A Kalucsni a második drámám. Merőben más mint az első, realistább és önéletrajzibb. (Persze ahogy minden amit írok, ez is csak nyomokban.) Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás. Tíz jelenet, ide az első kettőt tettem fel. A többihez e-mailen lehet hozzájutni.

Szereplők:

Gyuri – a férj

Márta – a feleség

Annamari – a lányuk

Nagymama (Anna) – Gyuri anyja

Krisztina – Gyuri szeretője (színésznő)

Veress elvtárs – Krisztina apja

Balla főhadnagy, Bajko százados – Veress elvtárs közvetlen beosztottai, civil ruhás belügyi tisztek

Barta – belügyi dolgozó

Két egyenruhás

Jánoska és Lajoska – költöztető emberek

Játszódik Erdélyben, valamelyik nagyobb városban, a nyolcvanas évek második felében.

1.

Közepesen nagy konyha, koradélután. A falakon pár festett tányér, itt-ott néhány népművészeti tárgy. A konyhaasztalon nagy tulipáncsokor, még becsomagolva, de a selyempapír már kibomlott, látszanak a virágok. Az asztalnál középkorú férfi (Gyuri) ül, levest eszik porcelántányérból. Bejön kamasz lánya, Annamari.

Annamari: Jaj apa, mért nem tetted vízbe a virágokat? Meg fognak így fulladni szegények.

Gyuri: Bocsánat.

Annamari: Nem baj, majd én megcsinálom.

A kredencből egy üvegkancsót vesz elő, a csaphoz megy, kiöblíti, megtölti vízzel, az asztalhoz viszi, lebontja a csokorról a papírt, beleteszi a kancsóba a virágokat.

Gyuri: Milyen nagy lány lettél. Emlékszem amikor még akkora voltál, hogy elfértél itt keresztbe az asztalon.

Annamari: Tudom, kitettél az asztalra, úgy ahogy voltam, pólyában, és úgy néztél ebéd közben. Százszor elmesélted.

Gyuri: Nagyon-nagyon örültünk neked. Olyan nagyon-nagyon nehezen születtél, szegény édesanyád már majdnem belenyugodott hogy soha nem lesz gyerekünk.

Annamari: Fiút akartatok. (A virágokat rendezgeti)

Gyuri: Mindenki fiút akar. Pedig egy lány sokkal nagyobb ajándék. Tudod, ahogy rád nézek, hogy milyen karcsú, szép sudár nagy lány lettél, el se hiszem, hogy te voltál az a kicsi csomag itt az asztalon.

Annamari: Jól van, ne meséld el mégegyszer, hogy milyen csúnya kisbaba voltam.

Gyuri: Pedig tényleg, tiszta lila volt a fejed, és piszkalábad volt, hogy aggódtunk érted, nem akartál szopni. (Most veszi először észre a kancsót) Mért ezt a kancsót vetted elő?

Annamari: A másiknak letörött a füle.

Gyuri: Mikor?

Annamari: A múlt héten. Amikor a házkutatás volt. (szünet) Apa, nézz rám.

Gyuri: Nézlek.

Annamari: Nézz úgy mintha nem a lányod volnék, és mond meg, te tényleg őszintén, hogy még mindig kancsi vagyok-e? Akár egy kicsit is.

Gyuri: (nézi) Nem vagy. Egyáltalán nem vagy. Gyönyörű szép szemed van. Esküszöm. (feláll) Nagymamának adtál ebédet?

Annamari: Adtam, de nem kérte. Nem mész be hozzá? Bár azt hiszem, elaludt.

Gyuri: Nem, vissza kell mennem még a szerkesztőségbe.

Annamari: Apa én kérdezni akarok még tőled valamit.

Gyuri: Kérdezz.

Annamari: Ha nem a lányod lennék, és mondjuk csak egyszer vagy kétszer láttál volna, és nem is ismernél, akkor mit gondolnál rólam?

Gyuri: Tessék?

Annamari: Azt gondolnád, hogy gyerek vagyok, kislány még? Ugye, hogy nem?

Gyuri: Annamari történt valami? Valaki megbántott? Mi a baj?

Annamari: Nem, semmi. (rakosgatni kezd) Anya ma későn jön, megkért, hogy rakjak egy kicsit össze.

Gyuri: Add a kezed kislányom. (Annamari adja). Tizenöt éves koromban egy színésznőbe voltam szerelmes, egy régi olasz újságban láttam a képét, az apám íróasztalának a fiókjában találtam, titokban.

Annamari: Ezt most mért meséled el nekem?

Gyuri: Olyan érzés volt, mintha nagyon-nagyon magasról néznék le, szédítő, és félelmetes, és gyönyörű. Most is pontosan emlékszem rá.

Annamari: Apa, én nem vagyok szerelmes.

Gyuri: Az első szerelem olyan, hogy azt soha nem felejted el. Próbálj olyanba szerelmes lenni, aki megérdemli. És tudd, hogy rám mindig számíthatsz. Meghallgatlak, hogyha kell. És segítek, ha tudok.

Annamari: Jól van. Köszönöm apa.

Gyuri: Tudok?

Annamari: Nem, most nem.

Gyuri: Jól van. De ne felejtsd el, hogy mit mondtam. Hidd el, hogy sokan fognak tőled sok mindent akarni. És most nem csak a szerelemről beszélek. Jegyezd meg, hogy mindig lehet nemet mondani. Mindig és mindenkinek.

Annamari: Jaj apa, ne kezd megint ezt. Tudom.

