Dragomán György: Rukkola
Sose gondoltad volna, hogy egy márkás női tűsarkúban ennyi vas van, rendes kőkemény acélbetétekkel van tele a talpuk, alig viszi szét a flex, a bőr felső is nehezen ég, hiába locsolod le benzinnel, csak leég róla és megfeketedik, te azt akarod, hogy hamuvá égjen, hogy nyoma se maradjon, a doboz az egyetlen, ami szépen és gyorsan ég, de már a bársony porvédő zsákocskákkal is baj van, beszívják a benzint, de aztán nagyon köhögtetős fekete a füstjük, nem csodálod, hogy rád hívták a tűzoltókat, akkora füst volt a lakásban, mintha autógumikat égettél volna, pedig nem, csak negyvenhét pár cipővel és nyolc pár csizmával akartál örökre végezni, a papucsokat meg sarukat meg a többi ilyen vacakot nem is számoltad.
Szerencsére volt annyi eszed, hogy az öntöttvas, oroszlánlábas fürdőkádban csináltad az egészet, mondjuk a zománcnak annyi, és a lakás is elég durván néz ki, a tűzoltók nem kispályáztak, a fecskendőben tizenkét atmoszféra a nyomás, olyan ereje van, mint az ütvefúrónak, még a csempéket is leszedte a fürdőszobafalról, de igazából azt se bánod, mert azokat is Andi választotta, és az a helyzet, hogy mindig is utáltad azt a ronda barackszínt, inkább fehéret vagy vöröset szerettél volna, csak nem akartál vitatkozni, de reggelenként, amikor borotválkozás közben láttad magad mögött a csempéket, mindig az jutott eszedbe, hogy talán mégis meg kellett volna mondanod, hogy hiába csúcskategóriás olasz cucc, hiába akciós leárazás, hiába fugamentes illesztés meg márványos elegancia, a színt te akkor is gyűlölöd, mert nem a barack jut eszedbe róla, hanem a sárgaborsó-főzelék, meg a menza, meg a hányás, igen, azt kellett volna mondanod, hogy válasszatok inkább másikat, de nem szóltál, mert láttad, hogy Andi teljesen be van zsongva, annyira tetszik neki, úgy simogatta azt a rohadt csempét ott a bemutatóteremben, hogy inkább hagytad, és nem mondtál semmit, csak kifizetted.
Na de ha már a borotválkozásnál tartunk, akkor azt is el kell mondanod, hogy igazából azt a borotvának nevezett ötpengés trendi fémreluxát se bírtad megszeretni, meg azt a büdös kemény sziszegő borotvahabot se, amit az évfordulótokra kaptál tőle, persze tudod, hogy sokba került, mert véletlenül rajta maradt az árcédula, és tényleg gyorsan borotvál és tényleg elég sima lesz tőle az arcod, de te akkor is azt a borzszőr pamacsot szeretted, amit még apádtól kaptál a tizenhatodik születésnapodra, a pamacsot és a duplafalú porcelán habcsészét és az illatos angol szappant és a fenőszíjat és a borotvakést, a rendes borotválkozás húsz perces szép rituáléját, és ezt igazából meg is próbáltad elmondani neki, de ő erre azt mondta, hogy ne legyél már olyan régimódi, és különben is, reggel rohanás van, nem tölthetsz el húsz percet egyedül a fürdőszobában, mikor tudod, hogy neki is készülnie kell, ez az új borotva a legjobb, amit pénzért kapni lehet, mérnök vagy, be kell látnod, hogy öt penge, az sokkal jobb, mint egy, pillanatokon belül egészen sima lesz tőle az ember mindenhol, tudod, ő is pont ilyent használ, és megfogta a kezed és rányomta a combjára, és felfele vonta, hogy végig simítsad egészen combját, és tényleg, olyan sima volt, mint az üveg, mintha puha meleg üveget simítottál volna, és ahogy az ujjaid tele lettek lágy nedvességgel, ő lábujjhegyre állt és megcsókolt és azt suttogta, hogy hidd el, hogy jó ez a borotva és imádni fogod, és akkor te nem mondtál semmit, de nem is nagyon tudtál volna megszólalni, és másnap már az új borotvát használtad, és próbáltad is becsületesen megszeretni, kiszámoltad, hogy tényleg rengeteg időt megspórolsz, egész napokat is, de mégis minden borotválkozásnál keserű volt a szád íze, eleinte azt gondoltad, hogy csak ettől az újfajta borotvahabtól, de aztán egyszer direkt megnyaltad a habot, és émelyítő szappaníze volt, de keserűségnek nem volt nyoma benne, az íz valószínűleg a rukkolától maradt a szádban, amiről tényleg elhiszed, hogy nagyon egészséges, tele van rostokkal meg vitaminokkal, de hiába van rajta olivaolaj meg lime-lé, meg fűszerek, igazából mégis mindig olyan érzésed van, mintha füvet ennél, és még napokkal később is érzed azt az ízt, és a rukkoláról tényleg meg is mondtad rögtön az elején, hogy utálod, és Andi ezt el is fogadta, és aztán nem is vett többet, de azt mondta, hogy azért előtte még egyetlen egy próbát tegyetek, és vacsorával lepett meg, hátszínt sütött neked, angolosan, úgy ahogy szereted, a saját öntöttvas-serpenyődben, és