Dragomán György: Kusti-nye
Még egy kocka a Palota ciklusból. Ez később van a történetben, mint az azok a kockák, amiket eddig közöltem. A kronológia kérdése különben is nagyon izgalmas kérdés, hiszen ez fogja meghatározni a könyv szerekezetét.
A vasajtó egész fekete volt, úgy csillogott rajta az olajfesték, mintha egy tükör lett volna, a retesze meg nagyon hideg volt a tenyerembe, pont felértem, nem is kellett csimpaszkodnom egyáltalán, azt hittem hogy nem fogom tudni elhúzni, de ahogy megfogtam, rögtön megmozdult, se meg nem csikordult, se meg nem nyikordult, tudtam, hogy csak meg kell rántsam, és az ajtó ki fog nyílni, de akkor megint eszembe jutott az, amire lefele a sötét csigalépcsőn végig gondoltam, hogy a nagyfiúk rögtön első nap, amikor idekerültem a Tábornok Elvtárs palotájába megmondták, hogy soha de soha ne menjek le a csigalépcsőn az alsó folyosóra, soha de soha ne menjek át a rácsos ajtón, soha de soha ne húzzam el a vasajtó reteszét, és tudtam, hogy még megfordulhatnék, még visszamehetnék az ágyamba, és visszatehetném a piros zsírkrétát a Mödorule párnája alá, és nem tudná meg senki, hogy nem mertem megcsinálni, hogy nem voltam elég bátor ahhoz, hogy kiálljam a próbát.
Mert azelőtt való nap hiába mondtam Nikának, hogy én már igazából indián vagyok, mert tátáci már felolvasta nekem az egész vinetut és csinált nekem vasból igazi tomahafkot, és mámáci vart igazi rojtos indiánruhát is, és volt medvekarmos talizmánom és fejdíszem is igazi sastollal, Nika azt mondta, hogy őt nem érdekli, tőle aztán a seggembe is dughatom a tomahafkomat, de itt csak akkor vesznek be a törzsbe az itteni indiánok közé, ha kiállom a próbát, ha megmondom, hogy mi van a vasajtón túl felírva a falra, mert az egy bátorság-próba, ki kell állni, ha igazán bátor vagyok akkor reggel korán megyek, mielőtt megszólal az ébresztő sziréna, de már világos van, akkor lesz a legkönnyebb dolgom, de amikor azt kérdeztem, hogy mi van a vasajtón túl, Nika csak röhögött, Mödurule meg azt mondta, hogy amilyen kis pisis vagyok, még olvasni se tudok, úgyhogy úgyse fogom tudni megcsinálni, de akkor én mondtam neki, hogy igenis megtudom, mert tudok olvasni, mert tátáci még négyéves koromban megtanított, olvasni is és írni is, de Mödorule erre azt mondta, hogy jó, lehet, hogy tudok olvasni, de nem számit, mert amilyen kis pisis gyáva vagyok, úgyse merek lemenni még a csigalépcsőn se, nemhogy át a vasajtón, hanem csak sírok a mamám után, a múltkor is hallotta, hogy egész éjszaka sírtam, és azt suttogtam, hogy mámáci-mámáci, de arra én mondtam, hogy nem is igaz, és nem vagyok kis pisis gyáva, hanem ő egy kis pisis gyáva, de ő ezen csak röhögött, és elővett a zsebéből egy piros zsírkrétát, és elém tartotta és azt mondta, hogy tudjam meg, hogy amikor neki kellett kiállni ezt a próbát, akkor ő nemcsak, hogy elolvasta azt, ami a falra volt írva, hanem még fel is írta a falra a saját nevét, ezzel a lemoshatatlan zsírkrétával, de erre én mondtam, hogy nem hiszem, és ő mondta, hogy akkor ne higgyem, de meglátni az úgyse fogom, mert úgyse leszek elég bátor, mert csak egy kis pisis hülye vagyok, pí-sis hű-jee, pí-sis hű-jee, és akkor én nekirohantam és meg akartam verni, de ő ezen is csak röhögött, félreállt, és megfogott és azt mondta, hogy mi van hangyaizom, mit tornászol, úgy tartott, és a karja sokkal hosszabb volt mint az én karom, és nem értem el, csak ott hadonásztam, és Mödorule végig az kántálta közben, hogy pí-sis hű-jee, pí-sis hű-jee, aztán felemelt és odavitt az egyik emeletes ágyhoz és ledobott a matracra, és akkor mindenki csak röhögött rajtam, én meg azt kiabáltam, hogy hagyjanak békén, nem is akarok indián lenni, nem is akarok a törzshöz tartozni, mind dögöljenek meg, ők meg körbe álltak és mind azt mondogatták, hogy pí-sis hű-jee, pí-sis hű-jee, én meg éreztem, hogy mindjárt sírni fogok, és a matracba nyomtam az arcom, és elhatároztam, hogy azért is meg fogom mutatni nekik, hogy pont olyan bátor vagyok mint vinetu vagy incsucsuna, és mikor a nagy zajra bejött Mosú Mircsa és megkérdezte, hogy mi történt, felálltam és azt mondtam, hogy semmi, csak játszottunk, de közben láttam, hogy Mödorule beteszi a zsírkrétát a párnája alá.