Gyuri: Jól van, mennem kell. Nem jövök későn. (puszi, puszi)

Sötét

2.

Ugyanaznap, egy órával később. Rendezett nappali könyvekkel, festményekkel, az előszoba is látszik, és a bejárati ajtó is.

Kopogás, csengetés, Annamari jön, ajtót nyit, ajtóban fiatal nő (Krisztina).

Krisztina: Szervusz, te biztos Annamari vagy, jaj mennyire hasonlítasz édesapádra. (Bejön) Te nem ismersz engem, de én sokat hallottam rólad. S pont ilyennek képzeltelek, pont ilyennek. Krisztina vagyok.

Annamari: Csókolom.

Krisztina: Tegezz csak nyugodtan. (puszi puszi)

Annamari: Tessék bejönni. (zavar)

Krisztina: Köszönöm. Édesapádat keresem.

Annamari: Nincsen itthon. Ő se és édesanya se. Csak nagymama, de ő alszik. Felébresszem?

Krisztina: Nem kell, köszönöm. Édes vagy. Nem tudod hol van édesapád?

Annamari: Visszament dolgozni. A szerkesztőségbe.

Krisztina: Ott nincs. Onnan jövök.

Annamari: Mért tetszik keresni?

Krisztina: Mondtam, hogy tegeződünk. El akarok neki mondani valamit, csodálatos dolog történt, tudod?

Nagymama (hangja): Annamari? Ki van itt? Mártikám jött meg?

Krisztina: Pszt! (inti, hogy ne mondja meg)

Annamari: Senki, csak a szavalatot gyakoroltam.

Nagymama: Jól van, ügyes kislány vagy. (elhallgat)

Krisztina: Biztos hogy nincs itthon?

Annamari: Mondtam, hogy nincs.

Krisztina: Megvárhatom? Mindenképpen beszélnem kell vele.

Annamari: Nem tudom…

Krisztina: Aranyos vagy. (körülnéz) Milyen szép kis lakás. Hoznál nekem egy pohár vizet? (kibújik a kabátjából, odadobja Annamarinak) Ezt is felakaszthatod. (kényelmesen elhelyezkedik egy fotelben). Egyébként tényleg szoktál szavalni?

Annamari: Szoktam, igen.

Krisztina: S mit?

Annamari: Most épp Adytól A héjanászt.

Krisztina: Az egy nehéz vers. Azt te még nem értheted. De ha akarod, akkor segíthetek. Nem szeretem ezt a verset, de benne volt az egyik önálló estemben. Állítólag nem mondtam rosszul.

Annamari: Színésznő vagy?

Krisztina: Mondjuk.

Annamari: (felismeri) Jesszusom, te a…

Krisztina: Igen, Veress Krisztina.

Annamari zavartan áll a kabáttal, aztán el.

Léptek, kulcs a zárba, megjön Márta, Annamari édesanyja, Nagymama menye.

Márta: (kikiált ajtón) Csak szép nyugodtan, ne siessenek, tudom, hogy nem kevés ez a négy emelet. (észreveszi Krisztinát) Hát maga?

Krisztina: Gyurihoz jöttem.

Márta: Igen? És milyen ügyben?

Krisztina: Azt majd neki mondom el.

Márta: Értem.

Két ember jön be, összelapított kartondobozokat cipelnek, ők Jánoska és Lajoska. Megállnak a szoba közepén

Jánoska: Doktornő drága? Ezeket hova tegyük?

Jön Annamari, kezében a pohár víz.

Márta: (dobozosokhoz) Mindegy, tegyék ahova csak akarják. (Annamarihoz) Annamari, mit keres itt ez a nő?

Annamari: Anya ő…

Márta: Tudom, ki ez.

Annamari: Apához jött.

Márta: Tényleg? Minek engedted be, mondtam, hogy senkit se engedj be! Nem volt elég a sok házkutatás?

Annamari: Mik ezek a dobozok?

Márta: Dobozok.

Jánoska és Lajoska leteszik a dobozokat.

Jánoska: Megyünk a többiért. (mennek)

Annamari: És minek nekünk ennyi doboz?

Nagymama: (hangja) Mártika, megjöttél?

Márta: (kiált) Igen Nagymama, tessék egy percet várni, mindjárt bejövök. (Annamarihoz) Hozzad szépen a kisasszony kabátját. Nem tud tovább maradni.

Krisztina: Nem hozzád jöttem, hanem Gyurihoz.

Márta: Látod, hogy nincs itthon!

Krisztina: Megvárom. Vagy ki akarsz dobni?

Annamari: Anya, mond már meg, hogy mik ezek a dobozok?!

Nagymama: (hangja) Mártika, gyere be kérlek. Hozzad be az ebédemet kérlek.

Márta: (Annamarinak) Majd elmondom, hozd már azt a kurva kabátot! (kiált) Nagymama drága, mondtam, hogy mindjárt. (Annamarinak) Nem adtál neki ebédet?

Annamari: De adtam. Nem kérte.

Márta: Jaj, de elegem van. (Krisztinának) Igen, szívem, kidoblak, ha az kell. Mit gondolsz, te vagy az első kis kurva, aki ide mert jönni?

Krisztina: Nem vagyok kurva.

Márta: Nem? Akkor minek jöttél ide, a lányom meg az anyósom előtt cirkuszolni? Ha Gyuri meg akarna találni, akkor nyilván megtalálna, amikor akart, akkor biztos megtalált, nem lehet, hogy vége lett annak ami köztetek volt? Nem lehet, hogy kidobott?

