Épp másodszor szedtem apának a levesből, mondta is, hogy nagyon finom, és hogy ügyes kislány vagyok, nagyon nagy dolog, hogy tízéves létemre így megtanultam főzni, és akkor kinyílt az ajtó, és bejött Olga néni, ezen én nagyon meglepődtem, mert Olga néni már több mint egy éve nem járt nálunk, azóta, hogy anya tragikus balesete után egy héttel apa a cserépkályhában az anya összes hangfelvételét, plakátját és fellépő ruháját elégette, mert akkor Olga néni nekiesett apának, és ki akarta kaparni a szemét, azért, mert megsemmisítette azokat a felvételeket, mikor tudta, hogy azok mind pótolhatatlan kincsek voltak, az anya csodálatos énekével és Misi bácsi gyönyörű zongorajátékával, apa meg felpofozta Olga nénit, és azt kiabálta, hogy ő a hibás azért, ami anyával történt, mert ő beszélte tele a fejét, ő vette rá anyát erre az egész sanzonéneklésre, és minden miatta történt, és kikergette az ajtón, és azt üvöltötte utána, hogy ha még egyszer meglátja az emeletünkön, akkor agyonveri, és Olga néni tényleg nem jött többet, és azóta én még a lépcsőházban se láttam, pedig anya balesete előtt nagyon gyakran feljárt hozzánk, volt olyan hét, hogy minden nap feljött, és mindenféléket hozott anyának, kölniket, szappanokat, hajfestéket, meg fellépő ruhának való anyagokat, és mindenért csak annyit kért el, amennyibe neki került, azt mondta, ő a maga részéről ezzel tud hozzájárulni az anya tehetségéhez, mert az anya hangja a legszebb a világon, és ahogy a sanzonokat énekli, annak aztán tényleg párja nincsen, még azt is napokig elhallgatná, ahogy anya kacag, és nekem is mindig mondta, hogy hallja a nevetésemen, hogy én is az anya hangját örököltem, és nekem is énekelni kéne, na de amióta apa elkergette, azóta egyszer se volt nálunk, most meg mégis bejött egyenesen a konyhába, és úgy mondta, hogy jó étvágyat, meg, hogy rendes apától, hogy így egy év után eszébe jutott, és ugye nem beszélgetni hívta, hanem azért, hogy rendeljen tőle valamit, apám meg csak bólintott, én meg persze megkérdeztem, hogy nem kér-e egy tányér levest, Olga néni meg mondta, hogy kedves kislány vagyok, de nem, nem éhes, meg aztán ilyen üres leveseket ő amúgy sem, mert hát inkább húsfélét szokott, aztán apára nézett, és megkérdezte, hogy akkor mi is lesz pontosan, apa meg benyúlt a zsebébe, és odaadott Olga néninek egy összehajtogatott papírpénzt, és úgy mondta, hogy valami tyúk kéne, olyan rendes, levesnek való, Olga néni meg bólintott, széthajtogatta a pénzt, és mondta, hogy jól van, a többit ráér megadni akkor, ha majd meghozta a rendelést, és hogy mikorra kell, apa meg mondta, hogy csütörtökre, vagy legkésőbb péntekre, Olga néni akkor elrakta a pénzt a szoknyája zsebébe, aztán mondta apának, hogy okos ember, és nagyon jól tette, hogy legyőzte a büszkeségét, és hozzá fordult, mert neki még mindig nagyon jók a kapcsolatai, még ezekben a nehéz időkben is bármikor tud tyúkot szerezni, de nem csak tyúkot, hanem más egyéb húst