Foglald össze legfeljebb három (nem túl hosszú) mondatban a lehető legszarkasztikusabban a kedvenc könyved cselekményét. Címet és főszereplőt lehetőleg ne használj.
Ugyan ki ne akart volna legalább egyszer az életben gonosz kritikus lenni? Most itt az alkalom.
Találgassuk együtt a címeket!

#3gonoszmondat

Mutatom, is mire gondoltam:

1.Egy köpcös szimuláns azt reméli, ha elég hosszan pofázik, véget ér a világháború. Különben is, a sör az örök élet titka. Hatalmas hülyeség.

2. Tengerészregény, ami úgy tesz, mintha enciklopédia lenne. Nem elég, hogy a begolyózott féllábú kapitány főzoológusnak hiszi magát, ráadásul teológiai aspirációi is vannak. Sokáig húzzák, amíg végre nagy nehezen elsüllyednek.

3. A jobb sorsa érdemes kadétnövendékek addig ütik egymást, amíg egyikük rá nem döbben, inkább a szabadság. Ebből nyilvánvaló, hogy író lesz belőle. Természetes, hogy a végén kell elkezdenie a történetet.

4. Tévedésből légiósnak állt szélhámosok és művészemberek végigszökik-menekülik a Szaharát. De igazából mindenkit csak az érdekel, hogy mire olyan sértődős a főszakács. Később mind énekelnek.

5. Német földmérő amerikázik, megismerkedik egy rézbőrűvel. Onnan kezdve az a lényeg, hogy a lehető legtöbbször megkötözzék és kiszabadítsák egymást… Ráadásul majdnem mindenkit fejbe vernek.

6. A morál lenne itt a lényeg, de úgyis mindenki csak arra emlékszik belőle, hogy megeszik a cipőkrémet. Meg legfeljebb a lottózásra. A tanulság: minél előbb le kell lépni Debrecenből.

(A Fb-poszt alatt a komentekben gyűlnek a mondatok.)

https://www.facebook.com/dragomangy/posts/1318991568210534