Valuska Gábor fotója a dolgozószobámról és benne rólam.
Valuska Gábor fotója a dolgozószobámról és benne rólam.
Egyszer megfogadtam, hogy soha az életbe nem fogok írókról írni, csak az ír írókról, akinek semmi egyéb nem jut eszébe, pláne arról, hogy hogy is írnak, hát abban aztán végleg nincs semmi érdekes, ülnek és írnak, vagy állnak és írnak, vagy fekszenek és írnak, nem, legtöbbször ülnek és nem írnak, állnak és nem írnak, fekszenek és nem írnak, hanem csak írnának, de nem tudnak, Beckett jut eszembe az, amikor hazaköltözött az anyjához és közölte vele, hogy ő most írni fog és punktum, és ez bizony úgy fog kinézni, mintha nem csinálna egyáltalán semmit, hanem csak a napot lopná, ahelyett, hogy mondjuk rendes munkát keresne, ül a székben, meg fekszik a pamlagon és kész, néha teát iszik, drága liptont és kész, igen, az író akkor is dolgozik, amikor nem dolgozik, akkor is dolgozik, amikor nem csinál semmit, sőt, akkor dolgozik igazán, amikor csak úgy van, vagy elvan, fekszik a padlón vagy a ül a szőnyegen, üveges szemmel bámulja a plafont, mellette ott a becsukott notesz, a lecsapott laptop, a hűtőrács mögül rézszagú langyos levegő áramlik, nemrég csapta le, egy perce sincs, most mindjárt végigfekszik a szőnyegen és aludni fog, ha hagyják, és persze legtöbbször nem hagyják, de az egy másik történet, a dolgozószoba azért van, hogy békén hagyjanak, hogy egyedül lehess benne, hogy ne csinálhass benne semmit, vagyis a semmit csinálhasd, hogy dolgozhass.
Mit lehet erről mondani, hát semmit, ülsz és írsz, a legérdektelenebb dolog a világon, csak hát mégis beszélni kell róla, mert érdekli az embereket, érdekli őket, hogy hogy írsz, mintha el lehetne mondani, figyelj aranyapám, nem lehet elmondani, ülök és írok, kész, ennyi, a többi nem számít, bejöhetsz, megnézheted, nem fogsz látni úgyse semmit, ott ülök, gépelek, vagy nem, többnyire nem, mert ha folyton gépelnék, akkor mi lenne, én lennék a simenon, havi ötszáz oldalt írnék, vagy még annál is többet, nem lehet folyton gépelni, ha annyiszor lenne húsz forintom ahányszor megkérdezték tőlem, hogy író vagy, akkor ugye te nagyon gyorsan gépelsz, lófaszt, nem gépíró vagyok, hanem író, persze az író az igazából egy gép, belemegy a világ, kijön a történet, vagy a szöveg, de hogy pontosan mi történik, azt nem lehet tudni, lefényképezni meg pláne nem, lefényképezni csak azt elehet, hogy úgy csinálsz, mintha írnál, úgy csinálsz mintha írnál és írsz is, egyszer amikor fényképeztek, írtam közben egy jó mondatot, nem hiszem, hogy látszik a képen, a kép nem az én mondatomtól lesz jobb vagy rosszabb, mindegy is, a lényeg, hogy az írás maga, a mikéntje, csak az írónak érdekes, őt meg csak a saját írása érdekli, hogy többiek hogy írnak, milyen körülmények között, szőnyegen ülve, a csupasz padlón, vagy ágyban, vagy asztalon az igazából nekik is csak kuriózum, mit érdekli őket.
Meséljük, mintha mesélhető lenne, de igazából nem mesélhető, egyszer olvastam egy amerikai íróról aki a tengerparton bérelt házat, ott ahol a leghangosabbak a hullámok, és egy fekvőgalérián háttal a tengernek irt, háttal a tengernek és háttal a hullámok zajának, de úgy, hogy igazából a laptopjának diktált és a szövegfelismerő miatt egész máshogy kellett ejtse a szavakat mint ahogy igazából ejtette volna őket, Richard Powers, ez a neve, most jutott eszembe, amikor ebbe a félmondatba belekezdtem, még nem tudtam a nevét, vagyis tudtam, csak elfejtettem, most meg már arra nem emlékszem, hogy hogy is tudtam volt elfejteni, ilyen az írás, szoktam magyarázni, egyszerre emlékszel és felejtesz, csak máshogy, olyan dolgokra emlékszel vissza, amiket sose felejtettél el, mert igazából nem is tudtad őket, de ezt úgyis hiába magyarázom, a képen nem én vagyok, vagyis én nem az vagyok, aki a képen van, lefényképezhetsz, ahányszor akarsz, úgyse fogod megtudni, hogy ki vagyok, én nem is itt vagyok, hanem a mondataimban, a könyvem lapjai között, a dolgozószobám, az íróasztalom, a munkaszékem, a dolgozószőnyegem, az mind nem én vagyok, igazából nincs is semmi köze hozzám, de aminek meg volna, az úgyse lesz rajta a képen, szóval ezzel kell beérni, a tárgyakkal és a porhüvellyel, a laptop belsejéből kiáramló langyos, egyre hűlő légáramlattal, az írás hűlt helyével.

Ezt a szöveget a litera.hu felkérésére írtam, Valuska Gábor írók dolgozószobáit bemutató képsorozat kiállításának megnyitójára.