Előljáróban pár szó a darabról

Eddigi egyetlen drámám, a Nihil 2002 telén íródott, a Katona József színház keresett meg, és kért arra, hogy próbáljak meg drámát írni. Örültem a felkérésnek, mert régóta szándékoztam már kipróbálnia magam a műfajban. A darab végül nem került színpadra, egy felolvasó-színházi előadást azért megért 2003-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón.

A Nihil főszereplője egy kétfejű ember, a dráma pedig egy titkos földalatti börtön-korházban játszódik, a szereplők egy atomerőmű baleset túlélőinek gondolják magukat. A darab nagyon mozgalmas, írás közben valamiféle akrobatikus fél-mozgásszínházi előadást képzeltem magam elé. A kétfejű ember eljátszása izgalmas színészi feladatot jelenthetne az erre vállalkozó két színész számára.

Lejjebb ott az első pár jelenet, arra az esetre ha valaki éppen csak bele szeretne olvasni.

A teljes szöveg pdf formátumban tölthető le, innen, 300 kilóbájt, megnyitásához az Acrobat Reader vagy valmilyen más pdf olvasó program szükséges, én a remek kicsi és ingyenes Foxit reader-t javaslom.



Bihazard
Radiation

Figyelem! Warning!
Életveszély! Biohazard!
Sugárveszély! Contamination zone!
Belépés csak saját felelőségre!
Proceed at your own risk!
Védőfelszerelés használata kötelező!
Protective gear must be worn at all times!
Életveszély! Biohazard!



Dragomán György

Nihil

– két felvonásban –

Szereplők:

Lídia

Kilenc, a kétfejű ember, vagyis:

Balfej

Jobbfej

Főmérnök

Péter

Öregveron

Egy-nulla-egyes

Játszódik napjainkban, egy külvilágtól
elzárt, titkos kórházban/kutatóintézetben, mélyen a föld
gyomrában



I. Felvonás

Egy nagy termet látunk, jobbra és balra több ajtó nyílik
innen, a hátsó fal közepén egy rugós kétszárnyú ajtó, mindegyik
ajtón és a falakon is életveszély és sugárveszély jelek meg
figyelmeztető feliratok. Az előtérben pár szék, egy hosszú
asztal, azon egy Geiger-Müller számláló, mellette tálcán hét
pohár és egy nagy üvegkancsó kevés vízzel.

I.1.

Nyílik a jobboldali ajtó, bejön Lídia (huszonéves,
izmos, lány, fekete tornadresszben), odamegy az asztalhoz,
felveszi a tálcáról a kancsót, kiissza belőle a maradék
vizet.

Lídia: Ilyen is rég volt már. (Leteszi a
kancsót.)
Hogy valaki bejöjjön ide. (Megrázza a fejét,
felkapja a tálcát a poharakkal és a kancsóval.)
Pláne így
este. A professzor sose este jött. Sose. (Kimegy a baloldali
ajtón.)

I.2.

Valami egyszer csak nagy robajjal nekicsapódik az ajtónak,
nyögés hallatszik, aztán az ajtó kinyílik, begördül rajta egy
kerekesszék, elég robosztus darab, ebben ül ugyanis
Kilenc, a kétfejű ember. (Kilencről nem lehet
egyértelműen megállapítani, hogy mennyi idős, az viszont biztos,
hogy két feje van, Balfej és Jobbfej, ők mindketten
önálló egyéniségek és személyiségek, a testük viszont közös, egy
robosztus, ám normális test, amely középen megosztott,
Balfej a bal kezet és lábat tudja mozgatni, Jobbfej
a jobbat, ezért elég nehezen járnak, és inkább a kerekes
székükben szeretnek ülni.)

Balfej: Gondoltál?

Jobbfej: Gondoltam. De most nem nekem kell.

Balfej: Ne hazudj.

Jobbfej:Mondom, neked kell. Legutóbb én gondoltam.

Balfej: És az mi volt?

Jobbfej:Elfelejtettem.

Balfej: Élőlény?

Jobbfej:Nem.

Balfej: Tárgy?

Jobbfej: Nem.

