Akár hiszitek, akár nem, a tárkonylikőr igenis létezik. Sose felejtem el, apám hosszú másodpercekig nézte gyanakodva a kendős nénit, aki a marosvásárhelyi kispiacon azt állította, tárkonylikőrt árul.
A néni egy parafadugóval bedugaszolt zöld sörösüveget vesz elő a a többi közül, kidugaszolja apám orra alá dugja. Apám arcán döbbent borzalom, eddig és nem tovább, ez van a vonásaiba írva, a néni arra kapacitálja, hogy kóstolja meg, és vegye meg, apám szinte kábultan megfogja a kupicát amit a néni a kezébe ad, olajos fényű halványzöld folyadék csordul bele, apám megkóstolja, egész testében összerázkódik, arca fintorba rándul, elém tartja a kupicát, szagold meg és jegyezd meg, mondja, aztán visszaadja a néninek a kupicát, megköszöni és elköszön, határozottan, szigorúan és kicsit rémülten mondja, hogy szó sem lehet arról, hogy ő ebből vásároljon. A szag velem maradt, benzinszerű édeskésen aromás intenzitásra emlékszem, apám haragját csak évek múlva értem meg, akkor, amikor először kóstoltat velem vermutot, a tárkonylikőr a vermut távoli gonosz nagybátyja, aki váratlanul ront a rokonságra két nappal a temetés után, hogy harsányan és az elhunyt teljesítményét ízléstelen viccekkel méltatva jelentse be jogtalan igényét az örökségre.
#tárkony #mixology