Egyszer jártál Párizsban abban a szép modern természetrajzi múzeumban, és láttál ott egy kisfilmet, egy bennszülött törzsfőnök kievezett egy csónakban az óceán közepére, aztán elkezdte csapkodni a vizet, mint a feliratból kiderült, azért, hogy odahívja magához a cápákat, és amikor egy jó nagy elkezdte kerülgetni, a férfi ügyesen ráhúzott a cápa pofájára egy háncshurkot, és berángatta a fejét a csónakba, és elkerülte a fogait, és valahogy bekötötte a száját, és egy kagylókéssel addig döfködte a tarkóját, amíg meg nem ölte, és aztán visszadobta a vízbe a többi közé, és amíg a többi cápa szétszaggatta a véres tetemet, ő szépen megfordította a csónakot, és visszaevezett a partra.
Évekig gondolkoztál ezen a filmen, egyrészt azon, hogy mért csinálta, másrészt azon, hogy hogy volt rá képes. És aztán a múltkor a kivezetőnél a dugóban történt valami, amitől, úgy érzed, egy kicsit jobban megértetted, mi is történt ott a tengeren.
Mielőtt a sztoriba belevágnál, annyit még el kell mondanod, hogy életedben egyszer verekedtél, azt is még az általánosban, Nagymacs el akarta venni az uzsonnádat, oda is adtad volna, ha nem a kedvencedet pakolja aznap anyád, úgyhogy összeszedted minden bátorságod, és szájba vágtad, de valahogy rosszul mozdult a kezed, és az orrát találtad el, vérezni is kezdett. Négy szelet téliszalámiért és két szelet zöldpaprikáért ütöttél utoljára, tíz éves korodban, tehát majdnem húsz éve nem nyúltál senkihez, nem vagy erőszakos ember, sőt, elutasítod az erőszak minden formáját, de tényleg.
Szóval őszintén, soha semmi erőszak, de a múltkor a bankból hazafele a dugóban ültél, durva araszolás ment, nem is tudod, hogy mi volt az oka, csőtörés vagy karambol, mert annyira fáradt voltál, hogy még a rádiót se volt erőd bekapcsolni, szabályosan zúgott a fejed a kimerültségtől, és akkor valami barom egy citromsárga Subaruban végigzúgott a buszsávon, aztán olyan vadul próbált besorolni, hogy oldalba kapott egy béemvést, rendesen megtolta, neki egy Fordnak, amennyire láttad, egyiknek se lett komoly baja, na és akkor mind a három csóka kipattant a kocsiból és elkezdtek vadul üvöltözni egymással, és totál leállt a forgalom, és mindenki egyszerre kezdett el dudálni, és akkor azt érezted, hogy kész, elég, te ezt már egy perccel, nem, egy másodperccel, egy pillanattal, egy töredékmásodperccel se bírod tovább, kész, vége, elég. Most azonnal ki fogod lökni az ajtót és kiugrasz a kocsiból és odamész, nem odamész, hanem odarohansz, nem odarohansz, hanem a kocsik tetején ugrálva odapattogsz, odaugrálsz egyenesen ahhoz a három üvöltöző idiótához, de előtte még kinyitod a kesztyűtartót és kiveszed belőle azt az ébenfa kazettát a kis papírvágó díszhandzsárral, amit Isztambulban kaptál ajándékba, amikor azt ünnepelte a cégvezetés, hogy sikeresen lezajlott az akvizició, de te annyira utáltad a nyelén azt a gusztustalan kék üveggyöngyberakást, hogy nem volt erőd se hazavinni, se az irodába berakni, de még kidobni se, úgyhogy ott kell lennie most is a cédétokok között, szóval kikapod a díszhandzsárt a kesztyűtartóból, az ébenfa kazettát elhajítod a francba, és úgy rohansz oda ahhoz a háromhoz azzal a kis damaszkolt pengével, felülről fogsz lecsapni rájuk, először a lófarkas faszit ölöd meg, a hajától fogva hátrarántod a fejét, és fültől-fülig – nem, ezt most nem is tudod elmondani, hallod is, hogy milyen röhejesen hangzik, egy pocakosodó öltönyös jogtanácsos a kocsik tetején ugrál egy díszhandzsárral a kezében, aztán levágja egy kertépítőcég-tulajdonos fejét, hasba szúr egy kémiatanárt, és megskalpol egy villanyszerelőt, így elmondva ez tényleg halálosan nevetséges, de értsem meg, hogy ott és akkor egyáltalán nem tűnt annak, sőt, ez tűnt az egyetlen racionálisan végiggondolt megoldásnak, az egyetlen lehetőségnek, belülről nézve pont olyan kristálytisztán logikusnak tűnt, hogy megteszed, mint az, amikor egyszer átláttad, hogy miként lehet három ügyesen megfogalmazott beadvánnyal visszafordítani egy csődeljárást.
