Őz tata mélyet sóhajtott, felpattintotta a bányászsisak elejére zsanérozott régi hószemüveget, a foszladozó bőrrel bevont keretre drótozott órás lupék elejére még külön fel volt ragasztva két különböző színű optikai lencse.
Amíg az öreg a merevlemezt vizsgálta, Balázs végig azon gondolkozott, hogy hol látott ilyeneket, aztán, ahogy Őz tata eltekerte a sisak oldalára szigetelőszalagozott körkapcsolót, és elhalványult az uvélámpa lilás fénye, egyszerre eszébe jutott, hogy gyerekkorában volt egy keletnémet játékszettje, amiből mikroszkópot meg távcsövet lehetett építeni, és abban voltak ilyen színes sokszögű műanyag keretbe fogott lencsék. Balázs akkor azt gondolta, hogy mégse kellett volna elhozni a szétvert notebookot, ide az isten háta mögé, ebbe a lakótelepi garázsból átalakított benzinszagú műhelybe, ahol Őz tata állítólag kézrátétellel gyógyítja a számítógépeket.
Őz tata felnézett: – Fiam, te nem azért jöttél ide hozzám, hogy a gépedet tegyem rendbe. Hanem azért, hogy az életed – mondta, közben sokzsebű vadászmellénye egyik oldalrekeszéből kihúzott egy gömbnyalókát, leszedte róla a védőpapírt, aztán egy hirtelen mozdulattal felemelt a munkapadról egy lángvágót, bekapcsolta, egy pillanatra a láng kék hegyébe tartotta a nyalókát, elzárta és letette a lángvágót, lerázta a nyalókáról az égett cukorcseppeket, aztán a szájába vette, élvezettel ide-oda lökdöste a nyelvével, hallatszott, hogy a nyalóka cukorgömbje a fogainak koccan. Balázs a lángvágóra nézett, aztán újra Őz tatára – Jól van – mondta -, hagyjuk. Elmegyek.
Őz tata akkor kikapta a szájából a nyalókát, és olyan közel hajolt Balázshoz, hogy ahogy megszólalt, Balázs érezte az öreg eper- és karamellszagú leheletét: – Várjál – mondta. – Vissza tudom hozni az egészet. Az egész disszertációdat, a kutatási anyagokat, a jegyzőkönyveket, a laboreredményeket, ott van minden, láttam az adatokat.
Balázs a munkapad felé nézett, az üres akváriumba helyezett kibelezett notebookra, a kígyózó rézszínű lapkábelekre, a zöld nyákokból kiálló fekete kondenzátorokra, érezte, hogy kiszárad a szája. – Ezt nem tudhatja – mondta -, nem is mondtam meg, hogy milyen adatokat akarok visszanyerni.
Őz tata felé intett a nyalókával: – Hat év munkája van benne. És nem csináltál róla másolatot. Ez az egyetlen példány. Vagyis ez volt. De én mindent vissza tudok adni neked – mondta. – Épp csak az a kérdés, hogy mit érnek neked az adatok.
Balázs vállat vont, mintha nem számítana. – Nem tudom, mennyit gondolt, ösztöndíjból élek, túl sok pénzem nincsen, mondjon inkább maga egy árat.
Őz tata megrázta a fejét: – Ne sérts meg – mondta, felcsattant a hangja. – Én nem pénzt akarok. Azt akarom, hogy legyél őszinte hozzám. Tudni akarom, hogy ki verte szét a géped. És ne próbáld megint azt hazudni, hogy leejtetted és átment rajta a tréler. Az igazat mondd!
Balázs elvörösödött – A csajom volt – mondta aztán. – A fűszertörő rézmozsárral csinálta.
Őz tata átnyúlt az akvárium üvegébe vágott kerek lyukon, megérintette a notebook horpadt műanyag fedelét. – Igaz – mondta. – Jó, hogy nem a fejed verte be. Megérdemelted volna.
Balázs hangja felcsattant: – Semmi köze hozzá.
Őz tata áttolta a szája egyik sarkából a másikba a nyalókát, aztán odanyúlt és hirtelen megfogta Balázs kezét, a másik tenyerét is rátette Balázs kézfejére, hideg, és nedves érintése volt, Balázs épp el akarta rántani a kezét, amikor Őz tata megszólalt: – Azt ígérted neki, ha leadod a dolgozatot, akkor majd tényleg elveszed. Ehhez képest szakítottál vele.
– Épp hogy nem. Ő rúgott ki engem. Én csak annyit mondtam, hogy nem érzem elég érettnek magam – Balázs megpróbálta elhúzni a kezét, de Őz tata keményen fogta.
Őz tata elmosolyodott: – Rendben – mondta. – Segítek rajtad. Visszahozom az adataidat, de csak, ha megígéred, hogy visszamész a kislányhoz, bocsánatot kérsz tőle, és a jövő héten elveszed. Aztán ha fiad születik, rólam nevezed el – elhallgatott, elengedte Balázs kezét.
– Hagyjon ezzel a marhasággal. Mondjon szépen egy árat.
– Süket vagy, fiam? – Őz tata hirtelen a munkapadhoz lépett, felkapta a lángvágót, bekapcsolta, a merevlemez fölé tartotta a lángot. – Döntsél. Igen vagy nem.
Balázs a lángvágó sziszegő, surrogó, kékesfehér lobogását nézte, azt, ahogy a merevlemez horpadt, bemattult ezüstös borítása visszatükrözi a lángot, mélyen beszívta az olajos, karamellszagú, eperízű levegőt, nyelt egyet: – Jól van – mondta halkan, de ahogy kimondta, rögtön az jutott eszébe, hogy igazából nem is tudja, mi az öreg neve.

Az írás eredetileg a Népszabadságban jelent meg