Krisztina: Most már értem, hogy mért jött el innen. Egy ilyen nő mellől én is eljönnék. De mellettem boldog volt. Boldog.

Márta: Na ebből elég. Gyuri mondta, hogy előbb-utóbb ide fogsz jönni, én persze nem hittem, de látom, mégis neki lett igaza, azt mondta, hogy rakjalak ki. Hogy küldjelek el. Vissza a rohadt szekus apádhoz.

Krisztina: Nem igaz. Gyuri ilyet nem mondhatott. És ennek semmi köze az apámhoz. Ennek csak Gyurihoz van köze, Gyurihoz és énhozzám.

Annamari jön a kabáttal. Márta kiveszi a kezéből, megszagolja.

Márta: Ó igen, a klasszikus. Az ötös Chanel. Nagyon franciás. Nagyon illik az ifjú tehetséghez. Csak az a kérdés, hogy akkor is főhelyed lenne a társulatban, ha nem az apád lánya lennél.

Krisztina: Ha láttál volna színpadon, akkor tudnád. Az apám meg nagyon sokat tett ezért a városért. Azt mindenki tudja.

Márta: Persze, hogyne, rengeteget. (szünet) Mondjuk, kicsit érettebbnek képzeltelek, amikor néha megéreztem Gyurin a szagodat. De ő is öregszik már, egyre csak fiatalít. De legalább három hete nem éreztem rajta. Gondolom, akkor lett vége a nagy szerelemnek. (odadobja Krisztinának a kabátot) Na tünés.

Krisztina: Azt hiszed, azért jöttem, hogy csak így elmenjek, azt hiszed, hogy kidobhatsz?

Márta: Mondtam, hogy tünés!

Krisztina: Ha tényleg szereted Gyurit, akkor ugyanazt kell érezzed amit én, akkor meg kell értsél, ne viselkedj velem ilyen mocsokul, hidd el, hogy nem volt könnyű ide eljönni…

Márta: Nem baj, elmenni könnyebb lesz. Takarodj!

Krisztina: … de egy nagyon fontos dolgot kell elmondjak Gyurinak.

Márta: Ki innen!

Krisztina: (Annamarihoz) Annamari, sajnálom, hogy ebbe belekevertelek, majd egyszer szerelmes leszel és akkor megérted ezeket a dolgokat, ne haragudj édesanyádra, amiért ilyen, nem tehet róla, a helyében és is féltékeny lennék, de téged kérlek, nagyon szépen kérlek, hogy adj át édesapádnak egy üzenetet. Mondd meg neki hogy itt jártam, hogy mindazok után, ami történt, eljöttem ide, mert…

Márta: Annamari, mars a szobádba! Majd mindent elmagyarázok.

Annamari indul, nem szívesen megy. Közben Jánoska és Lajoska újabb dobozokkal jönnek.

Krisztina: Annamari, hallgass meg, legalább te hallgass meg kérlek, nagyon szépen kérlek, nagyon fontos, hogy apád megtudja…

Jánoska és Lajoska ledobják a földre a dobozokat.

Jánoska: Itt van, ez az összes. Mindet felhoztuk.

Márta: Nagyon köszönöm. Akkor holnap kezdhetik. Addig én is végiggondolom, hogy mit és hogyan.

Lajoska: Doktornő kérem, nem ebben egyeztünk.

Jánoska: Azt mondta, a felét előre kifizeti, ha megérkeztünk.

Márta: Látják, hogy nincs itthon a férjem, nála van a pénz, holnap megkapják, ne szórakozzanak.

Lajoska: Meg se haragudjon doktornő, de ezek a legjobb dobozok, ilyeneket nem lehet akárhonnan lopatni, ezek exportra mennek, ezeket én nem tudom hitelbe itt hagyni.

Krisztina: Adjak kölcsön?

Márta: (Krisztinának) Menj már innen el! (Költöztetőkhöz) Jól van, jól van, mindjárt elintézzük.

Nagymama: (hangja) Mártika, mi ez kiabálás? Mi van itt? Megint házkutatás lesz?

Márta: (bekiált) Semmi baj, nagymama, csak a költöztetők vannak itt, semmi házkutatás, nyugodjon meg, minden rendben lesz.

Nagymama: (hangja) Miféle költöztetők?

Annamari: (visszajön) Hogyhogy a költöztetők?

Lajoska: Doktornő, meg se tetszett mondani a kislánynak, hogy el tetszenek menni?

Jánoska: De a férje remélem, hogy azért tudja.

Lajoska: Doktornő, ez nem megy csak így, a kivándorlásra fel kell készülni, tetszik ismerni azt a viccet, amikor Kohn ki akar menni…

Márta: Ne merjen nekem vicceket mesélni Lajoska, jó?

Lajoska elhallgat

Krisztina: Annamari, figyelj rám, mond meg édesapádnak, hogy Krisztina volt itt és…

Annamari: (Krisztinának) Hagyjál már békén! (Mártához) Hogyhogy elmegyünk, mi az hogy elmegyünk?

Nagymama is bejön, botra támaszkodik, nagyon nehezen jár.

Nagymama: (a költöztetőkhöz) Menjenek innen, itt nem lesz még egyszer házkutatás, tudják, hogy ki volt az én uram, azt hiszik, hogy játszhatnak velünk, azonnal menjenek innen.