A fekete vasajtó mögül minthogyha valami morgást hallottam volna, és a lábom akkor elkezdett úgy remegni, minthogyha fázna, a combom is fázott, és éreztem, hogy mindjárt tényleg be fogok pisilni, úgy, mint amikor tátáci elvitt a moziba arra a nagyon-nagyon félelmetes rajzfilmre, a fehérlófiára, és akkor azt gondoltam, hogy nem vagyok pisis hülye, nem vagyok, nem vagyok, és csak azért is elhúztam a reteszt, és kinyitottam az ajtót, és átmentem rajta, ki egy köves udvarra, ki a fénybe, ki egészen az udvar közepére, csak ott álltam meg, csak ott néztem körül, csak ott vettem észre, hogy még hangosan is kimondtam, hogy nem vagyok pisis hülye, úgy mint amikor az óvodába menet csúfoltam hangosan saját magamat, hogy szokjak hozzá, hogy ne fájjon, amikor azt mondják nekem, hogy kakafejű-pisifejű-szar, de hiába mert nem segített, hiába én mondtam magamnak, majdnem pont ugyanolyan rossz volt, minthogyha a többiek mondták volna, és ott kint az udvaron is olyan volt, mintha Mödorule mondta volna azt rám, hogy pisis hülye, úgyhogy akkor még egyszer azt mondtam, hogy nem, aztán elhallgattam, és felnéztem, hogy megnézzem végre azt a feliratot a falon, azonnal meg is láttam, az egyik fal valami nagy mozaik volt, úgy láttam, hogy eredetileg valami erdőt ábrázolt, de elég sok kicsi kocka leesett róla és kilátszottak a téglák, na és erre a mozikra piros olajfestékkel az volt felírva, hogy omul jé lupul omuluj, de ebből csak egy szót értettem, azt, hogy omul, tudtam, hogy az azt jelenti, hogy ember, és akkor közelebb mentem, és láttam, hogy tényleg fel volt írva az is alá zsírkrétával, hogy DORU, de a D is és az R is fordítva volt írva, és ezen muszáj volt hogy mosolyogjak, ezen, hogy Möjdorule még ennyit se tud, és akkor is mosolyogtam, amikor benyúltam a zsebembe, hogy elővegyem a zsírkrétát, hogy én is felírjam a nevem, de akkor két oldalról nyikorgást hallottam, és balra néztem, és jobbra néztem, és láttam, hogy az oldalsó falak alján kicsi lappancs-féle csapóajtók voltak vasból, vagy kilenc is vagy tíz is, és egyszerre elkezdtek felfele nyílni, és mindegyik alól kutyák bújtak elő, nagy fekete kutyák, de akkorák, amekkorákat még soha életemben nem láttam, és nagyon gyorsan elkezdtek jönni felém, egyáltalán nem is ugattak, és nem is morogtak, csak jöttek egyenesen nekem, és akkor már tudtam, hogy ezek egyáltalán nem is kutyák, hanem farkasok, és akkor az is eszembe jutott, hogy az, hogy lupu, az azt jelenti, hogy farkas, és akkor azt is megértettem, hogy mi volt a falra felírva, és attól valahogy nagyon megijedtem, és azt gondoltam, hogy meg kéne fordulni, és ki kéne szaladni, de addigra a farkasok már körül álltak, három lépés távolságra voltak tőlem, onnan néztek, nem morogtak, csak néztek, tényleg igazi farkasok voltak, olyanok, mint amilyeneket az állatkertben láttam, csak sokkal nagyobbak és feketébbek, és a szemük olyan nagyon sárga volt, mint mámácinak az a borostyán nyaklánca, amelyiket Lengyelországból hozott neki tátátci, akkor