A fiú csurom vizes volt, az út szélén feküdt egy kis tócsában, és messziről látszott, hogy remeg. Amikor Brenner melléje ért a biciklivel, egy bizonytalan mozdulattal felkönyökölt, vastag pulóveréből mindenütt csorgott a víz. Brenner rálépett a kontrára, megállt, úgy szólt oda neki: – Szerencséje, hogy a gyapjú vizesen is melegít. Különben már rég megfagyott volna.
A fiú megpróbált felülni, a tenyerére támaszkodott, annyira vacogott, hogy szinte nem is lehetett érteni, hogy mit mond, Brenner egyik lábát a földre támasztotta, nem szállt le a bicikliről, csak lejjebb hajolt, a füléhez tartotta a tenyerét, a fiú megint megszólalt: – Fejest ugrottam a gátról – mondta, közben egyfolytában egymáshoz koccantak a fogai. – Meg akartam halni – eléggé szétálló, sárga fogai voltak, a szája meg majdnem szilvakék volt a hidegtől. Brenner bólintott, leengedte a kezét. – Akkor minek gondolta meg magát? – kérdezte.
A fiú félig felült, a hasára szorította a kezét, rossz szagú vizet köhögött az aszfaltra. – Nagyon hideg volt a víz – mondta.
Brenner intett: – Próbáljon meg felállni, segítek. – mondta, megfogta a fiú karját, hagyta, hogy a másik kezével a biciklibe kapaszkodjon, a fiú lassan felemelkedett, imbolyogva állt. Brenner végignézett rajta, a fiú pont olyan térdnadrágot meg hosszú harisnyát viselt, amilyet a turisták szoktak, még a bakancsa is rajta volt. – Nem értem, hogy tudott kiúszni onnan ebben a ruhában – mondta. – Legalább a bakancsát lerúghatta volna.
A fiú lenézett a nedves aszfaltra, úgy bámulta a bakancsos lábát, mintha először látná. – Nem tudom – mondta, aztán eszébe juthatott valami, hirtelen felemelte az egyik kezét, a tenyerére nézett, megrázta a fejét, a másik kezét is felemelte, abban sem volt semmi, kívülről tapogatta kétoldalt a nadrágja zsebét, az arcán látszott a kétségbeesés: – Nincs meg a fénykép – mondta. – Elveszett.
Brenner elvigyorodott: – Nem lehet túl szép lány, ha kép nélkül nem emlékszik az arcára – mondta.
A fiú dacosan felcsapta a fejét: – De, nagyon szép. Nagyon-nagyon.
Brenner a csizmája orrával megpörgette a bicikli pedálját. – Annál rosszabb. Mert biztos nem szereti magát, ha hagyta leugrani.
– Nem tudott róla.
A pedál még mindig pörgött, Brenner az élére szerelt sárga macskaszemre lépett: – Dehogynem – mondta -. Mind tudnak róla.
– Mit szól bele? – vacogta a fiú. – Semmi köze hozzá.
Brenner megint mosolygott. – Lehet, hogy nem is a lány miatt ugrott – mondta. – Hanem azért, mert látni akarta a víz alatti várost.
A fiú erre nem mondott semmit, elnézett Brenner mellett, vissza a víztároló irányába.
Brenner kinyúlt, fél kézzel megfogta a fiú vizes pulóverét: – Azt ugye tudja, hogy van ott egy város a víz alatt? – kérdezte.
A fiú bólintott. – Mesélték
Brenner belemarkolt a pulóverbe, maga felé húzta: – Na, és látott belőle valamit? – kérdezte, az ujjai között víz szivárgott a gyapjú rostjaiból.
A fiú megrázta a fejét, próbált hátralépni: – Csak a vízre emlékszem, arra, hogy milyen szürke és milyen borzasztó hideg. Meg arra, hogy látom, hogy szállnak felfele a buborékok, és tudom, hogy mindjárt elfogynak, és akkor vége.
Brenner a másik kezével is megfogta a pulóverét: – Biztos, hogy semmit se látott? Se egy kéményt, se egy villanyoszlopot, se egy háztetőt? – Vagy mondjuk egy embert?
A fiú egy pillanatra lehunyta a szemét, mint aki emlékezni próbál. – Semmit, csak a vizet – mondta aztán.
Brenner elengedte a vizes pulóvert, legyintett. – Persze, különben aligha lenne itt. Így csak azt a fényképet hagyta ott. Nem akar visszamenni érte?
A fiú lassan megrázta a fejét: – Nem – mondta, mosolygott.
Brenner kihúzta magát, fél kézzel a kormányra támaszkodott – Akkor nem ugrott hiába. Ha másra nem is volt jó, legalább ebből hülye a szerelemből kigyógyult – elnézett ő is a gát irányába. – Azt mondják, az még rosszabb, mint a honvágy – köpött egyet, újra a fiúhoz fordult. – A vázra nem vehetem fel, mert tüdőgyulladást fog kapni az ellenszéltől. Az lenne a legjobb, ha belekapaszkodna a csomagtartómba, és megpróbálna futni utánam. Attól jól átmelegedne. Elviszem Csekics doktorhoz, ott majd kap pálinkát, attól majd egészen rendbe jön. Mit gondol, lesz elég ereje?
A fiú bólintott, kinyúlt, megfogta a csomagtartó peremét, Brenner lassan pedálozni kezdett – Nem lakik messze, alig két kilométer az egész – szólt hátra a válla fölött, ahogy a pedált tekerte, hallotta, hogy a fiú bakancsa toccsanva csapódik az aszfaltra a biciklije mögött.

A Gát ciklus hetedik és egyben utolsó darabja. Eredetileg a Népszabadságban jelent meg.