Monília (Netnapló, litera, 2012.03.16)
Ragyogó meleg délután van, kertészkedünk.
A kert nem nagy, de mégis hatalmas. Remélem a fiúk úgy fognak emlékezni rá, én is úgy emlékszem a nagymamám kertjére. Irdatlan nagy, zugokkal és szegletekkel, búvóhelyekkel és kalandokkal. Egy hegyes cseresznyebotot beszúrni a földbe, kihúzni, újra beszúrni, ezzel el tudtam tölteni egy egész délutánt. Felmászni a szilvafán az első elágazásig, ott ülni, nézni a madarakat, markolászni a csúzlit. Kibontani a fenyőágak végén a könnyen felszakadó tokokból a puha zöld rügyeket, szétszedni a hajlékony fenyőtűket. Madártollat gyűjteni, hajba tűzni, indiánosdit játszani. Este kimenni ellem lámpával, megkeresni a sündisznó fészkét a bokrok alatt. Függőágyból lesni az alkonyi égen megjelenő denevéreket.
Még mindig tudom gyerekként nézni a kertet, de most nem lehet játszani, most kertészkedni kell,
Elszakadt az ágvágó zsinórja. Anélkül pedig nem megy, új zsinór kell rá. Van egy tekercs remek piros paracordom, abból fogom megcsinálni. Az ágvágó kötele kettős csiga elven van az ágvágóra fűzve, így kétujjnyi vastag ágakkal is elbír. Két méter hosszú, a végén egy vörös taréj, azt kell a elvágandó ágba akasztani, aztán jü erősen meg kell húzni a madzagot, az csukja rá az ágra az ollót. Roppant ereje van. Igazi robotkar. A befűzés nem evidens, az első kísérlet nem jó, ha úgy hagyom el fog nyíródni a zsinór. A második kísérlet már talán jobb lesz, a zsinór végét meg kell égetni, hogy ne foszoljon. Nem találom az önagyjutóm, ami csak azért van, hogy legyen, mert amúgy sose dohányoztam. Valahol az íróasztalfiókomban lehet, rendet kell ott is rakni. Eszembe jut a lángszóró amivel creme brule-t szoktam csinálni, az pont jó lesz. Tudom is hogy hol van, a fiókban a fenőkövek mellett.
Az új madzag sokkal jobb mint a régi. Momiliás ágakra vadászunk Annával. Hol ő irányít és én vágok, hol én irányítok és ő vág. A létra nem elég magas, a magasabbikat kellett volna megvenni. Így csimpaszkodni kell. Csimpaszkodunk, nyújtózkodunk, metsszük a beteg ágakat.
A kettős csigáról eszembe jut gyerekkorom egyik kedvenc könyve, A szirakuzai óriás, (szerzőjére nem emlékeztem, most megnéztem, Száva István) amelyikben Archimedesz épít mindenféle vad gépeket csigasorokat felhasználva. Meg fogom venni a fiúknak. Hátha nem lesz olyan nagy csalódás, nekik mint amilyen a Robinson család volt. Abban is folyton építettek mindenfélét, úgy látszik gyerekkoromban nagyon szerettem ezeket az építős könyveket. A fiúk nem osztják ezt a szenvedélyem. Vagy legalábbis nem maradéktalanul. Meglátjuk A rejtelmes sziget mennyire fog sikert aratni. Abba aztán építenek rendesen.
Egy nagy ágat is le kell fűrészelni, megroppantotta a laphinta. Lefűrészeljük. Az ágfűrész olyan, hogy a csontokkal is simán elbírna.
Egy meggyfánkat már megölte a monília, maradt még kettő meg egy cseresznye, azokért nagy kár lenne. A monília egy gomba betegség, egész cseresznyéskerteket tönkre tud tenni állítólag. A levágott ágakat kisebb darabokra vágjuk, a szebb részeket elrakjuk, jó lesz majd grillezni, ha majd egyszer eljön a grillszezon. Majd mondhatom, hogy meggyfaforgácson füstölt. Meggyfaforgácson füstölt akármi. Mennyivel jobban hangzik mint a sima akármi.
Permetezni is kell majd. Van lemosó permetezés meg még csomó másfajta permetezés. Lassan megtanuljuk. A permetezőt össze kell rakni, kis ábra van hozzá, meg csomó műanyagdarab. Összerakom. Lemosó permetezni rügyfakadás előtt kell. Lehet hogy már el is késtünk vele. Nézem a rügyeket, még talán időben vagyunk.