Tarantino nekem mindig is istenkirály rendező lesz, ott a helye Lynch és Kubrick és Kitano mellett. Ezért aztán nagyon örültem, hogy tizenkét évvel a bemutató után írhattam a Reservoir Dogsról.

Hogy mennyire meghatározó az első film egy rendező pályafutása szempontjából, az csak visszatekintve látható igazán. Tarantino első hivatalos filmje, a Kutyaszorítóban immár tizenkét éve készült. Most ismét mozikba kerül, érdemes kihasználni a lehetőséget és újra megnézni.
A film kapcsán mindig az mindig az erőszakról szokás beszélni, és nem véletlenül, Tarantino erőszakkezelése valóban egyedülálló, az agresszivitás nála elválaszthatatlan része a kommunikációnak, az ominózus füllevágós jelenet pedig, a maga őrülten és elszántan kíméletlen brutalitásával, valóban a filmtörténet legsokkolóbb pillanatai közé tartozik, ám mégsem ez a Kutyaszoítóban legnagyobb érdeme. A filmet a trükkös időkezelés, a zseniális párbeszédek, és a kettőből kibomló példátlanul hatékony jellemábrázolási módszer teszi igazán jelentős alkotássá. Tarantino a B-filmek legszebb hagyományait fel- és kihasználva egy teljesen sablonos történetből (balul elsült ékszerrablás, tégla az egymást csak kódnéven ismerő rablók között) zseniálisan újító dramaturgiával a klasszikus (és közhelyes) hollywoodi filmépítés valamennyi szabályát felrúgva készít páratlanul erőteljes bemutatkozó filmet.
A nyitó jelenet, ahol a rablásra készülő öltönyös gengszterek a reggeli fölött Madonnáról meg a borravalóról vitatkoznak, a maga kultuszgyanús párbeszédeivel pontosan elég ahhoz, hogy felvezesse a karaktereket, pedig nem tudjuk meg, hogy mire készülnek. Azzal, hogy magát a rablást már nem látjuk, csak a következményeit, létrejön a filmben végig kitartott alapfeszültség, amelyre a rendező erősen színpadias párbeszédekből építi rá a film szerkezetét. A drámai helyzetekbe ágyazott visszaemlékezések láncolatából nem csak azt tudhatjuk meg, hogy mi is történt voltaképpen az ékszerboltban, hanem a markánsan felvázolt jellemek cselekedeteinek motivációja is érthetővé válik, úgy, hogy közben új és páratlanul izgalmas konfliktus rajzolódik ki, amely egy hármas mexican-standoffban csúcsosodik tökéllyé.
Ez a remek dramaturgiai érzék azonban még nem volna elég egy igazi kultikus remekmű létrehozásához. Tarantinot az emeli rendezőtársai fölé, hogy az igazi nagy írókhoz hasonló módon látja át a helyzeteket, jellemeket, figurákat és képeket, és a részletgazdag belső látomást történetbe és képekbe tudja önteni – ahogy ezt a lehető legérthetőbben el is mondja abban az ars poeticának is beillő jelenetben, amikor a zsaru úgy készül a beépülésre, hogy egy kitalált történetet gyakorol be és mesél el a gengsztereknek.
Végül csak egyetlen ember hagyja el élve a raktárépületet, és a hangokból, amelyeket a háttérben hallunk, feltételezhetjük, hogy túlélte, és börtönbe került. Ha jól viselkedett a fegyházban, tizenkét év után akár szabadulhat is. Itt a kinti világban rengeteg minden változott, a Kutyaszorítóban viszont semmit sem avult ez alatt az idő alatt. Épp olyan remekmű most is, mint a keletkezése idején.
dgy

ÖSSZEGZÉS: Tizenkét év távlatából még egyértelműbb, hogy Tarantino első filmje igazi filmtörténeti klasszikus.

Eredeti cím: Reservoir Dogs; amerikai 1992; 99 perc; Rendező: Quentin Tarantino ; Szereplők: Harvey Keitel, Tim Roth, Michael Madsen, Steve Buscemi, Chris Penn, Lawrence Tierney, Quentin Tarantino

100%