem meg a hármas ajtót, menjek be, és mondjam, hogy újgyerek vagyok, Mosumircsa küldött, majd mindjárt jön ő is utánam, egyet se féljek, de előbb még el kell hogy intézzen valamit.
Bent a folyosón oldalt a két falra fel volt még rajzolva egy csomó másik rajzfilm figura, a huligán farkas amelyik mindig kergetni szokta a szegény nyuszikát és Tom és Dzseri és Lolka és Bolka és Vudi a fakopács és Mikiegér és Plutókutya és a nagy buldog és Mihájéla és Askiuca és egy csomó másik amelyiket nem is ismertem, de most mind ki voltak békülve egymással, a mezőkben és a gyárakban és a bányákban dolgoztak, Plutókutyán például doktor köpeny volt, a mancsában meg sztetoszkóp, Askiuca egy esztergapad mellett állt, a huligán farkas egy traktort vezetett és szántott, szépen meg volt rajzolva a traktor mögött az eke, a nyuszika szórta a barázdába a magokat, a menő manó, amelyik igazából csak egy vonal most pont olyan volt mint egy űrhajós, rendes szkafanderrel és levegő palackkal úszott a csillagok között. A csigalépcső korlátjáról kreppapír girlandok meg lampionok lógtak, de elég régiek lehettek, mert ahogy mentem fel, láttam, hogy majdnem mindegyik össze van gyűrve és el van szakadva, és kipukkadt lubbalmok is lógtak ott, vékony barna spárgákkal meg cérnákkal voltak felkötve a korlátokra.
A fenti folyosón erős olajfesték szag volt, ott már nem voltak rajzfilm figurák festve a falakra, hanem csak ugyanolyan csillogó fehér festékkel volt bevonva minden, mint a palotában máshol is, egyből megláttam a hármas ajtót, ott volt az egyes meg a kettes mellett, a számok piros festékkel voltak felírva az ajtókra, nagyon nagyban, amikor odaértem az ajtó elé akkor láttam, hogy a hármas kézlenyomatokból van kirakva, úgy minthogyha sokan rányomták volna az ajtóra a festékbe mártott tenyerüket, és akkor az is láttam, hogy az ajtó résnyire nyitva van, és mondtam, hogy jó napot kívánok, és belöktem az ajtót és bementem.
Senki se volt a teremben, hanem csak egy csomó emeletes ágy, de nem rendes kétemeletesek, hanem olyan háromemeletesek, amilyeneket azelőtt soha nem láttam, nem menetem sokkal beljebb, hanem megálltam az ajtó előtt az ágyak között és mégegyszer mondtam, hogy jó napot kívánok, de még mindig nem láttam senkit, de akkor fent az egyik emeletes ágy tetején valaki hangosan elkiáltotta magát, hogy itt nem így kell köszönni, és közben fel is ült, de úgy hogy én csak a hátát láttam, és rögtön hanyatt is vetette magát, úgy mintha le akart volna esni az emeletes ágy tetejéről, de nem esett le, hanem beakasztotta a lábát a legfelső emelet vasába, és fejjel lefele lógott, és onnan mondta még egyszer, hogy nem így kell köszönni, köszönjek rendesen, egy nagyfiú volt, negyedikes vagy ötödikes lehetett, pont olyan kezeslábasban volt mint amilyen rajtam volt, de a feje be volt csomagolva sztaniol papírba, úgy volt összehatogatva mint egy sapka, az egész fejét körbevette neki, pont úgy mint egy római sisak, közben a köszönésen gondolkoztam, hogy mit kéne mondani, az óvodai köszönés jutott eszembe, hogy szervusztok, szervusztok, szervusztok barátok, minden pajtásomnak jó reggelt kívánok, de nem mondtam ki mert tudtam, hogy úgyse lenne jó, de akkor a fiú már megint megszólalt és azt mondta, hogy aki az űrhajó fedélzetére lép, annak űrhajós köszönéssel kell köszönni, de amilyen kis pisis szar vagyok, biztos még azt se tudom. Én akkor azt mondtam, hogy de tudom, és nem vagyok kis pisis, és ő beszél abba a hülye sapkájába, de akkor ő azt mondta, hogy fogjam be a számat, tudjam meg, hogy nem hülye sapka, hanem az egy igazi űrhajós sisak, megakadályozza, hogy a földönkívüliek olvassanak a gondolataiban, ez pedig egy igazi űrhajó, és még egyszer mondja, hogy aki a fedélzetre lép, annak űrhajós köszönéssel kell köszönni, mert ha nem, akkor kidobják a zsilipen, de szkafander nélkül, úgyhogy jéggé fagy és megfullad az űr hideg vákuumában.
