I.3.Kinyílik a bal oldali ajtó, visszajön Lídia a
tálcával, a kancsó most félig tele van, a poharak lefordítva a
tálcán, Lídia odamegy az asztalhoz, leteszi a tálcát,
sorba kitesz egymás mellé hat poharat, a hetedik lefordítva a
tálcán marad.

Lídia: Működik a zsilipfolyosó. Ez azt jelenti, hogy
jön valaki.

Balfej: Ez egy zárt rendszer.

Jobbfej:Zárt és önfenntartó.

Balfej:Sose jön ide senki.

Lídia: (Kezébe veszi a kancsót de még nem tölt)
Hát most jön valaki. Ki tudja, lehet, hogy a professzor.

Jobbfej: Ide sose jött még este senki. (Kinyúl, újra
kézbe veszi a számlálót, odadobja a Lídiának)

Lídia:(Leteszi a kancsót, elkapja a számlálót)
Pedig hallottam a csövekben a víz surrogását.

Balfej: A professzor nem jöhet.

Jobbfej: A professzor nagyon rég nem jött.

Balfej: A professzort már nagyon régóta hiába
várjuk.

Jobbfej: A professzor elfelejtett minket.

Balfej: Nem igaz.

Jobbfej: De igen. Minket is, és ezt az egészet is.

Balfej: Minket nem lehet elfelejteni.

Jobbfej: De el lehet. Sose jön többet, nem fogja
elhozni nekünk a kísérleti gyógyszert.

Balfej: Nem azért nem jön. Hanem azért, mert…

Jobbfej: Ne mondd ki! Hallod! Ne mondd ki!
(Megpróbálja befogni Balfej száját, de Balfej
mintha számítana a mozdulatra, elkapja a csuklóját.)

Balfej: … úgyis tudod. A professzor
megbetegedett.

Jobbfej: Hazudsz.

Lídia: Jó, ha nem a professzor jön, akkor biztos valaki
más. Egy másik beteg. Vagy valaki. Lehet, hogy a professzor
küldte. (Bekapcsolja a számlálót, lágyan ide-oda mozgatja a
teste előtt, a számláló közben hangosan kattog, serceg.)

Jobbfej: Egy másik beteg?

Balfej: Mit mondtál, mi baja van?

Lídia: Nem tudom. Lehet, hogy nem is beteg. Lehet, hogy
egészséges. (Visszadobja a számlálót
Kilencnek.)

Balfej: (Elkapja a számlálót) Az kizárt. Valami
nagy baja kell, hogy legyen.

Jobbfej: Ha ide küldték.

Balfej: Akkor valami súlyos kell legyen.

Jobbfej: Lehet, hogy csak nem látszik rajta.

Lídia: Akkor lehet, hogy nem is beteg.

Balfej a zsebébe nyúl, elővesz egy szál
cigarettát, a szájába teszi, nem gyújtja meg.

Jobbfej: (Kiveszi a cigarettát Balfej
szájából, átteszi a sajátjába.) Mit véded te ezt az
újbeteget? Mi? Mit véded? Nem tudunk róla semmit, de te már
véded.

Balfej: Biztos azt hiszed, hogy a bátyád jön
vissza.

Jobbfej: Pedig ő nem jöhet.

Balfej: Nem, mert meghalt.

Jobbfej: Meghalt és mi elhamvasztottuk.

Balfej: Nem fog visszajönni.

Lídia: Hallgassatok!

Jobbfej: Akkor ne védd nekünk ezt a jövevényt.

Balfej: Már így látatlanba szerelmes vagy belé?

Jobbfej. Ha találkozunk vele, elmondjuk neki, hogy mi
bajod van.

Balfej: Igen. Elmondjuk neki. (Kiveszi
Jobbfej szájából a cigarettát, visszateszi a
zsebébe.)

Lídia: Nekem nincs semmi bajom. Érted Kinlenc? Semmi
bajom. (Kézbe veszi a kancsót, egymás után elkezdi megtölteni
a poharakat.)

Jobbfej: Ne hívj minket Kilencnek. Mi nem egy szám
vagyunk.

Balfej: Mi két ember vagyunk.

Jobbfej: Mi két híres ember vagyunk.

Lídia: Persze. Ti vagytok a kétfejű ember. Fogadok,
hogy még ez a jövevény se hallott rólatok.

Balfej: Nem igaz.

Jobbfej: Mi vagyunk a katasztrófa leglátványosabb
következménye.

Balfej: Igen.

I.4.