Márta: Nyugodj meg, Nagymama, ezek nem szekusok, nincs semmiféle házkutatás.

Nagymama: Nekem te ne beszélj, tudom én, a múltkor is bejöttek a szobámba, elvitték a gyógyszereimet, nekem te ne beszélj, ismerem én ezt.

Jánoska: Tessék megnyugodni, mi nem vagyunk rendőrök, pláne nem szekusok, kérem, mi költöztetők vagyunk, én Jánoska, vejem meg Lajoska, a kivándorlóknak segítünk fusiba csomagolni, hogy minden szabályszerű legyen, hogy minden szépen átmenjen a vámon.

Lajoska: Mi vagyunk kérem a legjobbak, évekig bútort csomagoltunk exportra, Jánoskánál jobban a kartonhoz senki se ért.

Annamari: Miféle kivándorlás, Anya? Mi nem vagyunk kivándorlók. (szünet) Nekem mért nem mondtok meg semmit? Arról volt szó, hogy felnőttként kezeltek!

Márta: Jaj, hagy már békén te is, Annamari, tizenöt éves vagy, mit akarsz már, elmondtuk volna, ha eljön az ideje.

Annamari: Mikor, mikor jött volna el, ha becsomagolunk?

Márta: Elég volt!

Annamari: De én nem akarok elmenni innen!

Márta: Annamari, befejeztük! Többet egy szót se akarok hallani!

Krisztina: Ti tényleg el akartok menni, az nem lehet, tudom, hogy Gyuri csak a szakítás miatt mondta, Gyuri sose menne el innen, sose hagyná el ezt a várost, sose hagyná el a hazáját, sose hagyna el engem, Gyuri azelőtt mindig azt mondta, hogy ő soha, hogy ő innen soha, hogy ő lesz az utolsó, hogy ő oltja majd le a villanyt.

Nagymama: Mártika? Mi ez? Milyen rossz vicc? Nem megyünk sehova, nem hagyom itt szegény drágám sírját. (a költöztetőkhöz) Tévedésből vannak itt, azonnal takarodjanak. És vigyék innen ezt a sok ronda szemetet. Azonnal, értik, azonnal!

Márta: Elég volt. Nagymama, tessék megnyugodni, tessék szépen visszamenni a szobájába.

Nagymama: (Krisztinához) Maga meg kicsoda? Maga is költöztető?

Márta: Nem, nagymama. Ő Gyuri szeretője. A legújabb.

Nagymama: Mártika, nem kérdeztelek! (Krisztinához) Hogy hívnak?

Krisztina: Krisztina vagyok. Veress Krisztina.

Nagymama: Annak a Veressnek a lánya?

Krisztina: Igen, annak.

Nagymama: Ismerem az apádat, még kamaszkorából. Tanítottam. Azt hitte, meg tud tanulni zongorázni. Már akkor is nagy hülye volt.

Krisztina: Azóta se sokat változott.

Nagymama: Gondoltam. Mit akarsz a kisfiamtól?

Márta: Mondom, hogy a szeretője!

Nagymama: Nem téged kérdeztelek.

Krisztina: (Mártának) Igen, az vagyok, igen, na és akkor mi van? Mellettem boldog volt, engem szeretett, mert én megértettem a bajait, és nem szekíroztam egyfolytában, nem tettem pokollá az életét.

Márta: Mi van? Miről beszélsz?

Krisztina: Tudod te nagyon jól, hogy miről. Én nem akartam magamhoz kötni, mellettem szabad lehetett, olyannak szeretettem, amilyen, nem akartam, hogy megváltozzon, nem akartam, hogy pénzt keressen, hagytam, hogy éljen!

Márta: Fejezd már be, mert felpofozlak. Nem szégyelled magad?

Krisztina: El akarom mondani. Azt akarom, hogy megértsd!

Márta: Nem érdekel! Érted? Nem vagyok kíváncsi rá!

Nagymama: Elég legyen már!

Jánoska: Ne tessék haragudni, de nekünk menni kell, és ha nem kapjuk meg a pénzt, akkor visszük a dobozokat.

Lajoska: Igen, a Huszár doktorék is beadták a papírokat a szomszéd blokkban, átviszünk oda mindent.

Jánoska: Igen, a veszekedést tessék később elintézni, mivelünk nem lehet ezt csinálni, mi tisztességes munkásemberek vagyunk.

Márta: Hagyják már abba! Elintézem. (Nagymamához) Nagymama, kölcsön kell kérjek a dugipénzből.

Nagymama: Nem, Mártika. Szó sem lehet róla. Az a temetésemre van félretéve.

Márta: Nagymama ne cirkuszoljon! Gyuri megjön és megadja!

Nagymama: Nem.

Márta: Annamari! Bemész a Nagymama szobájába, kihozod a lábzsámolyt a fölesfotel elől.

Nagymama: Annamari, nem mész sehova!

Annamari megy.

Nagymama: Annamari, itt maradsz!

Márta: Nagymama, tessék abbahagyni kérem! Mondom, hogy Gyuri megadja.

Nagymama: Nem!

Annamari jön a zsámollyal.

Nagymama: Annamari! Azonnal visszaviszed! Nem szégyelled magad!

Márta: Kérem ide! (kiveszi Annamari kezéből)

Annamari: Nem lesz semmi baj, nagymama.

Nagymama: Ideadod, azonnal ideadod!

Krisztina: Ne csinálják ezt, hagyják abba!

Márta: Te ne szólj bele!

Nagymama: Márta! Mit akarsz azzal?

