Itt van még egy darab. A márciusi Mozgó Világból

Azelőtt olyan mérleget soha nem láttam mint amilyent Doktor Pisztrujátú irodájába, amikor bevitt magával a különleges vizsgálatra, olyan volt mint egy kicsi ember formájú ketrec, de nem vasból volt, hanem valamilyen fehér műanyagból, sok-fok vékony fehér műanyag szálból, egy olyan vastag piros fekete drótra volt felkötve, egy nagy fal előtt amelyik tele volt mindenféle tárcsákkal meg mutatókkal meg színesen világító lámpácskákkal és villanykörtékkel, Doktor Pisztrujátú azt mondta, hogy vetkőzzek legyek szíves pucérra mert meg kell hogy vizsgáljon, de én akkor nagyon megijedtem, mert az a ketrec jutott eszembe, amelyikbe szegény Robin Húdot zárazta be a serivudi bíró, hogy a hollók kivájhassák a szemét amikor elkapta és fellógatta a vár fokára, és mondtam, hogy nem akarok.
De Doktor Pisztrujátú akkor ketté nyitotta a ketrecet, és közben azt mondta, hogy nem akarásnak sírás a vége, és ne féljek, nem lesz semmi bántódásom, ez csak egy nagyon különleges mérleg, az országban egyedül csak egy ilyen van, itt a Tábornok Elvtárs palotájában, képzeljem el, hogy pont olyan mint amilyennel a kozmonautákat szokták megmérni, kimutatja a test sűrűségét meg a víztartalmát, meg még egy csomó más fontos adatot is meg lehet vele mérni, nagyon hasznos kis vizsgálat, egy perc alatt kész van, úgyhogy mire várok, vegyem már le a kezeslábasom, mert ezek nélkül az adatok nélkül nem a szobrász bácsi nem tudja majd elkezdeni a munkát, márpedig minél előbb elkezdi annál előbb túllesek rajta, és jegyezzem meg, hogy nagyon nagy dicsőség, hogy épp rólam fogják megmintázni az ifjúságot azon a szoborcsoporton, majd a dédunokáim is látni fogják, és még a dédunokáim dédunokái is.
Doktor Pisztujátú irodájában nem volt nagyon hideg, amikor a kezeslábast elvettem nem is fáztam, de amikor gyékénytalpú vászoncipőből kihúztam a lábom és ráléptem a hideg vinilinre, mégiscsak azt éreztem, hogy megfagyok, mert a vinilin olyan hideg és csúszós volt a talpam alatt, minthogyha jég lett volna, majdnem el is csúsztam, de Doktor Pisztrujátú szerencsére elkapta a karomat, és mondta, hogy semmi baj, és a másik kezével is megfogott a hónom alatt és felemelt, és mindjárt be is állított a mérleg ketrecbe, mondta, hogy jól van, nyomjam szépen rá a lábtartó rácsra a talpam, és kapaszkodjak, amíg rám csukja az első részt a szenzorokkal, aztán már rám is csukta, tényleg nem fájt, mondta, hogy szívjam be mélyen a levegőt, és beszívtam, és akkor azt mondta, hogy fújjam ki, és akkor kifújtam, és akkor Doktor Piszrujátú elkezdte ide-oda csavargatni a ketrec oldalán a csavarokat, aztán megint mondta, hogy fújjam ki és szívjam be a levegőt, aztán azt mondta, hogy jól van, és odament a falhoz, és elfordított egy kapcsolót, és láttam, hogy a lámpák kigyúlnak és villogni kezdenek, és a mutatók is elkezdtek össze-vissza táncolni, aztán szép lassan megállapodtak, és akkor Doktor Piszrujátú elővett egy mappát, és kivette a füle mögül a tintaceruzáját, és megnyálazta, és egy csomó dolgot beleírt a mappájába, és közben azt mondta, hogy jól van, nagyon jó, most legyek szíves és próbáljak rúgni egyet a bal lábommal, és akkor megmozdítottam a lábom, de a rács nem engedte, és akkor Doktor Pisztrujátú azt mondta, hogy nem jó, rúgjak tiszta erőből, és akkor megpróbáltam tiszta erőből rúgni, de a mérlegketrec megtartott, és igazából nem tudtam megmozdítani a lábom, olyan volt minthogy belegabalyodtam volna egy hálóba, és Doktor Piszrujátú megint felírt valamit, és mondta, hogy ez az nagyon jó, most a jobbal is, és akkor a jobbal is rúgtam, és akkor Doktor Piszrujátú megint felírt valamit, és azt mondta, hogy ez az, és aztán a kezemet is mozgatni kellett, és a fejem is, Doktor Piszrujűtú mindig mondta, hogy mit csináljak, és én mindig megpróbáltam, de a ketrec sose engedte, de Doktor Pisztrujátú ezt sose bánta, hanem mindig felírt a mappájába valamit, én meg a mutatókat néztem, ahogy ide-oda mozognak, és a piros meg kék meg zöld lámpácskákat, amelyikek hol kialudtak, hol meg felgyúltak, igazából nem is nagyon figyeltem oda arra amit Doktor Piszrtujátú mondott, igazából mozogni úgyse kellett, elég volt csak úgy csinálni, mintha mozogni akarnék, inkább azt