Dragomán György: A szakállas villanyszerelő
A szakállas villanyszerelő a harmadikon lakik. Nem látszik rajta, de egy igazi rocker, van egy orsós magnója, azon hallgatja a titkos rockzenéit minden délután amikor hazajön a munkából. Csak egyedül neki van magnója az egész blokkban, mindenki másnak csak lemezjátszója van, lemezjátszón nem lehet rockzenét hallgatni, nincsenek rockzene lemezek. A rockzene be van tiltva a városunkban. Egyszer kérjük Misivel, a barátommal, hogy hagyja, hogy mi is vele hallgassuk azokat a jó zenéket, de azt mondja, kopjunk le.
Nem kopunk le, megállunk az ajtaja előtt Misivel ketten, rátapasztjuk a fülünket, és azért is hallgatjuk. Nem hallatszik valami jól, úgyhogy odavisszük a régi homokozóvedreinket, Misi lyukakat fúr az aljukra a bicskájával, a vedrek száját az ajtóra tapasztjuk, a fülünket az alján levő lyukra nyomjuk, így már sokkal jobban hallatszik a zene. Majdnem olyan jól, mintha mi is bent lennénk a szakállas villanyszerelőnél.
A szakállas villanyszerelő legjobban azt a számot szereti, amelyik úgy kezdődik, hogy harangoznak benne, azt mindig legalább tizenötször meghallgatja egymás után.
Ahogy vége lesz, rögtön halljuk hogy kattan a magnó, és tekeredik visszafele a szalag, aztán megint kattan, és kezdődik elölről, a harangozástól.
Nagyon jó szám, mi is nagyon szeretjük Misivel. Olyan jó szám, hogy muszáj táncoljunk közben. Úgy kell táncolni, hogy közbe a fejünket nem szabad mozgassuk, mert akkor leesnek a vedrek és nem halljuk többet a zenét. Erősen nekinyomjuk fülünket a vedernek és az ajtónak, összekapaszkodunk és ugrálunk a szakállas villanyszerelő lábtörlőjén. A vedrek egy kicsit csúszkálnak, de nem esnek le, csak belenyikorog a fülünkbe, ahogy súrolják az ajtót. Attól szinte még jobb a zene.
Misi úgy csinál, mintha énekelne, az arca elé tartja a köves csúzliját, és hangtalanul beleénekli hogy hellsz bellsz, hellsz bellsz. A köves csúzli gumija fel van tekerve a csúzlifa villájára, tényleg majdnem pont olyan, mint egy igazi mikrofon.
Én is előveszem a saját köves csúzlimat, én is a szám elé tartom, én is beleénekelek. Hellsz bellsz hellsz bellsz hellsz bellsz.
Ugrálunk és összekapaszkodunk, a homokózóveder egyenesen a fejünkbe tölti a zenét. Nem Misi az igazi énekes, én vagyok az igazi énekes, ő csak engem utánoz, én sokkal jobban tudok énekelni is és ugrálni is. Rázom a mikrofonom, rázom hozzá a fejem, döng a talpam alatt a lábtörlő.
Misi behunyja a szemét, úgy énekel, ráhajol a parittyára, vadul rázza hozzá a fejét. Olyan vadul, hogy a könyökével lenyomja a szakállas villanyszerelő ajtajának a kilincsét. Oda akarok nyúlni, hogy elkapjam, de már késő. A szakállas villanyszerelő ajtaja kinyílik, mi vedrestől és köves csúzlistól beesünk rajta, végigcsúszunk az előszoba linóleumán, begurulunk a szobába.
A szakállas villanyszerelő egy szál bugyiban áll az ágyon, a kezében egy teniszütő, azon gitározik, úgy, hogy közben az ágyon ugrál, az ágy mellett egy kis asztalkán sörösüvegek között ott a magnó, feketén pörög benne az orsó.
Ahogy meglát minket, a szakállas villanyszerelő abbahagyja az ugrálást, ránk kiált, hogy ez meg mi a franc, hogy az istenbe kerültünk ide, hallom, hogy Misi megszólal, hogy azt mondja, nagyon szeretnénk mi is beállni az együttesbe.