amikor én még nagyon kicsike voltam, és akkor éreztem, hogy az ijedségtől elzsibbadt a kezem, és kiesett belőle a piros zsírkréta és lassan-lassan oda gurult a farkasok elé, és akkor a legnagyobb farkas kitátotta a pofáját, és nagyon nagy fehér fogai voltak, és hosszú kékes rózsaszín nyelve, és lehajtotta a fejét, és hallottam, ahogy a fogai a betonnak koccantak, ahogy a pofájába kapta a zsírkrétát, aztán rázott egyet a pofáján és egyből lenyelte a zsírkrétát, úgy, ahogy volt egészbe, még ketté sem roppantotta, aztán megnyalta a pofáját, és rám nézett, és a két szeme között a bundája feketébb volt mint a legfeketébb fekete sötétség, feketébb mint a legsűrűbb, legsötétebb éjszaka, és ahogy néztem, éreztem, hogy elől, a lábam között átnedvesedik a papír ruha, és akkor tudtam, hogy bepisiltem, tényleg bepisiltem, éreztem hogy csorog le a pisi a lábomon, nagyon bepisiltem, annyira, hogy csurom pisi lett alul az egész papír kezeslábas, és akkor a farkasok a levegőbe szimatoltak, és kitátották a pofájukat és vonítani kezdtek, úgy minthogyha azt kántáltak volna ők is, hogy pi-sis hű-je, pi-sis hű-je, és akkor éreztem, hogy mindjárt sírni fogok, és azt is éreztem, hogy nagyon haragos lettem, és rákiáltottam a farkasokra, hogy nem vagyok, nem vagyok pisis-hülye, és lehúztam a kezeslábason elől a cipzárt, és kibújtam belőle, és összefogtam, a pisitől egész súlyos volt, olyan mint egy vizes törülköző, és akkor a legnagyobb farkas felé suhintottam vele, és rá is kiáltottam, úgy ahogy a kutyákra kell, hogy kusti-nye, és azt hittem, hogy el fogja kapni a fogával a kezeslábast, vagy rám fog ugrani, de a farkas ehelyett hátrálni kezdett, és akkor én megint azt kiáltottam, hogy kusti-nye, nem vagyok pisis hülye! – és elindultam szépen a vasajtó felé, és elkezdtem úgy forgatni nyolcas alakban a kezeslábast, ahogy vizes törülközőt szoktuk tátácival a strandon, amikor törülköző harcot vívtunk. és a farkasok félre álltak az utamból, és megint oda kiáltottam nekik, hogy nem vagyok pisis hülye, és szépen lassan odaértem a vasajtóhoz, és átmentem rajta, és akkor visszafordultam, és még egyszer azt kiáltottam, hogy kusti-nye, és tiszta erőből a farkasok közé vágtam az összegyűrt kezeslábast, aztán becsaptam magam mögött az ajtót, és a reteszt is rátoltam, és aztán a feliratra gondoltam, nagyon jól megjegyeztem, ahogy mentem a csigalépcső felé, el is mondtam halkan, csak úgy magamnak, hogy omul jé lupul omuluj.
Amikor visszaértem a csigalépcsőhöz, éreztem, hogy nagyon-nagyon fázom, és tudtam, hogy mindjárt megfognak szólalni az ébresztő szirénák, és akkor az jutott eszembe, hogy hogy fognak a többiek röhögni, ha majd megmondom nekik, hogy Mödorule még a nevét se tudja rendesen leírni, és ezen muszáj volt megint mosolyogjak, és elindultam felfele a lépcsőn, azt jutott eszembe , hogy mi lesz, ha valaki szembejön és megkérdezi, hogy mért vagyok pucér, de aztán azt gondoltam, hogy azt fogom neki mondani, hogy azért mert az indiánok is félmeztelenek.