Csekics doktor még ki sem nyitotta az ajtót, Brenner már megérezte a vízszagot, ahogy belépett a konyhába, rögtön meg is látta a hosszú asztalra fektetett, pokróccal letakart testet. – Látom, rosszkor jöttem – mondta, odanyújtotta a doktornak a borókapálinkával teli literes üveget, amit ajándékba hozott, aztán ment is volna, de Csekics doktor elkapta a karját: – Ugyan, dehogy, gyere csak, gyere csak – mondta, az asztal felé húzta, Brenner csak akkor vette észre, hogy a letakart test fejétől vagy három tenyérnyire tényleg ott a sakktábla, a figurák is fel voltak szépen állítva, épp úgy, ahogy máskor is mindig.
Brenner a barna teveszőr pokrócra nézett. – Ne haragudj, nem szívesen maradnék – mondta -, csináld csak a dolgod, a pálinkát majd megisszuk máskor.
Csekics doktor mintha meg se hallotta volna, letett két mustáros poharat a sakktábla mellé, mind a kettőt teletöltötte pálinkával. – Ne sérts meg, ülj le – mondta. – Több mint öt éve egy partit se hagytunk ki. Nem lenne jó megtörni ezt a szép hagyományt – elhallgatott, követte Brenner tekintetét, a nedves pokrócra nézett ő is: – Szegény vendégünkkel nem kell törődni, ő aztán ráér, nem siet sehova – hirtelen megfogta a pokróc szélét: – Megnézed? – kérdezte, és már emelte is fel a takarót.
Brenner elfordította a fejét – Nem – mondta, de nem volt elég gyors a mozdulat, a szeme sarkából egy villanásnyira látni vélte a vézna testet. – Nahát, ez szinte gyerek még – mondta, felemelte a mustáros poharat, koccintás nélkül kiitta a pálinka felét.
– Ilyen fiatalt még nem is boncoltam – Csekics doktor is beleivott a pálinkába. – Elegem van már ebből a rohadt gátból, ebből a rohadt víztárolóból. Mióta így ideszoktak a turisták, lassan hetente állítgatom már ki a halotti bizonyítványokat.
Brenner letette a poharat. – Minek akarsz megint sakkozni, nem kaptál még ki elégszer?
Csekics doktor elvigyorodott: – Előbb-utóbb úgyis nyerni fogok, ezt mondja a nagy számok törvénye.
Brenner legyintett: – Az észjátékokra nem érvényes.
– Dehogynem – Csekics doktor magabiztosan bólintott. – Most érzem, hogy nyerni fogok – mondta, leült, előretolta a vezér oldali gyalogját.
Brenner is leült, kiitta a maradék pálinkát, újratöltötte a poharat. – Öt év alatt egyszer se mattoltál meg – mondta, megfogta a király gyalogját, előretolta -, csak a lépéseket ismered, de nem tudsz rendesen sakkozni.
Csekics doktor vállat vont: – Nem baj – mondta -, innen szép győzni.
Brenner bólintott – Lehet – mondta, újratöltötte a poharat, ivott, a sakktáblát nézte, a pálinka fanyar íze mögött is tisztán érezte a nedves pokrócból áradó hűvös hínárszagot. – Jól van – gondolta, – győzzél – találomra megfogott egy figurát, előretolta, látta, hogy Csekics doktor mosolyog, leüti, a tábla mellé állítja, nem törődött vele, még egyet lépett, aztán még egyet, stratégia nélkül, összevissza játszott, szinte nem is látta a figurákat, csak azt hallotta, ahogy egymás után a táblára koppannak, úgy, mintha víz csepegett volna nagy, súlyos cseppekben valahonnan, ettől eszébe jutott a pokróc alatt fekvő girhes test, hirtelen kitisztult a kép, látta, hogy hiába nem figyelt oda, Csekics doktor megint vesztésre állt, Brenner látta szerteágazni a lehetséges lépéseket, és a válaszlépések lehetőségét is látta, mindegyik a győzelem felé vezetett, Brenner elfintorodott, kiitta a maradék szeszt, közben könyökkel lelökte az asztalról a pálinkásüveget. – A francba – mondta -, bocsánat.
Csekics doktor az üveg után hajolt, nem érte el. – Nem tudsz már vigyázni! – mondta ingerülten, négykézláb mászott az üveg után.
Brenner közben gyorsan előrébb tolta Csekics doktor egyik parasztját, kivette az asztalra állított figurák közül a doktor egyik lovát, és visszatette szépen a táblára, úgy, hogy pont le tudja ütni a saját vezérét.
Csekics doktor visszaült a székre, a sakktábla mellé tette az üveget: – Nem folyt ki sok – mondta, összeráncolt homlokkal hosszan nézte a táblát, aztán felragyogott az arca, leütötte Brenner vezérét: – Sakk! – mondta nagyon hangosan.
Brenner a fejéhez kapott: – A mindenit! – mondta, próbált nem vigyorogni, aztán kinyúlt, megfogta a királyát, elfektette. – Még ilyet – mondta -, te nyertél.
Csekics doktor hangosan nevetni kezdett. – Tudtam! – kiáltotta -, tudtam, hogy nem fogod bírni idegekkel – hátralökte a székét, felugrott, megrántotta és a földre dobta a pokrócot, még mindig nevetve az asztalra mutatott, a gyalult fenyődeszkákon egy víztől csöpögő, ember alakúra formált tollpárna feküdt.

A Gát ciklus hatodik, utolsó előtti darabja. Eredetileg a Népszabadságban jelent meg.