Elborult az agyad, igen, de belülről egyáltalán nem ezt érezted, hanem azt, hogy végiggondoltad az egészet, hogy döntöttél, pedig nem döntés volt, vagyis ha az volt, akkor nem racionális döntés, és végül is tényleg nem tetted meg, még odáig se jutottál el, hogy kinyisd a kesztyűtartót, lehet, hogy egyáltalán nincsen is már benne az a kis izé, de nem az a lényeg, hanem, hogy tényleg közel voltál hozzá, de nem azért nem kezdtél bele, mert felmérted, hogy igazából nem volnál rá képes, hanem, mert egyszerűen túl fáradt voltál még egy tisztességes ámokfutáshoz is. És épp ez az, ami miatt nem hagy nyugodni, ami miatt folyton erre kell gondolnod, hogy megértettél valamit, amit eddig sose tudtál felfogni. Mert mi lett volna, ha mondjuk nem neked kellett volna egy késsel megölni őket, hanem egyszerűen csak kiadhattad volna a parancsot valaki másnak, hogy menjen, és tegye meg. Lője le őket, ölje meg. Eddig, amikor háborús bűnökről meg ilyenekről olvastál, vagy hallottad, hogy bemondják a hírekben, hogy ilyen meg olyan atrocitás, meg etnikai tisztogatás, sose gondolkoztál el azon, hogy kik azok, akik eldöntik, hogy meg kell majd tenni, és mi történik pontosan a fejükben, de most, ott abban a nyamvadt dugóban, egy pillanatra azt érezted, hogy annyira eleged van az egészből, annyira otthon akarsz már lenni a kertedben a vizsláddal és egy gyöngyöző hideg sörrel, hogy ha megparancsolhattad volna mondjuk egy csapat gerillának, hogy rángassanak ki mindenkit a kocsiból és egyenként lőjék őket agyon, akkor nem vagy száz százalékig biztos benne, hogy nem tetted volna meg. És úgy, hogy ezt érezd az egyetlen racionális megoldásnak.
Azért kellett ezt most elmesélned, mert azóta is ezen gondolkozol, ezen a pillanaton, amikor az őrület normálisnak tűnt neked, amikor az tűnt az egyetlen normális megoldásnak, és amikor aztán hazaértél, és kibontottad végre azt a sört, eszedbe jutott a cápás videó, és úgy érezted, hogy ott a dugóban egy kicsit te voltál az a bennszülött, ott ültél az Audidban a mélységesen mély óceán fölött, és ott köröztek körülötted az őrület cápái. És hogy neki azért kellett oda kievezni, és azért kellett előhívni a mélységből az erőszak démonát, és azért kellett puszta kézzel megölnie és legyőznie, hogy amikor majd háborúba vezeti a népét, jól tudjon dönteni, és a döntése értelmes legyen, és ne értelmetlen. Azóta még sokkal jobban tiszteled azt az ismeretlen déltengeri férfit, és egyáltalán nem vagy biztos benne, hogy te le tudtad győzni azt, amit ő, vagy egyáltalán szembe tudtál-e nézni vele. Látni mindenesetre láttad, és azóta egy kicsit többet tudsz a racionalitásról és az erőszakról, és arról, hogy az egyik milyen csalókán álcázza magát a másiknak.

Az ElleMan kért, hogy írjak az erőszakról, és arról, hogy hogyan és miként része a férfilétnek az erőszakos iracionalitás. Engem régóta foglalkoztat ez a kérdés, hogy miként is bukkanhat elő a nyugodt felszín alól egy pillant alatt az őrület cápája. Most megírtam.