Forrás: Új Magyar Szó

Jókai meséin érzékennyé finomodott nemzet a Pál utcai fiúk megjelenésekor döbbenhetett volna meg saját magán: eszményei már annyira nem erre a világra valók, hogy csak gyermekek tudják hibátlan romantikával megjeleníteni. Meghalni egy darab földért, amit a közmegegyezés grundnak vagy hazának nevez? Kérem szépen, időközben itt fölépült egy közép-európai gazdasági ütőképesség, s bár nem engedünk a ’48-ból, és március 15-én megkönnyesedik a szemünk, pontosan tudjuk, hol ér véget az ideák világa, és hol kezdődik az üzlet. (Még Molnár Ferenc is jelzi regénye végén: építkezés indul, vége a grundnak.)

De a kiskamaszt ideák vezérlik, életkori sajátosság, Zorro és a játékgépek egyformán csábítják, akár polgári jólétben, akár nyomortanyán, akár a diktatúra tömegblokkjában van otthon. Úgy szocializálódik, hogy ki kell próbálnia mindent, neki kell mennie a tilalmaknak, meg kell sértenie a kijelölt határokat. Kaland és érző lélek, a női test rejtelmei és a mozi titkos vetítőterme, félelem és agresszió, mind arra csábítja a tíz-tizenkét évest, hogy felmérje erejét, tehetségét, szerencséjét. Életre-halálra játszik. És folyton azzal szembesül: minden másképp van, mint ahogyan a felnőttek értelmezik.

Úgy szóltunk eddig ebben az írásban az irodalomról, mintha egy könyv megjelenése eseményszámba menne a szűk szakmai határokon kívül. Ez abból a reményből támadt: Dragomán György regénye megérdemelné, hogy divatba jöjjön. Magyarországon jelent meg, de kissé felülírhatná végre egy bizonyos időszak erdélyi irodalma, illetve a Nyirő és Wass Albert munkássága nyomán létező “kisebbség = nemesebbség” képet.

A Dragomán-könyv egy Pál utcai fiúk-regény. Romániában játszódik, egy meg nem határozott városban, körülbelül a csernobili atombaleset idején. Már néhány értelmiségi van annyira bátor (vagy hülye?), hogy tiltakozó íveket ír alá, el is viszik őket a Deltába csatornát ásni, a gyerekek házkutatást játszanak, a felnőttek a kiskamaszok szemében torzulnak alkoholistává, szadistává vagy a túlélésért kimondott hazugságok megroppant gerincű, szánalmas figuráivá.

Lehet írni a rendszerváltás óta a diktatúráról, be lehet mutatni naturalisztikusan a szörnyűségeket, hosszú mondatokban érzékeltetni a sorállás monotóniáját, lehet vádiratot fogalmazni a humanizmus nevében, lángoló szavakkal, és nosztalgikusan vissza lehet révedni: mégis, akkor voltunk fiatalok, s bármilyenek is voltak a feltételek, feledhetetlen az a pillanat, amikor először… A modernitás és a diktatúra elemeiből össze lehet rakni Abszurdisztánt vagy Sinistrát.

Ebben jeleskedik Dragomán mestere, Bodor Ádám, nagy szakmai elismertséggel és Kossuth-díjjal jutalmazva, de a nagyközönség számára egyelőre ismeretlenül. (Kiváló kisebbségi írók fogalmazzák meg azt a sajátos világot, történelmet, ami közös önismeretünk része lehetne: Jugoszláviáét Gion Nándor, Szlovákiáét Grendel Lajos – ám hiába olvasmányosságuk, nincs tömeghatásuk. A kisebbségekről csak könnyel a szemben vagy gazdasági megfontolások alapján lehet nyilatkozni – vagy szavazni.)

Dragomán Nemecsek Ernője cinikusabb, mérlegelőbb, gyávább, mint ősképe. Már nemigen érdekes, kinek írják kis- vagy nagybetűvel a nevét, ő viszont ragaszkodik olyan tévképzetekhez, mint rokonszenv, együttérzés, gyűlölet, bosszú. Időközben ezek az eszközkészlet szintjére süllyedtek a felnőttek világában, ahol értelmes ember ésszerűen használja őket. A gyermek egy megelőző generáció eszményeit kapta a szüleitől, amit a józan felnőtt már csak kiürült jelszavakban, bölcsességekben képvisel, de még továbbadja. A puha és a kemény diktatúra más-más alkalmazkodóképességet fejleszt a benne élőkben, másképp szocializálja a gyermekeket.

Dragomán György egyértelműen a Bodor-féle menetirány (most már) tanítványi szakaszán teremti meg a regény feltételeit, és halványan Golding-parafrázisnak (ld. A legyek ura) is tekinthető műve. Jó tanítvány. Bodornál az adja a feszültséget: racionális és irracionális között az ív annyira feszes, hogy már-már elfogadjuk a világ szervezési elvének, mozgatójának. Minden logikus, összefügg, determinált. Wittgenstein jut eszünkbe: a világ játékszabályok összessége. Dragománnál közelebb van a regény a realitáshoz.

Bodor világa felnőtt világ, Dragomán “nemecsekernős” alulnézetéből pedig következik, hogy a tisztasággal fertőzött ideálok, ha másképp nem, hiányukkal jelen vannak. Dragomán regénye is önállóan értelmezhető, közölhető novellák lánca, amelyeket összeköt az első személyű gyermek főhős-elbeszélő. A folyamatnak időíve van, akkor kezdődik, amikor az édesapát elviszik a titkosrendőrök, s azzal zárul, hogy a főhős viszontlátja a nagyapa temetésén. Közben, mindvégig, a hiánya. Bodor Sinistrája szerteágazóbb, függetlenebb történésekből áll össze, nincs lineáris fonal, az időbeliség madzagja, ami összekötné a történeteket. (Örkénytől viszont tudjuk: a madzag másodlagos, jelentéktelen. Mégis, mi tesz egy paprikafüzért azzá, ami?)