Márta: Azt hiszi, nem tudom, hogy a bélésben dugdossa a pénzt?

Nagymama: Ne nyúlj hozzá!

Márta: Visszakapja. (Benyúl a bélés alá, kihúz egy borítékot) Itt van! (Odanyújtja Jánoskának) Tessék, ez elég lesz.

Jánoska: (elveszi) Mindjárt megszámoljuk, kérem.

Nagymama: (megfogja a borítékot) Nem adom. Pont olyan nagy temetést akarok, amilyen szegény drágámnak volt. (huzakodnak)

Jánoska: Tessék ideadni, kérem! Ezért mi megdolgoztunk, kérem!

Nagymama: Rohadt szekusok, takarodjatok!

Megrántja a borítékot, az elszakad, pénz méretűre vágott füzetlapok szállnak a levegőbe. Közben nyílik az ajtó és bejön Gyuri.

Jánoska: Mi a franc! Ez nem pénz!

Lajoska: Az istenfaszát doktornő, ez csak papír!

Annamari: (elkap egyet) Felvágott füzetlapok! A régi matekfüzetemből!

Nagymama: Hol a pénzem? Hol van? Ki vitte el?

Gyuri: Én vittem el, anyám. Muszáj volt. De megadom. Ne félj.

Nagymama: De hát mért, Gyurikám? Hát tudod, hogy a temetésre van félretéve.

Gyuri: Úgy látom, még nem haltál meg. (Meglátja Krisztinát) Te mit keresel itt?

Krisztina: Például visszahoztam a pénzt. Most már azt is tudom, honnan szerezted.

Gyuri: Hogyhogy visszahoztad?

Krisztina: Nem kell. Nem vetettem el.

Gyuri: Mi?

Krisztina: Nem hallod, süket vagy? Nem vetettem el! Megtartom!

Gyuri: Nem! Megbeszéltük, hogy nem! Mindenkinek, jobb úgy, hát nem érted?

Márta: Gyuri! Mit csináltál?

Nagymama: Gyurikám? Ez igaz?

Krisztina: Igen, igaz. (Elővesz egy a borítékot) Itt van. Tessék. Visszahoztam. (Indul Gyuri felé)

Nagymama: Kérem ide!

Lajoska: Tessék ideadni!

Jánoska: Az a miénk kérem!

Gyuri: Nem tudom, kik vagytok, de befogjátok a pofátokat! Mert ha nem, úgy seggbe rúglak, hogy elszálltok, mint két vezérpáva! (közben odaér Krisztinához)

Jánoska: Mit mondtál? Lajoska, hallottad, mit mondott?

Lajoska: Velünk így nem lehet beszélni. Elmegyünk. Gyere, Jánoska. (Elkezdik összerakni a dobozokat)

Márta: Ne törődjenek vele, mindig így beszél, nem tehet róla, nem kell komolyan venni.

Nagymama: Az a temetéspénzem! Tudod, mennyi lemondás kellett hozzá, hogy vihetted el?

Gyuri: (a csomagolóknak) Menjetek is, lófasz a seggetekbe. (Nagymamának) Ne hisztiz már, édesanyám, értsd meg, hogy nem volt más választásom.

Nagymama: Szégyelld magad! Ha elkéred, odaadom, tudod, hogy mindent megteszek érted. De ilyen aljas módon ellopni, apád forog a sírjában!

Gyuri: Jól van anyám, játsszad csak a szívek harcát!

Nagymama: Hogy beszélsz, szégyelld magad. (Annamarihoz) Annamari, segíts! Le akarok ülni. Segíts.

Annamari: Segítek, nagymama. (segít)

Krisztina: (Gyuri felé nyújtja a borítékot) Én meg akartam tenni, hidd el, hogy meg akartam tenni. És el is indultam, úgy ahogy megbeszéltük. És akkor éreztem, hogy megmozdul, megmozdult bennem, megmozdította a pici kezét, éreztem, és tudtam, hogy élni akar, és abban a percben tudtam, hogy fiú lesz, érted? Tudom, hogy fiú lesz, és mindent megértettem, mindent, az egészet, és…

Gyuri: (elveszi a borítékot) Úristen. Veled kellett volna mennem. El kellett volna kísérjelek.

Krisztina: Megértettem, hogy ott van bennem egy kis emberke, és tudtam, hogy olyan lesz, mint te, hogy rád fog hasonlítani, hogy olyan lesz a szeme, hogy olyan lesz a szája…

Márta: (a költöztetőkhöz) Nem mennek sehova!

Jánoska: Dehogynem!

Lajoska: Mi az, hogy nem, itt már pénzért se maradnánk. Gyere, Jánoska.

Felemelnek egy adag dobozt, és elindulnak.

Márta: Maradjanak!

Nem maradnak.

Márta: Az isten verje meg ezt az egészet, mi a francnak csinálom én, nem tudom, mi a francnak, most honnan szerzek csomagolókat, neked könnyen áll az üvöltözés, nem tudod, mit kínlódtam, amíg el tudtam intézni, hogy elvállaljanak, azt hiszed csak mi akarunk elmenni ebből a kurva városból?

Gyuri: Nyugodj, meg szívem, kérlek nyugodj meg.

Krisztina: (megöleli Gyurit úgy beszél tovább) És hiába akartalak gyűlölni, többet nem tudtalak, és megértettem az egészet, megértettem, hogy csak miattam csináltad, hogy csak nekem akartál jót, csak azért akartad, hogy elvetessem, mert nem akartad, hogy emiatt…

Gyuri: (próbálja leszedni magáról) Jól van, jól van, semmi baj, nyugodj már meg, az isten szerelmére, el kellett volna kísérjelek, el kellett volna kísérjelek!