is, disznót, marhát, hogyha nagyon kell, még akár borjút is, csak a pénz találjon, merthogy sok embernek a kezén át kell jusson az a hús, tudjuk, hogy van ez, mostanság húst szerezni igazi varázslat, de ne féljünk, mert neki aztán sok forrása van, mert sokan tartoznak neki szívességgel, és hogyha kell, akkor még kávét is tud, igazi babkávét, de apa erre csak annyit mondott, hogy köszöni, ő már nem kávézik, úgyhogy akkor Olga néni bólintott, és mondta, hogy persze-persze, na és hogy ő megy is akkor, mert még nagyon sok helyre várják, és apa egyet se féljen, mert a tyúkot azt legkésőbb péntekre hozza, de aztán a konyhaajtóba megállt és visszafordult, és onnan kezdte mondani apának, hogy bizony nagyon jól teszi, hogy nem sajnálja a pénzt, mert ilyenkor tényleg a húsleves az igazi, mert mikor hazaengedik az embert, akkor nagyon fontos, hogy igazi tápláló ebéddel várják, pláne azután az ízetlen kórházi koszt után, és még belegondolni is szörnyű, hogy szegény édesanyámnak tizenkét hónapon át azon kellett tengődni, és ne féljünk, mert a baromfinál nincs semmi táplálóbb, és mondta, hogy mennyire örvend, hogy anya hazakerül, és akkor nekem megállt a kanál a kezemben, és kifordult belőle a paradicsomleves, és visszafolyt a tányérba, és közben hallottam, hogy Olga néni azt mondja, hogy ha apa akarja, akkor ő nagyon szívesen meg is főzi a levest, és el is hozza, mert édesanyámért mindent, de akkor apa azt mondta, hogy köszöni, de nem, én már nagy kislány vagyok, kész háziasszony, majd én megfőzöm, és akkor Olga néni rám nézett, és mondta, hogy tényleg, hogy megnőttem, és örüljek, mert nem is tudom, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy megadatik nekem, hogy visszakapjam az édesanyámat, mert milyen hatalmas dolog az, hogy hazaengedik a gyógyintézetből, és még azt is mondta, hogy legyek jó kislány, és vigyázzak az én drága jó édesanyámra, és becsüljem meg a szüleimet, mert ez alatt a másfél év alatt igazán megtanulhattam, hogy milyen rossz dolog félig árvának lenni, most már legalább tudhatom, hogy az ő drága kicsi fiának milyen nehéz, hogy soha nem is ismerhette szegény édesapját, mikor ezt mondta, akkor már majdnem kicsordultak a könnyei, úgyhogy megtörölte a szemét a fekete kendőjének a csücskével, aztán fordult is már ki a konyhából, én meg csak néztem a paradicsomlevest a tányéromon, és éreztem, hogy nagyon melegem lett, mintha a leves tűzforró volna, nem pedig langyos, de kérdezni semmit se mertem, apa meg csak a fazekat nézte, ami még mindig félig volt levessel, és egy darabig egy szót se szólt, aztán mégis megszólalt, nem nézett rám, úgy mondta, hogy sajnálja, nem így akarta megmondani, de édesanyám mégse halt meg akkor, abban a borzasztó balesetben, hanem igazából csak kórházba került, és hosszan betegeskedett, de úgy néz ki, hogy már jobban van, és ha minden jól megy, szombatra hazaengedik, és ugye örülök, én meg nem tudtam semmit se mondani, úgyhogy belekanalaztam még egyszer a