A bódé a kemping felé vezető út mellett állt, Brenner messziről látta, előtte egy hokedli tetején egy férfi egyensúlyozott vederrel a karján és épp zöld festékkel mázolt valamit az oldalára. Brenner lefékezte a biciklit, megállt. Az olajfesték túl híg volt, a betűk alján csúnyán megfolyt, de azért jól el lehetett olvasni: „Víz alatti világ – Sült hal – Szuven”. A férfi épp az n betű két szárát összekötő ferde vonalat pingálta, aztán bemártotta az ecsetet a vederbe, hátrafordult, Brennerre nézett – Még nem vagyunk nyitva – mondta.
Brenner leszállt a bicikliről – Mit akar itt árulni? – kérdezte.
A férfi vállat vont: – Mindent – mondta – mindent a világon. Várjon, megmutatom. – két gyors mozdulattal befejezte a feliratot, fürgén lemászott a létráról, elővett egy kulcsot, bedugta a bódé oldalán lévő zárba, elfordította, Brenner csak akkor vette észre, hogy a bódé oldalának egész felső része egy nagy lenyitható lappancs, amikor a férfi leengedte és kitámasztotta.
– Tessék, már kész is vagyunk – a férfi egy büszke mozdulattal a pultra mutatott, a kifakult zöld posztón rajzszegekre feszített pertligumik rögzítették a portékát: – Fogadok, hogy ilyet eddig még álmában se látott. Világszínvonal.
Brenner a tárgyak fölé hajolt, a zöld posztóból olyan áporodott bűz szállt fel, ami leginkább egy elkoszolódott akvárium szagára emlékeztette. – Mik ezek? – kérdezte, a pult tele volt celofánba csomagolt kavicsokkal, csillogóra lakkozott halbőrökkel, tengeri sünökkel, kagylókkal, kiszárított tengeri csillagokkal, fából faragott tengeri csikókkal, fröccsöntött műanyag polipokkal, de voltak ott komolyabb darabok is, zsugorfóliába csomagolt, igazgyöngyutánzatokkal kirakott karkötők, apró csigákkal dekorált olvasólámpák, üdítős üvegekbe zárt kis vitorláshajók, áttetsző műanyag levélnehezékek, a belsejükben szigonyos Poszeidónkákkal, kitárt kincsesládákkal, ledér tekintetű kis műanyagsellőkkel.
A férfi arcán még szélesebbre húzódott a mosoly: – Látja, nem? Emléktárgyak – elégedetten bólintott. – Méghozzá a javából, mindegyik első osztályú kézműves munka – mondta, felemelt egy aranyszínűre mázolt tengeri sünt – Ezt nézze meg! – mosolygott. – Világszínvonal.
Brenner a sün törött tüskéiről pelyhekben foszladozó aranyfestéket nézte – Azt látom – mondta, elfordult. – Hát akkor a legjobbakat.
A férfi megfogta a karját: – Várjon, még nem mehet el, még nem vett semmit. Maga az első vevőm.
Brenner a cipője orrával alsó állásba pördítette a bicikli pedálját. – Ne haragudjon, nincs nálam pénz – hazudta.
A férfi még mindig a karját fogta. – Nem számít – mondta, bátorítólag Brennerre mosolygott, – akkor válaszon valamit ajándékba.
Brenner megint végignézett a pulton. – Nem tetszik semmi.
A férfi idegesen megnyalta a száját – Nagyon kérem – mondta. – Ha nem fogad el semmit, elviszi a szerencsémet. Tönkre fogok menni – felkapott a pultról egy levélnehezéket, Brenner kezébe nyomta – legalább ezt fogadja el, ha nem tetszik, ne használja, ajándékozza tovább nyugodtan, vagy dobja a víztárolóba, csak fogadja el, vigye el, nagyon kérem.
Brenner a műanyaggömbre nézett, az olajos, áttetsző folyadékban kavargó műanyagpelyhekről a békalencse jutott eszébe, megrázta a fejét, visszatette a levélnehezéket a pultra – Ez nekem nem kell – mondta.
– De hát mondtam, ingyen adom, nem kell fizetni érte.
Brenner átvetette a lábát bicikli keresztrúdján: – Akkor se kell.
– Ha két nap múlva visszajön, addigra lesznek már gyönyörű képeslapjaim a gátról meg a víztárolóról, szebbnél szebb rajzaim a víz alatti városról, emlék gobelinjeim a kempingről a turistautak hímzett térképével – hadarta kétségbeesetten az árus. – Jöjjön vissza, a legszebb képeslapot félreteszem magának.
Brenner felsóhajtott: – Na jó – mondta -, akkor inkább mégis adja ide azt a kerek izét.
A férfi arcán elömlött a mosoly, ahogy újra Brenner kezébe nyomta a levélnehezéket. – Használja egészséggel – mondta. – És nagyon köszönöm.
Brenner bólintott, a nadrágja zsebébe dugta a gömböt, aztán tekerni kezdett felfele az emelkedőn. A levélnehezék nagy volt, nem fért rendesen a zsebébe, ahogy pedálozott, a combján érezte, hogy nyomódik lassan kifele, még tizet se tekert, már hallotta is, hogy az aszfaltra koppan, és elkezd gurulni lefele az úton, vissza a bódé felé.
A férfi abban a pillanatban kiáltozni kezdett: – Álljon meg, álljon meg, elejtette az ajándékát! – hallatszott, hogy futni kezd Brenner után.
Brenner a kormányra dőlt: – Azt várhatja – mondta, teljes erejéből pedálozni kezdett.

A Gát ciklus ötödik darabja. Eredetileg a Népszabadságban jelent meg.