Krisztina: …de ahogy az a kis emberke megmozdult bennem, és éreztem, hogy élni akar, már tudtam, hogy ez mind nem számít, csak a kisbabám számít, és az, hogy szeretjük egymást, és tudom, hogy jót akarsz nekem, de egy férfi ezt nem értheti meg, és nem akarok semmit, nem akarok főszerepet, nem akarok sikert, semmit se akarok, csak azt, hogy ez a kisfiú a világra jöjjön.

Gyuri: Jézusom!

Márta: Hányadik héten vagy?

Krisztina: A tizennegyediken.

Márta: Akkor nem mozoghatott.

Krisztina: De igen. Én éreztem.

Márta: Csak úgy képzelted.

Krisztina: És ha képzeltem, akkor mi van? Akkor is itt van bennem. Akkor is itt hordom a szívem alatt! Az enyém. Fontosabb mindennél. Mindennél. És megtartom. És megszülöm.

Gyuri: Jól van. Nyugodj meg, ülj le, igyál egy pohár vizet, megbeszéljük ezt az egészet, megtaláljuk majd együtt a megoldást.

Krisztina: Nincs mit megbeszélni, az én gyerekem és az én döntésem. Ebbe senki más nem szólhat bele. És nem is azért jöttem, hogy ezt elmondjam.

Márta: Nem, szívem? Pedig valahogy nagyon úgy tűnt.

Krisztina: Nem, hanem azért, hogy visszahozzam a pénzt, meg azért, mert bocsánatot akarok kérni tőled.

Márta: Azt hiszed, hogy érdekel? Azt hiszed, az, hogy úgy maradtál, változtat bármin is? A szememben te csak ócska kis kurva vagy.

Krisztina: Nem tőled! Gyuritól!

Márta: Hát persze. Ki mástól is.

Gyuri: Jól van, megbocsátok, semmi baj. De beszéljük még egyszer meg ezt az egészet.

Közben jön Jánoska és Lajoska, újabb adag dobozt emelnek fel és visznek el.

Jánoska: Megbánják még ezt.

Lajoska: Elmondom mindenkinek, az életbe soha nem kapnak csomagolókat.

Jánoska: Semmijük nem fog átmenni a vámon. Igaz, Lajoska?

Gyuri: Pofátokat befogjátok! Még egyszer meglátlak, beverem az orrotokat!

Jánoska: Igen? Szétverlek, te!

Márta: Ne törődjenek vele, tudják, hogy csak a szája jár.

Gyuri: Ne szólj bele, szívem!

Jánoska: Hagyjad csak. Menjünk. (Mennek)

Krisztina: (közben) Te nem érted, te nem tudod, hogy mit csináltam. De értsd meg, hogy gyűlöltelek. Amikor azt mondtad, hogy vége, úgy gyűlöltelek, mint soha senkit életemben, érted? Sűrű, sötét, fekete haraggal, a halálodat kívántam, nem, rosszabbat…

Márta: (közbevág) Ezt, mondjuk, meg tudom érteni. Hogy milyen az, amikor azt gondolod, hogy ott dögölne meg, ahol van, hogy azt se bánod, ha soha többé nem látod az életben.

Gyuri: Nagyon vicces, szívem. (Krisztinának) Ne csináld, jó? Megbeszéltük, hogy barátok maradunk, nem hisztizünk, nem játsszuk a szívek harcát.

Krisztina: Nem, nem beszéltük meg, hanem csak te beszéltél.

Gyuri: Kivételesen.

Krisztina: Értsd meg, én gyűlöltelek. (szünet) Én nagyon rosszat akartam neked. (szünet) Én elmentem apámhoz.

Gyuri: Mit csináltál!?

Krisztina: Sajnálom, nagyon sajnálom. Elmentem hozzá, igen. Öt év után. Azóta nem beszéltem vele, hogy eltemettük anyát. De most elmentem hozzá, annyira gyűlöltelek.

Gyuri: Ez mikor volt?

Krisztina: Két hete. A nagy veszekedés után. Azután, hogy megmondtad, hogy el akartok menni, azután, hogy otthagytál, hogy a kezembe nyomtad azt a rohadt borítékot és azt mondtad, hogy intézzem el egyedül, hagyjalak békén, mert én se vagyok több, csak egy lófogú kommunista kurva, és soha többet nem akarsz még csak hallani se rólam.

Gyuri: Jesszusom.

Márta: (nevet) Udvarolni, gondolom nem így udvarolt. Gondolom, neked is verseket írt, nyilván arról, hogy te vagy az egyetlen, aki megérti a lelkét. Lófogú kommunista kurva. Nem rossz, nem rossz.

Gyuri: Ezt tényleg nem kellett volna. Ez túlzás volt, sajnálom. Mit mondtál rólam apádnak?

Krisztina: Akkor nagyon rosszul esett, de azóta már tudom, hogy neked még jobban fájhatott kimondani, csak miattam csináltad, hogy ne tedd tönkre az életem, és így akartál kitépni a szívedből, de amikor apához elmentem, akkor ezt még nem fogtam fel.

Márta: Hát az biztos, hogy nem vagy egy észlény.

Krisztina: Tudom, hogy mért mondasz neked ilyeneket. És nem haragszom rád.