levesbe, de aztán mégiscsak muszáj volt megszólalni, mondani akartam, hogy örülök, nagyon-nagyon örülök, de valahogy túl hamar akartam beszélni, mert mikor megszólaltam, még mindig tele volt levessel a szám, és apa egy szót se értett abból, amit mondtam, de a leves végigfolyt az államon és a nyakamon, úgyhogy a fehér blúzom is tiszta paradicsomlé lett, és akkor apa csak annyit mondott, hogy jól van, megmondta, hogy sajnálja, és menjek, mossam meg az arcomat és öltözzek át, és ha akarom, akkor később majd megbeszéljük, én meg a tenyeremre néztem, és egész piros volt a paradicsomlevestől, ahogy megpróbáltam megtörölni a szám, és mondtam, hogy nem akarom, és felálltam, és kimentem a fürdőszobába, és direkt nem néztem a kádra, mert nem akartam anyára gondolni, de aztán megengedtem a csapot, és elkezdtem mosni az állam és a nyakam, és mikor megláttam, hogy megy le a lefolyón az a rózsaszín lé, akkor egyszer csak elkezdtem sírni, és akkor apa bejött utánam, és hátulról átölelt, és aztán kivette a kezemből a szappant, és megszappanozta a kezem, és a saját kezét is, és együtt mosta a kezét a kezemmel, pont úgy, mint mikor anyát megtaláltuk, és az apa keze érdes volt, és sokkal nagyobb az enyémnél, és nagyon alaposan dörzsölte a tenyerem és az ujjaimat és még a két csuklómat is, és mikor már az ő keze is, és az én kezem is tiszta fehér szappanhab volt, akkor egyszerre a forró vízsugárba tartotta a kezét és az én kezemet is, és úgy mondta, hogy ne haragudjak, nem akart nekem hazudni, de azt gondolta, hogy így könnyebb lesz, én meg láttam, hogy a víz fehéren zubogva leviszi az ujjainkról a szappant, és akkor apa megint megszólalt, és mondta, hogy ne sírjak, és hogy meglátom, most már minden sokkal jobb lesz.
Olga nénit aztán egész pénteken hiába vártuk, csak szombat reggel jött meg, már az ajtóban mondta, hogy sajnálja, de tyúkot, azt nem tudott szerezni, de azért megijedni nem kell, mert abból, amit hozott, pont olyan finom leves lesz, aztán a füles vászonszatyrából kirázott a konyha kövére egy eleven kakast. Mikor apa ezt meglátta, egész fehérre sápadt a haragtól, úgy mordult rá, hogy nem erről volt szó, de Olga néni erre csak megvonta a vállát, és úgy mondta, hogy mért, hát nem friss húst akart, de ha nem tetszik, úgy is jó, végül is megérti ő, hogy mégse kérjük, amit megrendeltünk, látott ő már ilyet, de nem számít, mert viszi is máshova, nincs megsértődve, mert őt apa már ha akarná, se tudná megsérteni, a kakast meg lesz, aki átveszi, nyugodtak lehetünk, úgyhogy apa akkor nagyon gyorsan megrázta a fejét, és láttam, hogy mosolyogni próbál, úgy mondta, hogy nem, nem, semmi baj, majd csak megoldjuk valahogy, és akkor Olga néni mondta, hogy reméli is, és ha én már olyan nagylány vagyok, hogy egyedül meg tudok főzni egy levest, akkor a kakast is le kell hogy tudjam vágni, és azzal ki is ment a konyhából, és akkor apa semmit se mondott, csak a kakasra nézett, és láttam, hogy megrándul a szája.
