Azt mondod, a legjobban az akaszt ki, amikor a horoszkópodról kérdeznek, hogy milyen csillagjegy vagy. Azt szoktad válaszolni, hogy nem tudod, és nem is érdekel, mert egyáltalán nem hiszel a horoszkópban. Itt rövid szünetet tartasz, de nem várod meg, hogy mit lépnek erre, hanem szépen megadod nekik a kegyelemdöfést, hogy azért nem, mert egyáltalán nem hiszel abban, hogy léteznének bolygók vagy csillagok, mert igazából abban hiszel, hogy a föld egy lapos korong, ami fölött egy fekete agyagfedő van, rajta mindenféle kisebb-nagyobb lyukakkal.
Ezt olyan halálkomoly pofával tudod mondani, hogy vannak, akik visszakérdeznek, hogy tényleg, és csak aztán esik le nekik, hogy ez igazából poén, ráadásul az ő rovásukra, sőt még olyan is előfordul, hogy ezek után igenis győzködni kezdenek, hogy a föld, az bizony gömbölyű.
Hogy ez most mért meséled el? Azért, hogy megértsem, mért vagy annyira kiakadva azon, hogy újabban jósnőhöz jár a feleséged. Véletlenül tudtad meg, mert persze titkolta előled, azok után, hogy egyszer majdnem összeverekedtél egy magát nyugdíjas sámánnak valló bácsikával, aki azzal kopogott be hozzátok, hogy ingyen felméri a lakásotokat állítólag behálózó ártalmas vízérrendszert, sőt még az ágyatok új helyét is segít kijelölni, mert több mint valószínű, hogy nem jó helyen van, ha egyszer nincs még kis trónörökös, szóval azok után, hogy azzal fenyegetted az öregembert, hogy azt a bizonyos varázspálcát gyufaszál nagyságú darabokra töröd, és aztán ezeket víz nélkül lenyeleted vele, ha nem takarodik azonnal, a feleséged talán jogosan sejtette, hogy igencsak kiveri majd nálad a biztosítékot, ha megtudod, hogy ő a cigánykártyából, meg a kristálygömbből mindenféle ravasz öregasszonyok közreműködésével próbálja kideríteni azt, hogy mikor lesz már végre gyereketek, és fiú lesz-e vagy lány, továbbá, hogy vár-e rád és mikor előléptetés a cégnél.
Igen, balhé volt, pár dolog összetörött, például a svájci kakukkos óra, a drága nagynéni kedves ajándéka, amit mindig is gyűlöltél, üvöltöztetek, nagy veszekedés volt, de szeretitek egymást, úgyhogy tettlegességre nem került sor, aztán persze lett nagy kibékülés is, ez nem újdonság, ezt nem is mesélnéd el, hanem az a baj, hogy utána megbeszéltétek a problémát. Józan és higgadt embernek gondolod magad, de sehogy sem tudtad megérteni, hogy a nő, akit szeretsz, akinek két diplomája van, és abból az egyik vegyészmérnöki, szóval ez a ragyogóan értelmes nő, aki legalább annyira okos, mint te, de könnyen lehet, hogy még okosabb is, ez hogy hihet akár egy pillanatra is ilyen ordas marhaságokban. Mondtad is neki, hogy értse meg, hogy ez olyan, mintha abban hinne, hogy kettő meg kettő az nem négy, vagy nem mindig négy, amikor egyszer nyilvánvaló, hogy a kettő meg kettő az mindig és örökké és minden körülmények között is csak négy lehet. Ez nem hitkérdés, ez ténykérdés. A feleséged meg mondta, hogy nyilván, a kettő meg kettő az négy, mindig is az volt, mindig is az lesz, de ha te már olyan rohadt okosnak gondolod magad, akkor emlékezzél szépen vissza a tudománytörténetre, és jusson már eszedbe, hogy hányszor derült ki egy uralkodó és mindenki által szilárdan működőnek hitt gondolatrendszerről, hogy hamis alapokon nyugszik. Hogy csak egyet mondjon, a vegyészek sokáig nem tudtak az oxidációról és a égés meg az oxigén kapcsolatáról, hanem azt hitték, hogy létezik egy olyan anyag, ami elősegíti az égést, ezt nevezték flogisztonnak. Erre te azt mondtad, hogy hagyjon már ezzel, mert te tökéletesen tisztában vagy a tudománytörténeti paradigmaváltások elméletével, és belátod, hogy van benne igazság, de azt azért neki is be kéne látnia, hogy ezeket a paradigmaváltásokat a legritkább esetben szokták reklámújságokban hirdetgető öregasszonyok kezdeményezni. Erre a feleséged azt mondta, hogy vedd észre, hogy nem a jósnőkről van itt szó, hanem arról, hogy igenis kiderülhet még a legszilárdabbnak hitt igazságról is, hogy valójában hamis. Erre te azt mondtad, hogy most már elég volt, és vegye tudomásul, hogy a matematika nem hit kérdése, az ok-okozatiság nem hit kérdése, és a tények sem azok.
De ez már a békülési fázisban volt, úgyhogy inkább hagytad az egészet, de az az igazság, hogy a dolog azóta se hagy nyugodni. A tények nem hitkérdések, de a tényekben való hit viszont már igenis hit kérdése. A tényeknek olyan tisztáknak és világosaknak kéne lenniük, hogy aki csak látja, annak rögtön tudnia kéne, hogy igazak, nem hinnie kéne, hanem tudnia. Igen, szóval épp ez itt a nagy kérdés, lehet, hogy a tudás is, vagy az, amit te annak gondolsz, az is csak egyfajta hit, egyrészt nem ellenőrizted te magad se soha azt a sok mindent, amit tényként megtanultál, másrészt, ha az igazság olyan egyértelmű, akkor mért olyan rohadt nehéz megérteni és megtanulni? És akkor még olyan dolgokról nem is beszéltünk, hogy mi van, ha maga a külvilág se létezik, hanem csak te képzeled vagy álmodod az egészet, veszekedésestől, flogisztonostól, jósnőstől és kakukkosórástól.
Az a baj, hogy minél többet gondolkozol ezen, annál kevésbé tudod, hogy mi a helyes válasz. Sőt, már abban is kételkedni kezdtél, hogy egyáltalán van-e helyes válasz. Mi több, már az a kérdés is felmerült benned, és legyek szíves ne röhögjek, szóval az a kérdés is felmerült benned, hogy mért van egyáltalán valami, mért nincs inkább semmi? Durva, nem? És mindez egy jósnő miatt.
Hát figyelj, az az igazság, hogy nemigen tudom, hogy mit mondjak erre. Nem tudom, mi a válasz. De ha van három százasod, akkor kérhetünk egy kávét, megihatjuk, aztán, ha még egy ezrest megreszkírozol, akkor belenézek neked a zaccba, és megmondom, mi a válasz. Nyugi, nyugi, csak vicc volt. De azt azért be kell látnod, hogy egyszerűbb abban hinni, hogy létezik a világ, és van valóság, mint abban, hogy nincs. Ha nem akarsz meghülyülni, akkor ebben kell hinned. A feleségednek meg nyilván a jósnő segít abban, hogy ne hülyüljön meg, akármilyen paradoxan is hangzik.
Na mi legyen, kikérjük azt a kávét?

Az ELLE Man magazin felkérésére írtam ezt pár évvel ezelőtt.
Irtam nekik a házasságról, a hűségről, a bátorságról, a férfi-női logika különbségéről, és a veszekdésről, és a válásról is.