Gazpáchó

Csináljatok gazpáchót. Vágjatok kockákra egy hámozott kígyóuborkát, öt szép paradicsomot, (én koktélparadicsomot is teszek bele ha van – és van, mert terem a kertben) egy fej hagymát, két paprikát. Három gerezd fokhagymát tegyetek hideg vízbe, forraljátok fel, öntsétek le hideg vízzel, forraljátok fel újra, tegyétek megint hideg vízbe, adjátok a többi zöldséghez. Öntsetek a zöldségekre egy kis olivaolajat, alaposan turmixoljátok le az egészet. (Én ezen a ponton átszűröm egy szitán, így kijön belőle a paradicsomhéj és kissé higabb lesz, van aki ezt nem teszi meg, és van aki inkább lehúzza a paradicsom hájét a legelején.) Sózzátok, borsozzátok, öntsetek bele egy kevés borecetet és még több olívaolajat, dobjatok bele négy öt jégkockát, és két szelet kockákra vágott kenyeret héj nélkül. Keverjetek bele egy kiskanálnyi majonézt. (Ezt Ferran Adrianál olvastam, krémesebb lesz tőle a leves állaga.) Turmixoljátok össze másodszor is. Merjétek tányérba, szórjatok rá friss bazsalikomot, locsoljatok rá még olajat. Egyétek meg.
Bátrabbak chilit is tehetnek bele. (Van, aki friss koriandert is szokott, én sajnos nem tudtam megszeretni, szappanízűnek érzem.) És csomó ravasz betét is alkalmazható, a pórias piritóskockáktól kezdve, a felkockázott főtt-tojáson és spanyol-sonkán át az olyan ravaszabb megoldásokig mint a mentás almakockák, pirított fenyőmag és/vagy mogyoró. Az egyik legjobb amit valaha gazpáchóban ettem az üvegtésztába csavart hirtelen ropogósra sütött garnéla volt.
További megjegyzések:
A fokhagyma blansirozást Ferran Adrià The family meal című könyvéből tanultam, igaz macerás, de lágyabb az íze.
Ha már Adrià leírom egy izgalmasnak tűnő garnirungját is: vékony szeltekre vágott és tíz percre jegesvízbe áztatott édesköményt és lilahagymát tesz a tányérba, kevés olajat önt rá, add hozzá pár szem kimagozott és negyedelt cseresznyét, erre az ágyra frissen sütött garnélarákokat fektet, és erre önti a levest. Még nem próbáltam így, de ki fogom.