De akkor én mondtam, hogy ez nem egy űrhajó, és nincsenek is földönkívüliek és hagyja már abba, mert én most nem akarok űrhajósdit játszani, hanem én vagyok az új fiú és Mosumircsa küldött, és amikor ezt mondtam, akkor egy másik fiú is felült egy másik emeltes ágyon, és egy harmadik is egy harmadikon, és egy negyedik és egy negyediken, és mind a négyen hátravetették magukat, és mind beakasztották a lábukat az ágy felső vasába, és mind fejjel lefele lógtak és engem néztek, és a második azt mondta hogy Mosumircsa egy vén hülye, és a harmadik azt mondta hogy Mosumircsa egy cörán paraszt, és a negyedik azt mondta, hogy nemcsak hogy paraszt de lent van a földön, és itt nem parancsol. és az első azt mondta, hogy még mindig nem hallotta az űrhajós köszöntést, és ennek rossz vége lesz, és közben hasizomból félig felhúzta magát, és megfogta az ágy vasát és kiakasztotta a lábát , aztán átfordult a két keze között és elengedte az ágy vasát és leugrott elém egy fél szaltóval, és közben azt kiáltotta, hogy gyertek fiúk, kapjuk el, kapjuk el és tegyük keszonba, és akkor a többiek is leugrottak az emeletes ágyak tetejéről, és egyik se esett el, és mind oda szaladtak hozzám, és mondtam hogy hagyjanak békén, és meg akartam fordulni, hogy elfussak, de nem tudtam mert elkaptak, megfogták a vállam és a nyakam, és elkezdetek lökdösni az egyik sarokban egy nagy vasszekrény felé, és én kiáltottam hogy engedjenek el és segítség, de nem engedtek, hanem azt kiabálták, megvagyok, és betesznek a keszonba úgyhogy csillagokat fogok látni, és én kiabáltam, hogy engedjenek és nem akarok, de akkor már az egyik fiú kinyitotta a szekrényt, és láttam, hogy bent nagyon sötét volt, és akkor már be is löktek, és hiába próbáltam megfogni az ajtó szélét, nem tudtam elkapni, és aztán rám csapták az ajtót, és közben végig az kiabálták, hogy keszonba, keszonba, keszonba, és bent a szekrényben nagyon sötét volt, de olyan hogy egyáltalán semmit se láttam, úgy minthogyha megvakultam volna egészen, és közben az egész szekrény úgy döngött, hogy majdnem megsüketültem, mert a fiúk tiszta erőből ütötték az öklükkel az oldalát, és azt kiabálták, hogy kilövés, kilövés, én meg éreztem, hogy mindjárt sírni fogok, és azt kiáltottam, hogy engedjenek ki, de ők erre csak még hangosabban ütötték a szekrényt, és valamelyik azt kiabálta, hogy nem engednek, csak akkor, ha mind felsorolom sorba a bolygókat, mind a kilencet, de én egészen beleszédültem a sötétségbe és egy bolygó se jutott az eszembe, aztán valahogy mégiscsak az hogy Szaturnusz, és mondtam, hogy Szaturnusz, Szaturnusz, de ettől csak még hangosabban ütötték a szekrényt, és a döndülések ide-oda visszhangoztak a sötétben de úgy, hogy éreztem, hogy ide-oda löknek, és neki is estem a szekrény oldalának, és megütöttem a vállam, és hallottam, hogy az egyik fiú azt kiabálja, hogy nem jó, és kis pisis vagyok, és a naptól kezdjem, és sorba mondjam őket, egymás után, de nekem a Szaturnuszon kívül egyetlen másik bolygó se nem jutott az eszembe, és úgy éreztem mintha egyre hidegebb lett volna a szekrényben, mintha tényleg az űrben lettem volna, de tudtam, hogy nem