A kakas két lába madzaggal volt összekötve, a szárnya is le volt madzagozva, és a csőrét is vastagon betekerték, hogy ne tudjon csípni, a taraja lelógott az asztal széléről, engem figyelt, látszott abból, ahogy a szemét mozgatta, na és akkor apa mondta, hogy ne féljek, nem kell nekem a kakast bántani, mert tudja ő jól, hogy az anya balesete óta nem bírom a vért, és amúgy is kicsi vagyok én még az ilyesmihez, és akkor én mondtam, hogy nem, én már nagy lány vagyok, apa meg erre bólintott, és mondta, hogy persze, az már a copfomon is látszik, abból, hogy egybe van fonva hátul, és nem úgy kétoldalt, mint a kislányoknak, de a kakast ő most szépen leviszi Misi bácsihoz, a másodikra, majd Misi bácsi egy perc alatt elintézi, és különben is, meg kell beszéljenek valamit egymással, én meg a kakas sarkantyújára néztem, és úgy kérdeztem, hogy melyik Misi bácsi, a zongorista, apám meg mondta, hogy igen, az, és hogy tudom jól, hogy nem zongorista, hanem csak anyát szokta zongorán kísérni, de igazából orvos, én meg bólintottam, és az jutott eszembe, hogy mióta akkor este Misi bácsi segített anyát levinni a mentőbe, apám még soha egyszer se mondta ki a nevét, és a kakasra néztem, és azt gondoltam, hogy akkor tényleg igaz, anya tényleg haza fog jönni, és apára néztem, hogy megkérdezzem tőle, hogy akkor ez most igazán igaz, de nem kellett megszólaljak, mert apa láthatta a szememen, hogy mit akarok kérdezni, mert mondta, hogy tudja, hogy nekem milyen nehéz, hogy hónapokig nem is beszéltem a gyásztól és a fájdalomtól, és akkor most minden a feje tetejére áll, de az élet ilyen, semmit se lehet előre kiszámítani, és tudja, hogy meg kéne beszélni, de erre most nincs idő, és pucoljam meg szépen a zöldségeket, mert addig ő lemegy a kakassal Misi bácsihoz, és akkor én anyára gondoltam, arra, hogy mi lesz, hogyha előbb megjön, és egyedül talál engem itt a lakásban, és éreztem, hogy megfájdul a gyomrom a félelemtől, és mondtam, hogy én is megyek, és akkor apa rám szólt, hogy ne csináljam ezt, de erre én mondtam, hogy nem érdekel, menni akarok, és akkor egyszerre felkaptam a kakast az asztalról, egész könnyű volt, ahogy a hónom alá vettem, éreztem, hogy amennyire a spárga engedi, megrebben a szárnya, és akkor apa nagyon mérgesen rám nézett, azt hittem, hogy kiabálni fog, de aztán csak azt mondta, hogy jól van, legyen úgy, ahogy én akarom, és nem érti, hogy mért pont ma kell nekem erőszakoskodni, de akkor menjünk.
Amíg mentünk le a lépcsőn, a kakas össze-vissza mocorgott ott a hónom alatt, mind mozgatta a lábát és nyújtogatta a nyakát, és éreztem, hogy a spárga alatt a két szárnyát is nagyon feszegeti, közben apa is erősen szorította a kezem, aztán mikor Misi bácsi ajtaja elé értünk, apa kinyúlt, és megnyomta a csengőt, és akkor hallottam, hogy odabent hangosan megszólal az az újfajta bimm-bamm csengő, és akkorát dobbant a szívem, hogy azt még a kakasnak is meg kellett éreznie, mert szinte kifordult a kezemből, olyan hirtelen mozdult, és közben kottyant egyet, úgyhogy muszáj volt még erősebben magamhoz szorítsam, és hallottam, hogy Misi bácsi kikiabál, hogy mindjárt, és akkor apa erősen megszorította a kezem, és akkor az jutott eszembe, hogy gyorsan meg kéne forduljak és fel kéne fussak a lépcsőn, vissza a negyedikre, ahol mi lakunk, és apát is magammal kéne húzzam, hogy ne kelljen már itt állni ez előtt az ajtó előtt, és akkor muszáj volt anyára gondoljak, arra, ahogy ott feküdt a kádban, és azt kívántam, hogy bár ne jönne haza mégse, és ahogy megértettem, hogy mit is gondolok, éreztem, hogy teljesen elpirulok a szégyentől, attól, hogy ilyet hogy is gondolhattam, és akkor egyszer csak megmozdult a kilincs, és kinyílt az ajtó, Misi bácsi ott állt a küszöbön, most nem öltöny volt rajta, mint régen, hanem csak egy melegítő, és az arca se volt olyan sima, nem szólt egy szót sem, csak nézett, apát, engem, és a kakast, és apa se mondott semmit, és akkor a kakas megint kottyant egyet, és abban a nagy csendben ez a kottyanás nagyon hangosan hallatszott, úgyhogy Misi bácsi megszólalt, megint apára nézett, és úgy kérdezte, hogy mit akarunk.