Gyuri: Hagyjátok abba. Mond már meg, hogy mit mondtál apádnak.

Krisztina: Nagyon féltem. Attól, hogy mit fog mondani. De olyan nagyon egyedül voltam akkor, hogy tudtam, hogy csak őhozzá mehetek. És megbocsátott. És meghallgatott. És én elmondtam neki mindent, hogy megértse, hogy menyire gyűlöllek. Én, én a halálodat kívántam.

Gyuri: Igen? És ezért feljelentettél az apádnál?

Krisztina: Megbántam! Érted? Megbántam!

Gyuri: Meg? Na takarodj innét! Érted? Takarodj.

Krisztina: Nem megyek! Itt a gyereked a hasamban! Megtartom, megtartom és megszülöm. Érted? Ez mindent megváltoztat! Nem megyek!

Gyuri: Nem érdekel! Megbeszéltük, hogy vége! Tessék, miattad szálltak rám megint! Háromszor volt itt házkutatás, elkobozták a kézirataimat. És ma rúgtak ki a szerkesztőségből.

Márta: Remek, szívem. Mától én se operálhatok, csak ügyelhetek. Azt hittem azért, mert beadtuk a kivándorlás papírokat. De most már legalább tudom az igazi okát. De nem izgat. Mert elmegyünk innen végre.

Annamari: Nem, én nem akarok! Az én életem is! Nem igazság, hogy engem nem kérdeztetek meg!

Márta: Annamari, menj a szobádba. Nem szólsz bele a felnőttek dolgába.

Annamari: Nem, ez az én dolgom is. Én nem megyek, én itt maradok!

Márta: Azt próbáld meg!

Gyuri: Semmi baj kislányom, majd később mindent megmagyarázok.

Márta: Az gyönyörű lesz!

Krisztina: Én visszacsinálom, én megmondom apának, hogy csinálja vissza!

Márta: Nem kell, köszönjük. Igazából még hálás is vagyok neked, ha te nem vagy, akkor lehet, hogy Gyuri sose látta volna be, hogy itt nincs jövőnk, és sose egyezik bele abba, hogy beadjuk a papírokat. Hogy itt hagyjuk végre ezt a kurva országot.

Nagymama: Nem. Én nem megyek sehova. Ti mehettek tőlem, de én nem megyek. (Gyurihoz) Kisfiam, én férjhez mehettem volna Olaszországba, én báróné lehettem volna, de nem mentem, hanem az apádat választottam, és mellette maradtam. Én már nem megyek innen el.

Krisztina: Nem, az nem lehet, Gyuri, ezt nem akarhatod, ti nem mehettek el, még egyszer nem hagyhatsz el, nem engedem.

Gyuri: (Nagymamának) Édesanyám, ebbe ne szólj bele. És ezt a kurva olasz legendát nem akarom még egyszer hallani, érted? (Krisztinának) Mit mondtál az apádnak? Hogy mit csináltam veled?

Krisztina: Elmondtam az igazat.

Gyuri: Milyen igazat?

Krisztina: Az igazat, azt, hogy miket ígértél, hogy azt mondtad, hogy elválsz és végleg hozzám költözöl, és hogy nekem fogod ajánlani a könyvedet, mert mellettem meg fogod tudni írni végre.

Márta: Hát ez gyönyörű, mindjárt meghasad a szívem.

Gyuri: Szívem, ez nem úgy van, ez nem ilyen egyszerű.

Krisztina: És azt is elmondtam, hogy hogy dobtál ki. Hogy miket mondtál nekem. Értsd meg, akkor azt hittem, hogy úgy is gondolod. Akkor még nem értettem, hogy csak értem csináltad.

Márta: Hát kicsim, azt látom, hogy Gyuri nem az eszed miatt szeretett. Vagy igen, Gyurika? Az intelligenciája kellett?

Gyuri: Ne Gyurikázz engem, jó!? Ne Gyurikázz! (Krisztinához) És azt is elmesélted neki, hogy megbeszéltük, hogy nem csináltatsz magadnak gyereket, merthogy nekem már van egy lányom. És semmi kedvem pelenkázgatni.

Krisztina hallgat

Gyuri: Ugye, hogy nem? Gondoltam. (szünet) És apád? Mit kért cserébe? Mit kért cserébe azért, hogy kinyírjon minket?

Krisztina: Semmit! Apám nem olyan!

Gyuri: Nem? Jó. És magadtól mit ígértél neki?

Krisztina: Semmit! Érted, semmit!

Gyuri: De azt biztos megígérted neki, hogy soha többet nem találkozol velem.

Krisztina: Na és? Nem érted, hogy gyűlöltelek?

Gyuri: Apád nem fog örülni annak, hogy idejöttél.

Krisztina: Nem érdekel. Nem félek tőle! Nem félek senkitől!

Éles, hosszú, hangos csengőszó.

Gyuri: Ez meg ki a franc?

Márta: Megnézem. (Odamegy az ajtóhoz, kinéz a kémlelőn, közben megint csengetés hallatszik, meg hangos kopogás). Ők azok. Megint itt vannak.

Gyuri: Az istenit már ennek az egésznek. Engedd be őket.

Márta: Nem. Nem akarom még egyszer.

Krisztina: Ki az?

Márta: Na mit gondolsz? Az apád szekusai.

Gyuri: Enged már be őket, mit akarsz, hogy betörjék az ajtót? Úgyis bejönnek, ha be akarnak. (Krisztinához) Legalább meglátod, milyen egy házkutatás. (odamegy az ajtóhoz, felrántja) Tessék? Kit keresnek?