lehet, de eszembe jutott hogy milyen hideg volt akkor a hűtőkocsiban amikor a Tábornok Elvátárs köszöntéséhez dezinfektáltak, és megint majdnem ugyanazt a hideget érezte, és csak arra tudtam gondolni, amit a sztaniolsapkás fiú mondott, az űr vákuumáról és a szétfagyásról, és tudtam, hogy igaz, tényleg igaz, és meg fogok fagyni, és mámácira és tátácira gondoltam, és akkor eszembe jutott a régi egykötetes nagylárusz lexikon amelyikhez nem volt szabad hozzányúljak, és amelyiket tátáci szokott elővenni mindig, hogyha nehezet kérdeztem, és eszembe jutott az a kihajtható oldal is amelyikre színesbe fel volt rajzolva az egész naprendszer, nemcsak a bolygók hanem még a holdak is, de a holdakat nem holdnak nevezték, hanem úgy, hogy Io, meg Juno meg Kasziopeja, és csak egyszer láttam, mert Tátáci nem szerette kihajtani, mert azt mondta, hogy fél, hogy elszakítom, de mégis olyan tisztán láttam azt a hosszú színes lapot minthogyha ott lett volna előttem, és még mindig szédültem, de igazából tudtam, hogy nem is szédülök, hanem csak a bolygók mennek körbe az ellipszispályáikon a nap körül, és a holdak keringenek a bolygók körül, gyorsan-gyorsan-gyorsan, úgy mintha a bolygóknak a röppályája egy nagy ringispil lett volna, és közben hallottam, hogy kint még mindig azt kiabálják, hogy kis pisis, nem tud semmi, kis pisis, egy bolygót se tud, de akkor már nem érdekelt, mert tudtam, hogy tudom, és el is kezdtem kiabálni, hogy de tudom, de igen is tudom, és én is elkezdtem ököllel üti belülről a szekrény vasfalát, úgy döngött, hogy bum-bum-bum, és közben sorba kiáltottam, minden ütéssel egymásután a bolygókat, hogy Szol, Merkúr, Vénusz, Terra, Mars, Jupiter, Uránusz, Szaturnusz, Neputunusz, Plutó, és éreztem is, hogy súlytalan leszek, és fel fogok emelkedni és bukfencet fogok vetni a levegőben, és eszembe jutott a tejút rendszer, és a többi galaxisok, és galaktikák spirál karjai, és az Alfa Kentauri és a fehér óriások és a vörös törpék és fekete lyukak, és olyan volt, mintha tényleg az űrben ráültem volna, egy fényes csillag felé, vagy egy fekete lyuk felé, el innen, el a Tábornok Elvtárs palotájából,. de akkor egyszerre nagy csend lett, és aztán meghallottam a Mosumircsa azt kiabálja, hogy elég volt, azonnal abbahagyni, engedjétek ki, hogy képzelitek, szíjat hátatokból, és akkor kinyílt a szekrény ajtaja, és világos lett, de olyan mintha belerepültem volna tényleg a napba, és velem minden forgott, de nem csak úgy mint amikor a helikopterben idehoztak, hanem hullámozva, minthogyha valami átlátszó örvénynek a legeslegmélyén lettem volna, minthogyha tényleg beszívott volna az a fekete lyuk, amit a nagyláruszban láttam, ott messze-messze túl a tejúton, és mondtam, hogy hagyjanak, engedjenek, nem akarok, kiszállni, az űrhajóban akarok maradni, nem akarok visszamenni a földre, de Mosumircsa két kézzel benyúlt és megfogott, és kihúzott, és közben azt mondta, hogy semmi baj, csak egy kicsit elszédültem, és egy kicsit félrebeszélek, de majd mindjárt rendbe jövök és elmúlik, és egyet se féljek, mert a fiúk olyan büntetést kapnak ezért, hogy azt kis golánok a haláluk napjáig megemlegetik.