Balfej: Akkor fogalom.

Közben a tolókocsi odagördül az asztalhoz, Kilenc
kézbe veszi a Geiger-Müller számlálót, a Jobbfejhez
tartja, mintha borotválkozna; bekapcsolja, a számláló nagyon
gyorsan kattogni kezd, Jobbfej és Balfej is
lehunyják a szemüket, fintorognak, Jobbfej ide-oda
mozgatja a testük előtt a számlálót, az végig sercegve kattog,
Jobbfej végül megnézi a kijelzőt, megrázza a fejét,
kikapcsolja a műszert, az ölébe ejti

Balfej: Mennyi?

Jobbfej: Mélyen a határérték alatt.

Balfej: Azt hallottam. Szóval mennyi?

Jobbfej: Tudod jól. Mint a múltkor. Mint délután. Meg
mint tegnap. Pont annyi, mint tegnap. Meg azelőtt. Meg
azelőtt.

Balfej: Biztos nem csökkent?

Jobbfej:Tudod, hogy sose csökken.

Balfej: Csökkennie kéne.

Jobbfej:Akkor se csökken.

Balfej: Azért felírod?

Jobbfej: Csak akkor, ha most te gondolsz. (Elővesz a
zsebéből egy kis fekete füzetet, amihez spárgával hozzá van kötve
egy ceruza.)

Balfej: De legutóbb is én gondoltam.

Jobbfej: Jó, akkor nem írom fel.

Balfej: De akkor legközelebb nem fogjuk tudni, hogy
most mennyi volt, és akkor nem lesz mihez viszonyítani.

Jobbfej: Na és?

Balfej: Mi az, hogy na és? Itt akarsz megrohadni?

Jobbfej: Felírom, de akkor te gondolsz.

Balfej: Jó! Jó! De legközelebb te gondolsz, és én írom
fel.

Jobbfej:(Felírja) Nem is tudsz írni.

Balfej: De tudok.

I.3.Kinyílik a bal oldali ajtó, visszajön Lídia a
tálcával, a kancsó most félig tele van, a poharak lefordítva a
tálcán, Lídia odamegy az asztalhoz, leteszi a tálcát,
sorba kitesz egymás mellé hat poharat, a hetedik lefordítva a
tálcán marad.

Lídia: Működik a zsilipfolyosó. Ez azt jelenti, hogy
jön valaki.

Balfej: Ez egy zárt rendszer.

Jobbfej:Zárt és önfenntartó.

Balfej:Sose jön ide senki.

Lídia: (Kezébe veszi a kancsót de még nem tölt)
Hát most jön valaki. Ki tudja, lehet, hogy a professzor.

Jobbfej: Ide sose jött még este senki. (Kinyúl, újra
kézbe veszi a számlálót, odadobja a Lídiának)

Lídia:(Leteszi a kancsót, elkapja a számlálót)
Pedig hallottam a csövekben a víz surrogását.

Balfej: A professzor nem jöhet.

Jobbfej: A professzor nagyon rég nem jött.

Balfej: A professzort már nagyon régóta hiába
várjuk.

Jobbfej: A professzor elfelejtett minket.

Balfej: Nem igaz.

Jobbfej: De igen. Minket is, és ezt az egészet is.

Balfej: Minket nem lehet elfelejteni.

Jobbfej: De el lehet. Sose jön többet, nem fogja
elhozni nekünk a kísérleti gyógyszert.

Balfej: Nem azért nem jön. Hanem azért, mert…

Jobbfej: Ne mondd ki! Hallod! Ne mondd ki!
(Megpróbálja befogni Balfej száját, de Balfej
mintha számítana a mozdulatra, elkapja a csuklóját.)

Balfej: … úgyis tudod. A professzor
megbetegedett.

Jobbfej: Hazudsz.

Lídia: Jó, ha nem a professzor jön, akkor biztos valaki
más. Egy másik beteg. Vagy valaki. Lehet, hogy a professzor
küldte. (Bekapcsolja a számlálót, lágyan ide-oda mozgatja a
teste előtt, a számláló közben hangosan kattog, serceg.)

Jobbfej: Egy másik beteg?

