A vaslétra nagyon hosszú, felér egész a negyedikig. Feketére van festve. A tövében állok, segítek az öcsémnek, hogy elkezdjen felfele mászni. Az öcsém még csak négy éves, sokkal kisebb nálam. És sokkal könnyebb is. Meg kisebb növésű. Amikor én akkora voltam mint ő, nehezebb voltam. Nagyobb és nehezebb. Tudom, hogy neki sikerülni fog. Mondom, hogy ne féljen, neki sikerülni fog. Azt mondja, hogy nem fél, de látom, hogy fél. Mászik felfele a vaslétrán, megcsúszik a lába. Megfogom a bokáját, segítek visszatenni a létrafokra. Segítek neki feljebb mászni. Egy pár fokkal feljebb mászik, aztán még egy párral. Aztán megáll. Nem akar tovább mászni. Látom, hogy milyen nagyon szorítja a létra fokát, tiszta fehérek az ujjai. Mondom, hogy másszon feljebb, ha nem mászik feljebb, akkor úgy fog járni, ahogy én jártam, amikor akkora voltam, mint ő. A nagyfiúk nekem is megmondták, hogy másszak feljebb, de én se másztam feljebb. Lekiált, hogy nem akar feljebb mászni. Felkiáltok neki, hogy ne féljen, neki sikerülni fog. Ő könnyebb mint én voltam, vékonyabb csontú. Feljebb mászik. Aztán még feljebb. Aztán megáll. Fél kézzel elengedi a létrát, a háta mögé nyúl, megfordul, az egyik lába kalimpál, mégis megtalálja a létrafokot, a létra most már a háta mögött áll, úgy kapaszkodik, háta mögé tett kézzel fogja a létra fokát. Én is így csináltam, de nem voltam elég magasan. Az öcsém bátrabb. Könnyebb és bátrabb. Látom, hogy behajlítja a térdét. Tudom, hogy neki sikerülni fog. Felkiáltok neki, hogy feküdjön rá a szélre, ha elrúgta magát a létrafokról, akkor tárja szét a karját és feküdjön rá a szélre. Ha jól csinálja, egészen biztos, hogy neki sikerülni fog.

Ez a Rosszaságok ciklus első darabja. Egy-szuszra olvasható kis szövegek ezek, pillanatképek egy vad gyerekkorból. A Népszabadság karácsonyi számában közöltem őket, pár évvel ezelőtt.