Ez a kocka is a Palota mozaik elejére illik

A fogkefe, amit Doktor Pisztrujátutól kaptam és amelyikre piros körömlakkal rá volt írva a számom, a kilencvenhatos, sokkal keményebb volt, mint az otthoni fogkefém, és a nagyobb is volt, nem olyan kicsi gyermek fogkefe amilyet tátáci szokott nekem mindig venni, és a fogkrém se olyan rózsaszín blendis volt, hanem rendes mentolos felnőtt fogkrém, amilyet azelőtt csak egyszer kóstoltam, amikor sehogy se lehetett blendiset szerezni, fehér tubusba volt, és nagy piros betűkkel az volt ráírva, hogy ELMEX, és eléggé csípte belül a szájamat, és a többiek nagyon gyorsan végeztek a fogmosással és visszamentek a hálóterembe, de én nem siettem, mert tudtam, hogy az úgy nem ér semmit, és ezért nem is törődtem azzal, hogy nagyfiúk azt mondják, hogy olyan lassú vagyok mint egy tetű, hanem azért is ott maradtam, és azért is nagyon sokáig mostam a fogamat, alul is felül is jól megsercegtettem és kisuvickoltam, és oldalt és lent is megmostam és csapból ittam nem a pohárból, pedig ahhoz nagyon csimpaszkodni kellett, és nagyon megzubogtattam, és négyszer köptem, először fehéret, és tudtam, hogy nem mosom rendesen, úgyhogy még jobban megnyomtam a fogkefét, még erősebben suvickoltam, és amikor megint köptem, akkor már rózsaszín volt a nyálam, habos és rózsaszín, és végigfolyt a kagyló fehér zománcán, és akkor még erősebben nyomtam a fogkefét, úgyhogy már egész pirosat köptem, és a fogkrém nagyon csípett, főleg ott ahol a fogkefe felsértette az ínyemet, de nem bántam, mert tátáci mindig azt mondta, hogy az a jó ha csíp, mert az csak azt mutatja, hogy rendesen megmostam, mert rendesen meg kell mosni, és mindig meg is nézte, belenyúlt a számba, és a körmével megkaparta a fogamat, hogy nem-e lepedékes-e és a cigaretta ízűek voltak az ujjai, és ezért ezt nem szerettem, de most mégis azt kívántam, hogy bár lenne itt, bár guggolna le hozzám, bár nézné meg most is, hogy rendesen megmostam-e, bár ne engedte volna egyáltalán, hogy elhozzanak ide a Tábornok Elvtárs palotájába, de tudtam, hogy nincs itt, hogy nem lesz itt, hiába ígérte Doktor Pisztrujátú, hogy utánam fog jönni vonattal, mert nem fog, és tovább dörzsöltem a fogamat, és megint ittam a csapból és megint köptem, de már csak rózsaszínt, aztán már csak fehéret, és aztán még egyszer kiöblítettem a szám, és jól meg zubogtattam, és aztán beletettem a fogkefémet a fogmosó poharamba, amelyik pont olyan volt mint egy mustáros pohár, csak rá volt írva körömlakkal arra is a számom, a kilencvenhatos, és megint a kagyló csillogó fehér zománcát néztem, sokkal fehérebb volt mint az otthoni kagylónké, mert sokkal újabb volt, de a lefolyó hat kicsi fekete lyuka az pont olyan fekete volt itt is, mint otthon, egyszer, amikor még kisebb voltam bele ejtettem a kagylóba egy gyöngyöt amit mámáci adott, és amikor megpróbáltam kiszedni beszorult az egyik ilyen kicsi lyukba az ujjam, és nem tudtam kihúzni, de aztán Tátáci olajat öntött rá, és megfogta a kezem, és nagyon óvatosan segített kihúzni az ujjamat a lyukból, és mondta, hogy soha többet ilyet ne csináljak, és én meg is ígértem, és be is tartottam, de most mégiscsak odadugtam az ujjam hegyét bele a vízsugárba, bele egész a lefolyó lyukába, de rendesen beledugni nem tudtam már, mert nagyobb volt, mert azóta sokat nőttem, mert az akkor történt, amikor még csak négyéves voltam, vagy lehet, hogy még annál is kisebb, a csillogó fehér zománcon látszottak a köpéseim nyomai, a fehéren és rózsaszínen és pirosan folytak a lefolyó felé, és a lefolyónál a víz összemosta őket, és akkor megint odadugtam a kezem a vízsugárba és a tenyeremmel odalögyböltem a vizet, hogy mossa le onnan a köpéseim nyomait, és le is mosta, úgyhogy nem maradt ott semmi, csak a tiszta fehér zománc, mintha nem is köptem volt egyáltalán soha, és akkor a szájamon át mélyen beszívtam a levegőt, és éreztem, hogy az elmextől mindenhol mentolosan és hidegen csípi az ínyemet és a szájpadlásom és a nyelvem, és akkor elzártam a csapot, és megfordultam, és elindultam én is vissza a hálóterembe a többiek után.