Az ajtóban ketten állnak, Balla és Bajko civilruhás rendőrtisztek, válasz nélkül jönnek is befele.

Balla: Jöttünk kicsit körülnézni.

Bajko: Megnézzük, hátha találunk valamit.

Balla: Sose lehet tudni.

Bajko: Igazolványokat!

Márta: Na drágám, most legalább látod, hogy mit csináltál.

Krisztina: Nem. Én nem akartam.

Balla: Igazolványokat!

Krisztina: Elég. Nem lesz itt semmi házkutatás.

Balla: Mi van?

Bajko: Mit mondtál?

Gyuri: Krissz, ne csináld!

Krisztina: Mondom, elég. Elmentek innen az anyátok picsájába, fiúk.

Balla: Hát ez kurva vicces.

Bajko: Ez a kis kurva. Ahogy itt anyámpicsájázik.

Krisztina: Süketek vagytok? Tudjátok, ki vagyok én? Tudjátok, ki az apám?

Balla: Nem, de holnapra elég szomorú lesz.

Bajko: Nem fogja megismerni a kislányát.

Balla: Lehet, hogy nem is lesz kislánya.

Bajko: Igazolványokat!

Krisztina: (Előveszi az igazolványát, kinyitja, odamutatja a tiszteknek) Itt van, tessék, basszátok meg! Tudtok olvasni? Látjátok, mi a nevem? Nem ismerős? Mi?

Balla: (Kikapja a kezéből, belenéz) A faszom? Százados elvtárs? (odadobja a másiknak)

Bajko: (Megnézi, becsukja) Kurva jó. (Elkapja Krisztinát húzza az ajtó felé) Velem jön!

Krisztina: Engedj!

Bajko: Mondom, velem jön!

Gyuri: Hagyjátok békén!

Balla: Mindenki marad ahol van! Igazolványokat!

Gyuri: (neki akar menni) A kurva anyád!

Márta: (Visszahúzza) Ne, Gyuri, ne csináld!

Balla: Mondtam, igazolványokat!

Pillanatig dermedten állnak, aztán mindenki előveszi az igazolványát, Balla sorban megnézi mindenkiét.

Bajko: (halkan, fojtottan) Angyalom most szépen eltűnik innen, mint a villám, érti, hazáig meg se áll, hogyha jót akar magának.

Krisztina: Ha apa megtudja ezt, mentek lapátolni!

Bajko: Akkor mennénk ha nem tudná meg. De megtudja, és majd meglátjuk, hogy maga hova megy.

Krisztina: Tessék?

Bajko: Nem fogta fel? Veress elvtárs a közvetlen felettesünk. Azért vagyunk itt, mert ideküldött.

Krisztina: Jó, elhiszem, de már nem szükséges. Felhívom, és megmondom neki, hogy nem szükséges.

Bajko: Azt csinál amit akar. Én meg azt, amiért idejöttünk.

Krisztina: Megtiltom!

Bajko: Elég volt! Nagyon gyorsan eltűnsz innen, megértetted, különben bilincsben viszlek az apád elé! Azt hiszed, ez volt az első kis tesztje? De nem fog csőbe húzni, nem fog a kőbányába juttatatni. Mi lojálisak vagyunk.

Krisztina: Megbánod te még ezt! Megyek, és elmondom apának az egészet!

Bajko: Azt csinálsz, amit akarsz. De az ajtón kívül. Tünés.

Kilöki, és becsapja az ajtót.

Balla: Ez meg mi volt?

Bajko: Nem tudom. Egy kis teszt. Tudod, milyen az öreg. Nem bízik senkiben. Engem meg valamiért még külön is utál. (hangosan) Mindenki megvan?

Balla: Meg.

Bajko: Jól van. Akkor kezdhetjük.

Balla: Csináld te, a múltkor én csináltam.

Bajko: Persze, hogy te, ez a specialitásod.

Balla: Menj a picsába.

Bajko: A feletteseddel beszélsz, bazmeg. Meddig akarsz itt lenni, bazmeg? Kezdjük már el.

Balla: Jól van, jól van, az isten bassza meg, csinálom már.

Odamegy a szekrényhez, kinyitja, elkezdi kidobálni a ruhákat. Kihúzgálja a komód fiókjait, válogatás nélkül kiönt mindent a földre.

Márta: Legyen szíves, finomabban.

Balla: Jó, majd vigyázok. (Elkezdi ledobálni a könyveket a polcról.)

Márta: Köszönöm.

Gyuri: Nincs itt semmi, mit keresnek?

Bajko: Nem az a kérdés, hogy mit keresünk. Hanem az, hogy mit találunk. (lehajol felvesz egy párat a szétdobált füzetlapok közül). Például ilyen röpcédulákat.

Gyuri: Ne hülyéskedjenek, azok csak füzetlapok.

Bajko: Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Majd bent elmeséled.

Balla: Majd az őrnagy elvtársnak megmagyarázhatod. (közben rámol tovább)

Bajko: De előbb szétszedjük a lakást. Hátha találunk még valamit.

Balla: Igen? Akkor csinálj is valamit bazmeg, százados elvtárs, ne csak pofázzál.

Bajko: Jól van, bazmeg, csinálok. (felrúgja a kisasztalt) Most boldog vagy baszom az anyádat?

Balla: Jelentem, bazmeg, boldog.

Sötét.