A szakállas villanyszerelő azt kiáltja, lószart, csináljatok magatoknak sajátot, közben felém üt a teniszütővel, de nem talál el, ahogy félreugrok, észreveszem, hogy az ágy mellett a könyvespolcra akasztva egy fekete póló lóg egy vállfán, iszonyú vagány, igazi metálos póló, egy félig lenyúzott bőrű szörny van rajta, nagy sáragahajú rothadó halálfej, a kezében egy véres fejszét tart, látszik, hogy mindjárt le fog csapni valakire, hogy kire, azt nem lehet látni, annak csak a keze látszik, a szörny trikójába kapaszkodik, biztos előtte fekszik a földön, próbálja kivédeni az ütést, de látszik, hogy már késő, már nincs esélye. Soha életemben nem láttam még ilyen vagány pólót, odakiáltok Misinek, hogy nézze már, Misi eltátja a száját, úgy mondja, hogy fú de vagány, kérdezi a szakállas villanyszerelőt, hogy honnan szerezte, de a szakállas villanyszerelő erre azt kiáltja, nem hallod, mit mondtam, tűnjél innen, te kis szarházi, és Misi felé csap a teniszütővel.
Misi félreugrik az ütés elől, a magnó felé, nem tudom, mit akar, lehet, hogy ki akarja belőle venni a tárcsát, a szakállas villanyszerelő megint felé üt a teniszütővel, el is fogja találni, megfogom az ágyról lelógó paplan csücskét és megrántom, a paplan kicsúszik a villanyszerelő talpa alól, a villanyszerelő elesik, elvéti az ütést, leveri a sörösüvegeket és a magnót is az asztalról, a magnó nem áll meg, hanem tovább forog, a zene se hallgat el, bőgnek a gitárok, odanézek, látom, hogy sörösüvegekből piros vér folyik a padlóra, aztán meglátom a félig kinyomott temperás tubusokat és ecseteket, ahogy az üvegek mellé esnek, biztos a magnó mögött voltak, azért nem láttam őket eddig, odakiáltom Misinek, hogy nézze már, a póló nem is igazi, csak temperával festette magának.
A polc felé ugrok, meg akarom fogni a pólót, de nem érem el, a villanyszerelő közben káromkodva feláll, felém csap a teniszütőjével, a vállamat találja el, szerencsére nem telibe, csak oldalról, lecsúszik rólam az ütés, majdnem megint elesek, az ágy szélébe kapaszkodok, úgy ugrok az ajtó felé, a villanyszerelő megint felém csap, megcsúszik a kiömlött festékben, a teniszütő pont a pólót találja el, odaesik a küszöbre a lábam elé, felkapom és magamhoz szorítom, közben odakiáltok Misinek, hogy jöjjön már, fussunk, hallom is már, hogy ott van a nyomomban, kiugrunk a szobából, végig az előszobán, aztán már kint vagyunk a lépcsőházban, lefutunk a lépcsőn, ki a blokkból, a bejárón hátra a blokk mögé, aztán fel a nagy vaslétrán a blokk tetejére.
Ott lehasalunk a kátrányra terített nejlonra, ez a mi titkos helyünk, tudjuk, hogy itt soha nem fog megtalálni a szakállas villanyszerelő. A póló egészen összegyűrődött, szép óvatosan kisimítjuk Misivel, még nedves rajta a festék, de a szörny arca nem mosódott el, csak egy kicsit véresebbnek látszik, nagyon vagány. A nejlonra fektetjük, hogy a nap majd szépen megszárítsa, mi is mellé fekszünk, a két oldalára.
A hátunkon fekszünk, az eget nézzük, hallom, hogy Misi azt énekli, hellsz bellsz, hellsz, bellsz, én is vele énekelem, nem hangtalanul, hanem olyan hangosan, ahogy csak tudom, a két talpammal dobolok hozzá a fekete kátrányon, Misi is dobog, úgy fekszünk, üvöltjük, hogy hellsz bellsz, fél kézzel kinyúlok, megfogom a póló szélét, közben arra gondolok, hogy felváltva fogjuk Misivel hordani, mert mostantól kezdve már mind a ketten igazi rockerek vagyunk, pont mint a szakállas villanyszerelő.
Az utolsó rosszaság. Az eddigi hat résszel ellentétben, ez már egy hosszabb darab, az ES-ben jelent meg.