Balfej: Mit mondtál, mi baja van?

Lídia: Nem tudom. Lehet, hogy nem is beteg. Lehet, hogy
egészséges. (Visszadobja a számlálót
Kilencnek.)

Balfej: (Elkapja a számlálót) Az kizárt. Valami
nagy baja kell, hogy legyen.

Jobbfej: Ha ide küldték.

Balfej: Akkor valami súlyos kell legyen.

Jobbfej: Lehet, hogy csak nem látszik rajta.

Lídia: Akkor lehet, hogy nem is beteg.

Balfej a zsebébe nyúl, elővesz egy szál
cigarettát, a szájába teszi, nem gyújtja meg.

Jobbfej: (Kiveszi a cigarettát Balfej
szájából, átteszi a sajátjába.)
Mit véded te ezt az
újbeteget? Mi? Mit véded? Nem tudunk róla semmit, de te már
véded.

Balfej: Biztos azt hiszed, hogy a bátyád jön
vissza.

Jobbfej: Pedig ő nem jöhet.

Balfej: Nem, mert meghalt.

Jobbfej: Meghalt és mi elhamvasztottuk.

Balfej: Nem fog visszajönni.

Lídia: Hallgassatok!

Jobbfej: Akkor ne védd nekünk ezt a jövevényt.

Balfej: Már így látatlanba szerelmes vagy belé?

Jobbfej. Ha találkozunk vele, elmondjuk neki, hogy mi
bajod van.

Balfej: Igen. Elmondjuk neki. (Kiveszi
Jobbfej szájából a cigarettát, visszateszi a
zsebébe.)

Lídia: Nekem nincs semmi bajom. Érted Kinlenc? Semmi
bajom. (Kézbe veszi a kancsót, egymás után elkezdi megtölteni
a poharakat.)

Jobbfej: Ne hívj minket Kilencnek. Mi nem egy szám
vagyunk.

Balfej: Mi két ember vagyunk.

Jobbfej: Mi két híres ember vagyunk.

Lídia: Persze. Ti vagytok a kétfejű ember. Fogadok,
hogy még ez a jövevény se hallott rólatok.

Balfej: Nem igaz.

Jobbfej: Mi vagyunk a katasztrófa leglátványosabb
következménye.

Balfej: Igen.

I.4.

Ebben a pillanatban megint kinyílik a jobboldali ajtó,
bejön a Főmérnök (ötvenes évei közepén járhat, a ruhái
fölött egy némileg elkoszolódott fehér köpenyt visel)

Főmérnök: (Lídiára néz) Eggyel több pohár
kell.

Lídia: Mért, az új beteg miatt?

Főmérnök: Honnan tudsz te az új betegről?

Lídia: Maga honnan tud róla? Mert én hallottam, hogy
bekapcsoltak a fertőtlenítő zuhanyok.

Főmérnök: Találkoztam vele, rögtön, miután megérkezett.
Akkor még védőruhában volt.

Balfej: Védőruhában!

Lídia: Akkor lehet, hogy mégse beteg.

Főmérnök: Nem látszott rajta.

Jobbfej: Hát ha védőruhában volt, akkor még jó, hogy
nem látszott rajta! (Balfej-Jobbfej egyszerre
felnevet.)

Főmérnök: (Lídiához) Jobban tennéd, ha
nem mennél a zsilip közelébe.

Lídia: És most hol van? Fertőtlenítő fürdőben?

Balfej: (Még mindig nevet.) Védőruhában!

Jobbfej: Védőruhában még rajtunk se látszana
semmi!(Tovább nevetnek.)

Főmérnök: Te csak ne faggatózzál, hanem tedd ki szépen
a plusz poharat.

Lídia: Az nem plusz pohár. Tudja jól, hogy az a bátyám
pohara.

Balfej: És szerinted neki szüksége van még rá?

Jobbfej: Mert akkor be kellett volna azt is rakni vele
a krematóriumba.

Főmérnök: (Kilencnek) Hallgassatok!
(Lídiának) A bátyád nagylelkű volt. Nem hiszem,
hogy bármit is jelentett neki a személyes tulajdon.

