Forrás: kultura.hu Ott egy hosszabb változat, meg fotók is vannak.

– – Az a prózaíró, aki műfordító is, ráadásul ritka nyelvi leleménnyel ültetett át több remek művet, nem kap folyamatosan a szívéhez, amikor a saját regényét olvassa angolul vagy éppen németül?

– Igyekszem a lehető legtöbbet segíteni a fordítóimnak, anélkül, hogy közben az idegeikre mennék. Van egy nagy fájlom, ebben gondosan gyűjtöm a kérdéseiket és válaszaimat, ezt mindig azonnal elküldöm, ahogy egy fordító megkeres, vannak benne kommentárok, fényképek, rajzok a különböző tárgyakról, és szépen bővül szinte hétről hétre. Előbb-utóbb a honlapomra is felteszem majd néhány részletét, mert elég tanulságos. A saját szövegemet idegen nyelven látni felemelő érzés, ugyanakkor jó lecke is, mert újra és újra rá kell jönnöm, hogy egyetlen nyelven tudok csak valamennyire, magyarul. Hiába beszélek és olvasok egyéb nyelveken, az nem jelenti azt, hogy képes volnék megítélni a fordítás minőségét. Az angol talán kivétel, mert ehhez a nyelvhez tényleg sok közöm van – de amikor például egy románra fordított fejezettel szembesültem, akkor látnom kellett, hogy csak azt vagyok képes megítélni, hogy pontos-e a szöveg. Azt már nem tudom, hogy valóban szép-e.

– – Kitűnő magyar könyvek sikkadtak már el rossz fordítások miatt, majd arattak hirtelen hatalmas sikert egy-egy újabb átültetés után. Egy fiatal írónál, akinek ez a második regénye, rendkívül fontos, hogy idegen nyelveken is hasson úgy ez az erőteljes próza, mint magyarul. Nem izgulsz?

– Egy kicsit. De bízom a fordítóimban, én is fordítottam brutálisan nehéz szövegeket, valahogy mégis lefordultak és működtek, tehát a tapasztalataim alapján hiszek abban, hogy a fordítás lehetséges. Persze nem lesz pont olyan, mint az eredeti, de azért sok minden átmegy. És nagyon jó érzés látni, hogy milyen lelkiismeretesen dolgoznak emberek a mondataimmal, jó dolog beszélgetni velük a szövegről, látni, hogy megérintette őket a könyv világa, hiszen heteket, hónapokat töltenek benne.

(…)

– – Az előbb a “csoda” szót említettem: nem merül fel néha benned, hogy ez valami káprázat, álom? Mit lehet kezdeni ekkora sikerrel?

– Ami eddig történt, az inkább csak a siker lehetősége, de foglalkozni vele nem kell, nem is lehet. Ettől nem változtam, nem írok könnyebben vagy nehezebben, ugyanúgy ülök a konyhában az ablak felé fordított fotelemben, igyekszem meglátni a készülő regényem jeleneteit, küzdök tovább az éppen leírandó mondatokkal, és a harc hol egészen kilátástalan, hol csak egyszerűen reménytelen. De aztán valahogy mindig megtalálom a megfelelő mondatot, még ha hetekig tart is néha, és szép lassan, mondatról mondatra épülnek a könyvek. Ha előre nézni reménytelen, akkor egy pillanatra hátra kell nézni, és az erőt ad.

– – Borzasztó kemény világ tárul fel a Romániában játszódó regényből. Nem valami boldog gyerekkor. Viszont egy gyerek szemszögéből, “alulnézetből” jól érzékeltethető a brutalitás, a diktatúra. Ezért választottál gyerek főszereplőt? Vagy a mesélés módja miatt, mert így még drámaibb a történet?

– Nyilván ezek a szempontok is közrejátszottak, de azért nem volt ez ennyire tudatos vagy kiszámított döntés. Egyszer csak meghallottam Dzsátá hangját (ő a regény narrátora, sokáig névtelen, és az igazi nevét sosem tudjuk meg), ahogy a Világvége fejezet brutális fociedzését meséli, olyan erősen és intenzíven szólt ez a hang, hogy talán ha akartam, akkor se tudtam volna elhallgattatni. Nemcsak a hangját hallottam, hanem valahogy láttam is a szemén keresztül, és úgy tudtam leírni ezt a félig fiktív világot, ahogy egy tizenegy éves gyerek látta, illetve látta volna – sokan nem is hajlandóak elhinni, hogy a könyv csak nyomokban önéletrajzi.

– – Mit kezdenek ezzel a világgal a külföldiek? Mit tapasztalsz, átérzik?

– Eddig még viszonylag kevés visszajelzést kaptam, de azok igen pozitívak voltak. Azt mondják, a hang annyira hitelesen szól, hogy a bőrükön érzik a helyszín hangulatát, és ettől minden egzotikuma ellenére fájdalmasan közel kerül hozzájuk az egész. És akkor kiderül, hogy ez a világ nincs is olyan messze az övéktől, mert a legnyíltabb társadalom is pillanatokon belül bezáródhat.

(…)

Szerző: Eszéki Erzsébet

A  kultura.hu -n a beszélgetés egy hosszabb változata olvasató, meg fotók is vannak.