próbáltam kitalálni, hogy mikor melyik lámpácskák fognak kigyúlni és melyikek kialudni, de mindig másikok gyúltak kis sohase azok amelyikekre számítottam, elég unalmas volt, éreztem, hogy egy kicsit pisilni is kell, és meg akartam kérdezni Doktor Piszrtujátút, hogy meddig tart még ez a vizsgálat, de akkor Doktor Piszrtujátú mintha kitalálta volna, hogy mit akarok kérdezni rám nézett, és azt mondta, hogy jól van, most már mindjárt készen leszünk, már csak egy utolsó dolog van hátra, legyek szíves próbáljak meg felfele nyújtózni, úgy mintha óriásivá akarnék nőni, úgy mintha meg akarnám érinteni a plafont, és akkor én megpróbáltam, de nem tudtam egyáltalán megmozdulni, ugyanúgy, mint már azelőtt se, amikor Doktor Pisztrujátú azt kérte, hogy ugráljak fél lábon, vagy guggoljak, le, vagy homorítsak, de Doktor Piszrujátú most nem azt mondta, hogy jó, vagy rendben, vagy nagyon jó, hanem azt mondta, hogy még egyszer, gyerünk, még egyszer, és megint megpróbáltam, és doktor Pisztrujátú a mutatókat nézte, és a fejt csóválta, és aztán azt mondta, hogy na még egyszer, próbáljam meg, nyújtózkodjak, és megpróbáltam, de Doktor Pisztujátú megint azt mondta, hogy nem jó, legyek szíves akarjam jobban, próbáljam jobban mintha igazán nagyra akarnék nőni, mintha a növésen kívül semmit se akarnék a világon, és én megint megpróbáltam, és Doktor Piszrujátú megint a fejét csóválta, aztán sóhajtott, egyet, és felírt valamit a mappába, aztán becsukta, és azt mondta, hogy ezzel sajnos baj van, minden stimmel de ez az egy adat nem, mindegy, várjak, mert kienged, és megnyomott egy gombot, és a ketrec leereszkedett, úgyhogy már megint vinilinen álltam, és Doktor Pisztrujátú odajött, és elfordított egy csavart, és kicsatolt egy pár szíjat, és kettényitotta a ketrecet, és mondta, hogy szálljak ki, és akkor kiszálltam, és kérdeztem, hogy milyen adat, és akkor Doktor Pisztrujátú azt mondta, hogy semmi, nem fontos, öltözzek fel, és a kezembe a ruhámat, és én felvettem a kezeslábasomat, és közben megint kérdeztem, hogy milyen adat, de Doktor Pisztrujátú megint mondta, hogy nem fontos, és akkor bebújtam a cipőmbe is, és akkor Doktor Pisztrujátú azt mondta, hogy jól van, ha ilyen nagyon tudni akarja akkor megmondja, sajnos nem akarok eléggé nőni, márpedig a test a szellemnek engedelmeskedik, és így sajnos örökre kicsi maradok.
És akkor éreztem, hogy nagyon haragos leszek, de olyan nagyon, hogy attól majdnem sírni kellett, és mondtam, hogy Doktor Pisztrujtúnak nem igaz, hazudik, mert nem tudhatja, hogy én mit akarok, mert én már eddig is egy csomót nőttem, otthon az konyhaajtó félfáján be van jelölve, ha nem hiszi, menjen el és nézze meg, tátáci minden hajvágáskor odaállított és megmért, és mindig nőttem, mart mindig megettem a húst ha mámáci tudott szerezni. És erre Doktor Pisztrujátú azt mondta, hogy jegyezzem meg, hogy ő mindent tud róla, és azt is mindig tudja előre, hogy mit fogok csinálni, és nem csak rólam, hanem a többi fiukról is, de ez nem számit, és nyugodjak meg, mert a tudomány azért van, hogy ott segítsen, ahol gyenge az akarat, és benyúlt a zsebébe és elővett egy barna orvosságos üveget, és kinyitotta és kivet belőle egy fehér tablettát és azt mondta, hogy ezt vegyem be, ez majd segít a növésben, és akkor én kérdeztem, hogy mi az, és ő mondta, hogy semmi csak cévitamin, vitaminacsé, és akkor én bevettem, és olyan savanyú volt, hogy úgy összehúzódott a szám minthogyha vadalmát ettem volna, és akkor Doktor Pisztrujátú azt mondta, hogy jól van, mehetek, és akkor én kimentem az irodájából, és ahogy az ajtó becsukódott mögöttem kiköptem a tablettát a folyosó padlójára, és rátapostam, és először azt hittem, hogy a bebújós cipő gyékénytalpa nem lesz elég kemény ahhoz, hogy összetörje, de a nyálamtól a tabletta egy kicsit megpuhulhatott, mert amikor felemeltem a lábon, nem volt a földön semmi csak egy kicsi szétnyomott fehér por, és akkor a Doktor Pisztrujátú irodájának a becsukott ajtajára néztem, és azt gondoltam, hogy mindjárt ki fog jönni, és meg fog pofozni, és azt fogja mondani, hogy hogy mertem ezt csinálni, de az ajtó nem nyílt ki, és Doktort Pisztrujátú nem jött ki, és akkor a másik cipőtalpammal feltöröltem a betonról a fehér port, és muszáj volt mosolyogjak.