Lídia: Ez akkor is az övé.(Felkapja az asztalról a
lefordított poharat, két kézzel fogja, a hasához szorítja,
lehajtott fejjel nézi, de sírni nem sír.)

Főmérnök: Jól van, nyugodjál meg. Eleget gyászoltad
már. (Odalép Lídiához, megfogja a kezét, lassan elkezdi
kifejteni belőle a poharat.)
Add csak ide szépen.

Lídia: Nem adom, ez az ő pohara, ő ivott belőle
utoljára, nem adom.

Főmérnök: Add ide szépen! A bánat árt az
immunrendszernek. (Kilenc becsukja a noteszt, mind a
két fej felnéz, de nem szólal meg.)

Lídia: (Lassan kiengedi a kezéből a poharat,
Főmérnökre néz.)
Nem lesz elég desztillált víz.
Szigorúan ki vannak mérve az adagok.

Balfej-Jobbfej: Mi nem adjuk a miénket!

Balfej: Dupla gyógyszeradaghoz dupla vízadag jár.

Jobbfej: Két külön pohárban.

Balfej. Ahogy mindig.

Főmérnökodateszi a többi mellé a
poharat.

Lídia: (Kitölti a kancsóból a maradék vizet, a
pohárba épp csak kétujjnyi jut.)
Megmondtam.

Főmérnök: Nem baj, így is jó lesz.

Főmérnöka zsebébe nyúl, elővesz egy nagy
zacskót, minden pohár elé letesz egy fehér meg egy piros
kapszulát. Kilenc közben lassan egyre közelebb gördül az
asztalhoz, mikor Főmérnök az utolsó adag gyógyszert teszi
ki, a tolószék hirtelen odagördül az asztalhoz, Kilenc két
kézzel kinyúl, felmarkol egy-egy adag gyógyszert, a szájába tömi,
de úgy, hogy a baloldali kéz Jobbfej szájába és jobboldali
kéz Balfej szájába teszi a kapszulákat, aztán
Kilenc mindkét fejét hátrahajtja és lenyeli a gyógyszert,
két kézzel felkap egy-egy pohár vizet, és azt is úgy, keresztezve
issza meg, leteszi a poharakat, a tolószék hátragurul,
Kilenc böfög.

Lídia: Mért nem tudtad megvárni a többieket? Mi?

Balfej: Mért nem voltak itt időben?

Jobbfej: Máskor mindig itt szoktak lenni.

Balfej: Az ő bajuk, ha nem jönnek.

Jobbfej: Az ő bajuk, ha nem marad nekik gyógyszer.
(A kerekes szék az asztal felé mozdul.)

Főmérnök: (Az útjába áll) Ne is számíts
repetára, Kilenc! Lídia, hívd ide őket. Mondd meg, hogy már
kitettem a kapszulákat.

Lídia: Nem megyek. Péternek még szólnék, de a
vénasszonyt utálom.

I.5.

Kinyílik a jobboldali ajtó, ketten jönnek be, Péter
(fiatal fiú, úgy tizenöt évesnek látszik) és az anyja,
Öregveron (idős asszony, nyilvánvalóan jóval túl van már a
hatvanon).

Öregveron: Ezt nem tudom, mivel érdemeltem ki.
Szégyellheted magad. Épp csak annyit kértem tőled, hogy a
kisfiamra légy tekintettel, és vegyél fel valami rendes ruhát.
Mert ebből mindened kilátszik.

Lídia: És akkor mi van? (Maga elé húzza az egyik
széket, leül.)
Gyászolok. Ez az egyetlen fekete ruhám.
(Fél kézzel felkapja a gyógyszereit, feldobja őket a levegőbe,
hátrahajtja a fejét, kitátja a száját, úgy, hogy a két feldobott
kapszula a szájába esik, közben két kézzel hátranyúl,
megkapaszkodik a szék karfájában, két lábbal megfog egy poharat,
felemeli, úgy csorgatja magasról a szájába a vizet, mindenki őt
nézi.)

Jobbfej: Engem nem zavar.

Balfej: Engem se. És szerintem a mérnök urat se.