Apa akkor odanyúlt a hónom alá, és kivette a kakast, fél kézzel fogta, a madzagnál tartotta, és úgy mondta, hogy semmit se akarunk, csak egy pár szót beszélni, meg azt, hogy vágja le ezt a kakast, de Misi bácsi erre azt mondta, hogy nekik egymással nincsen mit beszélni, ő orvos, és nem mészáros, hagyja őt békén azzal a kurva kakassal, és akkor én mondtam, hogy a kakas anyának lesz, neki fogunk levest főzni belőle, és apa is megszólalt megint, mondta, hogy igen, anya hazajön, de nem így mondta, hanem a keresztnevét, hazaengedik, nemsokára hozni fogja a mentő, és Misi bácsi erre hátat fordított, és elindult befele, és közben a válla fölött hátraszólt, hogy menjünk be, tessék, és akkor bementünk a konyhába, Misi bácsi meg elővett a felső szekrényből egy üveg pálinkát és két poharat, kidugaszolta az üveget, és úgy mondta, hogy ő tényleg nem érti, hogy mit kell ezen megbeszélni, és akkor apa azt mondta, hogy dehogynem érti, nagyon is jól érti, de ő a maga részéről nem akar a múltban vájkálni, csak a jövőre nézve szeretné tisztázni a helyzetet, hogy most már mire számítson, mert tudni akarja, hogy Misi bácsinak milyen tervei vannak, mert ő nem akarja ezt az egészet még egyszer végigcsinálni, és akkor Misi bácsi azt kérdezte, hogy apa miről beszél, és akkor apa mondta, hogy Misi bácsi nagyon jól tudja, hogy miről, de ami neki csak játék, mint a zongorázás, az másoknak az életük, és akkor Misi bácsi mondta, hogy az élet is csak egy játék, és van aki nyer benne, és van, aki veszít, és erre apa odatette a kakast a konyhaasztalra, és úgy mondta, hogy nem, ez nem igaz, és felkapta az asztalról a pálinkás üveget, és beleivott, aztán leengedte, és azt kérdezte Misi bácsitól, hogy mit gondol, anya mért csinálta, és Misi bácsi erre azt mondta, hogy fogalma sincs, és akkor apa azt mondta, hogy azért, mert már a negyedik hónapban volt, és akkor Misi bácsi azt mondta, hogy nem igaz, hogy az kizárt, aztán kivette az apa kezéből a pálinkás üveget, hátrahajtotta a fejét, és hosszan ivott, aztán visszatette az asztalra az üveget, a keze fejével megtörölte a száját, és azt mondta, hogy jól van, megértette, és közben a másik kezével lassan végigsimított a kakas szárnyán, ott, ahol a spárga megtörte a tollakat, és akkor a kakas szárnya megint megrebbent, és Misi bácsi lehajolt, és kinyitotta az alsó szekrényt, és elővett egy nagy mosdótálat, rátette az egyik hokedlire, és mondta, hogy akkor ő el fog költözni ebből a házból, aztán kihúzta az asztal fiókját, és elővette a nagykést, meg egy fenőkövet, azt vagy háromszor végighúzta a penge élén, és úgy mondta, hogy már aznap éjszaka sem alszik itt, mindenkinek úgy lesz a legjobb, aztán felemelte a kést, és végighúzta a körmét a pengéjén, és bólintott, aztán felkapta az asztalról a kakast, és odatartotta a mosdótál fölé, és rám szólt, hogy most forduljak el, de én nem fordultam, hanem odanéztem a kakas szemére és a mosdótál belsejének a tiszta fehér zománcára, és arra gondoltam, hogy most majd minden jóra fordul.

Az írás eredetileg az ÉS-ben jelent meg.