Ebben a pillanatban megint kinyílik a jobboldali ajtó,
bejön a Főmérnök (ötvenes évei közepén járhat, a ruhái
fölött egy némileg elkoszolódott fehér köpenyt visel)

Főmérnök: (Lídiára néz) Eggyel több pohár
kell.

Lídia: Mért, az új beteg miatt?

Főmérnök: Honnan tudsz te az új betegről?

Lídia: Maga honnan tud róla? Mert én hallottam, hogy
bekapcsoltak a fertőtlenítő zuhanyok.

Főmérnök: Találkoztam vele, rögtön, miután megérkezett.
Akkor még védőruhában volt.

Balfej: Védőruhában!

Lídia: Akkor lehet, hogy mégse beteg.

Főmérnök: Nem látszott rajta.

Jobbfej: Hát ha védőruhában volt, akkor még jó, hogy
nem látszott rajta! (Balfej-Jobbfej egyszerre
felnevet.)

Főmérnök: (Lídiához) Jobban tennéd, ha
nem mennél a zsilip közelébe.

Lídia: És most hol van? Fertőtlenítő fürdőben?

Balfej: (Még mindig nevet.) Védőruhában!

Jobbfej: Védőruhában még rajtunk se látszana
semmi!(Tovább nevetnek.)

Főmérnök: Te csak ne faggatózzál, hanem tedd ki szépen
a plusz poharat.

Lídia: Az nem plusz pohár. Tudja jól, hogy az a bátyám
pohara.

Balfej: És szerinted neki szüksége van még rá?

Jobbfej: Mert akkor be kellett volna azt is rakni vele
a krematóriumba.

Főmérnök: (Kilencnek) Hallgassatok!
(Lídiának) A bátyád nagylelkű volt. Nem hiszem,
hogy bármit is jelentett neki a személyes tulajdon.

Lídia: Ez akkor is az övé.(Felkapja az asztalról a
lefordított poharat, két kézzel fogja, a hasához szorítja,
lehajtott fejjel nézi, de sírni nem sír.)

Főmérnök: Jól van, nyugodjál meg. Eleget gyászoltad
már. (Odalép Lídiához, megfogja a kezét, lassan elkezdi
kifejteni belőle a poharat.) Add csak ide szépen.

Lídia: Nem adom, ez az ő pohara, ő ivott belőle
utoljára, nem adom.

Főmérnök: Add ide szépen! A bánat árt az
immunrendszernek. (Kilenc becsukja a noteszt, mind a
két fej felnéz, de nem szólal meg.)

Lídia: (Lassan kiengedi a kezéből a poharat,
Főmérnökre néz.) Nem lesz elég desztillált víz.
Szigorúan ki vannak mérve az adagok.

Balfej-Jobbfej: Mi nem adjuk a miénket!

Balfej: Dupla gyógyszeradaghoz dupla vízadag jár.

Jobbfej: Két külön pohárban.

Balfej. Ahogy mindig.

Főmérnökodateszi a többi mellé a
poharat.

Lídia: (Kitölti a kancsóból a maradék vizet, a
pohárba épp csak kétujjnyi jut.) Megmondtam.

Főmérnök: Nem baj, így is jó lesz.

Főmérnöka zsebébe nyúl, elővesz egy nagy
zacskót, minden pohár elé letesz egy fehér meg egy piros
kapszulát. Kilenc közben lassan egyre közelebb gördül az
asztalhoz, mikor Főmérnök az utolsó adag gyógyszert teszi
ki, a tolószék hirtelen odagördül az asztalhoz, Kilenc két
kézzel kinyúl, felmarkol egy-egy adag gyógyszert, a szájába tömi,
de úgy, hogy a baloldali kéz Jobbfej szájába és jobboldali
kéz Balfej szájába teszi a kapszulákat, aztán
Kilenc mindkét fejét hátrahajtja és lenyeli a gyógyszert,
két kézzel felkap egy-egy pohár vizet, és azt is úgy, keresztezve
issza meg, leteszi a poharakat, a tolószék hátragurul,
Kilenc böfög.

Lídia: Mért nem tudtad megvárni a többieket? Mi?

Balfej: Mért nem voltak itt időben?

Jobbfej: Máskor mindig itt szoktak lenni.

Balfej: Az ő bajuk, ha nem jönnek.

Jobbfej: Az ő bajuk, ha nem marad nekik gyógyszer.
(A kerekes szék az asztal felé mozdul.)

Főmérnök: (Az útjába áll) Ne is számíts
repetára, Kilenc! Lídia, hívd ide őket. Mondd meg, hogy már
kitettem a kapszulákat.

Lídia: Nem megyek. Péternek még szólnék, de a
vénasszonyt utálom.