Azt mesélte nekem valaki, hogy az elsős kislányát (és az egész osztályt) verstanítással bünteti a tanítónéni. Aki nem jól viselkedik, annak másnapra meg kell tanulni két szakasz verset. Ha nem sikerül, akkor még kettőt, és még kettőt, és így tovább a végtelenségig.
Annyira megdöbbentem ezen, hogy szinte nem is találtam szavakat.
Drága tanítónéni, a vers öröm, játék, ritmus, élvezet, nem büntetés, ha a kicsik már elsőben félni kezdnek a versektől, és csak a büntetést meg a számonkérést látják bennük, könnyen lehet, hogy egy életre megutálják az egészet.
Ti mit gondoltok erről, kedves költő barátaim? Lackfi János, Varró Dani, Tóth Krisztina, Mesterházi Mónika, Kiss Judit Ágnes, Kántor Péter, Kőrizs Imre, Lázár Júlia, és ti mind, akik irtok és olvastok verseket és szeretnétek, ha a gyerekeitek is olvasnának?
És egyáltalán, hogyan lehetne jobb belátásra bírni egy ilyen megtévedt tanítónénit, úgy, hogy ne bántsuk őt meg nagyon, hiszen biztos csak jót akar?
De mégis. Valamit tenni kéne.
#aversöröm #ajaj