Csekics doktor életében akkor látott először digitális fényképezőgépet, amikor a csúnya japán nő hajlongva eléállt a völgyzáró gáton és odamutatta neki: – Ne haragudjon, megkérhetném egy szívességre, legyen kedves, készítsen rólam pár képet a hegyekkel a háttérben, ez egy digitális gép, nagyon egyszerű, csak megnyomja a gombot, és azonnal látja is az eredményt hátul az elcédén – mondta egy szuszra, beszéd közben Csekics doktorra fogta a gépet -, várjon, megmutatom – hadarta és megnyomta a gombot, a gép villant, a nő megfordította és Csekics doktor kezébe nyomta, és Csekics doktor tényleg látta is saját magát, ahogy hunyorogva és bambán bámul maga elé.
Csekics doktor ezen annyira meglepődött, hogy még azt is elfelejtette megkérdezni a nőtől, hogy hol tanulta meg ilyen jól a nyelvet, csak letette a lába mellé az oldalzsákot, mert nagyon húzta már a vállát a két ötméteres lánc, amit azért hozott, hogy kipótolja a völgyzáró gát korlátját azon a szakaszon, ahol a cementszállító kamion átszakította, amikor két héttel azelőtt befordult a vízbe, aztán két kézzel megfogta a gépet, úgy, ahogy a japán nőtől látta. – Én utálok fényképezni – mondta közben, de inkább csak úgy magának, a japán nő akkor már ott állt a gát szélénél, a korlát előtt.
Csekics doktor engedelmesen ráfogta a gépet, a kijelzőn már látszott is a kép, a japán nő így még sokkal csúnyábbnak tűnt, szögletes álla volt, széles holdvilágképe, ráadásul a borzas, vörösre festett haja is folyton a szemébe lógott. Azelőtt, ha a turisták megkérték, Csekics doktor mindig úgy fényképezett, hogy csak a lábuk látsszon, és a gátból meg a háttérből minél kevesebb, mosolygott is mindig, amikor exponált, mert arra gondolt, hogy milyen pofát vágnak majd, amikor előhivatják a képeket, de tudta, hogy ezt most nem lehet megcsinálni. – Repül a kismadár! – mondta, megnyomta a gombot, sóhajtott, a kép tökéletesen sikerült, nagyszerűen látszott a nő, meg az is, hogy mögötte a sima vízben tükröződnek a hegyek, ahogy a kijelzőre nézett, Csekics doktor érezte, hogy elönti a harag: – Ez nem lett jó! – kiáltotta a nő felé -, menjen egy kicsit arrébb! – A nő még mindig mosolygott, bólintott, arrébb lépett, Csekics doktor újra exponált, megint intett, hogy arrébb, a nő újra odébb ment, mosolygott, Csekics doktor megint lefényképezte. – Na, ez már szebben sikerült! – kiáltotta. – Menjen hátrébb, ez a délelőtti napfény nagyszerű a fényképezéshez! – A nő mosolygott, sőt, kuncogva vihogott, Csekics újra exponált: – Nagyon jó – kiáltotta -, hátráljon már egy lépést! – leguggolt, exponált: – Csodaszép! – kiáltotta – Csinálok még egyet, mosolyogjon! – a nő mosolygott, Csekics doktor a kijelzőt nézte. – Ez az! Emelje fel a karját, mintha integetne! – A nő integetett, Csekics doktor kétszer is exponált: – Nagyszerű! – kiáltotta -, nagyszerű! Most tegyen úgy, mintha a haját igazítaná! – a nő ujjai engedelmesen eltűntek az rozsdavörös hajtincsek között, ahogy beletúrt, kilátszott az egyik füle, a cimpáján egy pikkely alakú zöld fülbevaló fityegett, Csekics doktornak feltűnt, hogy milyen szokatlanul hosszú és fehér a nyaka. – Nagyon jó! – kiáltotta. – Lépjen még egyet oldalra, akkor pont középen lesz! – A nő oldalra lépett, éppen ott állt már, ahol a korlátról hiányoztak a keresztrudak, Csekics doktor a kijelzőre nézett, mint aki nagyon koncentrál: – Igen! – kiáltotta. – Dőljön hátra, élvezze a szépségét! Maga gyönyörű nő! – Újra exponált, a nő hátradőlt, nem tudhatta, hogy nincs mögötte korlát, ahogy esett, Csekics doktor egymás után háromszor megnyomta a gombot, a kijelzőn látta is kimerevítve az esés pillanatait, ahogy a nő hátratántorodik, eltorzult arccal, szétcsapott karokkal egyensúlyozni próbál, aztán már csak az üres gát látszott, a csobbanás egész halk volt, alig csapott fel a víz, Csekics doktor gyorsan odament a gát széléhez, a nő úgy süllyedhetett el, mint egy darab kő, Csekics doktor egy pillanatra látni vélt valami rozsdavörös árnyékot, mélyen a felszín alatt, aztán eltűnt az is, a víz felszínén is elenyésztek lassan a koncentrikus hullámok.
Csekics doktor megfordította a fényképezőgépet, megnyomta azt a gombot, ami mellé egy kis szemétkosár volt rajzolva, a gép pittyent egyet, a kijelzőjén megjelent valamilyen japán betűs szöveg, Csekics doktor még egyszer megnyomta a szemetes gombot, a kijelző elsötétedett, az optika is behúzódott. Csekics doktor bólintott: – Jó kis masina ez – mondta, zsebre tette.

A Gát ciklus negyedik darabja. Eredetileg a Népszabadságban jelent meg.