Jobbfej: Téged zavar, mérnök úr?

Balfej: Mert akkor legjobb, ha lehunyod a szemed.

Jobbfej: Vagy el is fordulhatsz.

Főmérnök Lídiátnézi, megrázza a fejét, mintha
mondani akarna valamit, aztán mégse, felkap két kapszulát,
lenyeli őket, gyorsan felhajtja a maga vizét, leteszi a
poharat

Öregveron: (Elkapja a számlálót még mindig
Lídiát nézi.)
Amíg a bátyád köztünk volt, addig bezzeg
nem mertél ilyet csinálni. Mert agyonvert volna. (A hasához
tartja a számlálót, bekapcsolja, a gép felkattog,
kikapcsolja.)

Lídia: (Visszateszi az asztalra a poharat, felhúzza
a két lábát, úgy ül ott a széken.)
A bátyám utálta magát.

Öregveron: (Odaadja a gépetPéternek.)
Tessék, kisfiam! (Odamegy az asztalhoz, elvesz egy adag
gyógyszert, meg egy poharat, Főmérnökre néz.)
A
pártomat foghatná. Mégse egészséges dolog, hogy a kisfiamnak ezt
kell néznie.

Balfej- Jobbfej: Kisfiam! (A fejüket rázzák, úgy
kacagnak, közben lassan odagördülnek Péterhez.)

Főmérnök: (Öregveronnak)Jól van,
Öregveron, nem kell minden apróságon felháborodni. Vegye be
inkább a gyógyszert.

Jobbfej: Úgy látszik, téged anyád már sose fog
emberszámba venni.

Balfej: Anyádnak egész életedben tizenhat éves
maradsz.

Jobbfej: Pedig csak megálltál a növésben.

Öregveronközben beveszi a gyógyszert, lassan
kortyolni kezdi a vizet.

Péter: Hagyjatok engem békén.

Lídia: Hagyjátok békén!

Jobbfej Lídiáranéz, nem szól semmit.

Balfej:(A műszerre mutat) Péterke! Mérés! Mérés!
(Tapsol.)

Péter: Jól van. Jól van. (Bekapcsolja a műszert, az
hangosan sercegve kerepelni kezd.)

Lídiafeláll a székről, elveszi az asztalról
az utolsó teli poharat meg a gyógyszereket, odaviszi
Péternek

Balfej-Jobbfej: Ezt nekünk hoztad?

Lídia: (Kiveszi Péter kezéből a műszert,
odadobja Kilencnek.)
Ez a tiétek! (Odaadja a
gyógyszert meg a poharat Péternek.)
Ez meg a tied.
Vedd be szépen!

Péter: Köszönöm. (Elveszi a gyógyszert, meg a
poharat.)
Nem kértem segítséget.

Lídia: És akkor mi van? (Hátat fordít
Péternek.)

Péter: Semmi. (Beveszi a gyógyszert, megissza rá a
vizet.)

Balfej: Ez az, kisfiam.

Jobbfej: Idd ki szépen.

Balfej. Az utolsó cseppig, attól nősz majd szép
nagyra.

Péter: (Leengedi az üres poharat.) Igen, és ha
szerencsém van, olyan leszek én is, mint ti.

Balfej-Jobbfej: Hallgass!

Péter: Ti hallgassatok! Vagy tőlem barkohbázhattok is.
De engem hagyjatok békén!

I.6.

Megnyikordul a kétszárnyú ajtó, mindenki odafordul, az
ajtószárnyak egyre hangosabban nyikorognak, ahogy valaki lökdösi
őket, nem látszik, hogy ki van mögöttük, aztán az ajtószárnyak
egy fülsiketítő nyikordulással kitárulnak, belép
Egy-nulla-egyes (negyvenes évei közepén járó férfi,
narancsszínű kezeslábasban van, a mellkasán és a hátán fekete
101-es szám áll), az ajtószárnyak csattanva becsukódnak
mögötte.

Egy-nulla-egyes: Még mindig tele van a fejem azzal a
klórszagú gőzzel. (A szemét dörzsöli.) Brutálisan
büdös…….

A folytatás innen tölthető le