tényleg finom márványos hús volt, úgy csinálta, ahogy kell, kérget sütött rá, és utána szépen pihentette, és még maghőmérsékletet is mért, és utána a serpenyőd se tette be a mosogatógépbe, hanem sóval dörzsölte ki, ahogy kell, a bélszínt parmezános rukkola-ágyra fektette, és te tényleg nagyon szereted a parmezánt is, de akkor is, amikor megérezted a rukkola szagát, mert igenis van szaga, téved aki azt mondja, hogy nincs, szóval amikor megérezted a szagát, és megláttad, hogy ott a hátszínszelet alatt, a nyelved hegyén volt a történet a borról, hogy ha egy kanál bort keverünk egy hordó szennyvízbe, akkor szennyvizet kapunk, és ha egy hordó borba keverünk egy kanál szennyvizet, akkor is szennyvizet kapunk, és egy pillanatra azt gondoltad, hogy a földhöz vágod a tányért, rukkolástól és parmezánostól és hátszínestől, de aztán mégiscsak inkább a húsból vágtál egy darabot, és olyan tökéletesre volt sütve, hogy egy szavad se lehetett, vagyis lehetett, de legfeljebb dicséret, de hiába, mert a rukkola keserűsége valahogy így is rátapadt, és hiába nem ettél azóta rukkolát, mégis mindig az jut eszedbe a hátszínről is és a parmezánról is, úgyhogy igazából nem is a kedvenced egyik se már, de ezt Andinak nem mondhattad el, mert ő tényleg csak jót akart, te vagy túl finnyás, és egy igazi férfi nem lehet finnyás, és nem is hisztizhet mindenféle kis hülyeségen, a hiszti az egy női dolog, egy férfi az racionálisan végiggondolja a dolgokat, aztán dönt.
Végül is az is logikus volt, hogyha egyszer eldöntöttétek, hogy átrendezitek a lakást, akkor nem magatoktól rakosgatjátok ide-oda a bútorokat, hanem egy profi lakberendezőt hívtok, és ha Andi régi osztálytársa pont lakberendező, akkor mért ne őt hívtátok volna, és mért ne fogadtátok volna el a tanácsait, tényleg nem logikus, hogy a három szobából az egyiket, ráadásul a középsőt a te tizenkét négyzetméteres terepasztalod foglalja el, hiába építed már húsz éve, tízéves korod óta, és hiába van benne több mint ötezer munkaórád a három pályaudvarban, a négy fővonalban, a hét szárnyvonalban, a hegyekben, a dombokban, az alagutakban, a kis falvacskákban, a hidakban, a viaduktokban és a városokban, hiába készült minden kézzel, a töltés mellett álló tölgyfáktól a váltókon át az utolsó kicsi kavicsig, a munka mellett most már nem nagyon lesz időd ilyesmire, sokkal logikusabb ha a kisszobát gipszkartonnal felosztjátok, és gyerekszoba lesz belőle, ahol majd kényelmesen elfér a kicsi, meg sétálós gardrób, ahol végre rendesen elférnek az öltönyeid, meg Andi ruhái, meg a cipői is mind, amiket eddig a hálószobában kellett tartania az ágy alatt, nem lehetsz egész életedben gyerek, egy időre le kell majd mondanod a játszadozásról, vagyis másfajta játékokat fogtok játszani, ha tényleg lesz egy igazi sétálós gardróbja, akkor biztosan sokkal szívesebben felveszi majd a cipőket, mert tudja, hogy imádod ahogy magas sarkúban kopogva bejön a hálószobába, szereted a lángot, ami a szemében lobban, amikor egy cipőtől magasnak és karcsúnak és szépnek érzi magát, nem mintha anélkül nem volna az, de hát tudod, a nőknél fejben dől el minden, szóval be kellett látnod, hogy valamit valamiért, a terepasztalnak mennie kell.
Te be is láttad, hogyne, de közben magadban arra gondoltál, hogy azt még apáddal kezdtétek építeni, és mindig azt képzelted, hogy majd egyszer a fiaddal fogtok rajta vonatozgatni, de ezt nem mondtad el, mert tudtad, hogy nem logikus, mert ha össze is jön a gyerekprojekt, az is minimum egy év, és utána még három, amíg akkora lesz, hogy értékeli majd a terepasztalozást, na és erre a hétvégére Andinak valami szakmai továbbképzésre el kellett utaznia, és amikor elment, mondta, hogy most ugye lenne időd szétszedni és elcsomagolni a terepasztalt, mert jövő héten akkor jönne a lakberendező a belsőépítésszel a végleges tervek miatt, és akkor te engedelmesen elő is vetted a szerszámokat és be is mentél a szobába, és mikor négykézlábra álltál, hogy bemássz az asztal alá, hogy kiszereld az aljából a transzformátorokat és az elektronikát megláttad, hogy Andi szépen bekészítette az asztal alá az összes cipőjét, ott volt mindegyik szépen bedobozolva, és akkor nem tudod mi történt, valami átkattant benne, úgy mint a maratonfutásnál, mikor egyszercsak elfogy a levegő, és eltűnnek a színek, és olyan fájdalom robban a tüdődbe, mintha dörzspapírral kezdené belülről sikálni vagy száz kéz, és elkezdted kidobálni a cipődobozokat az asztal alól, és ahogy a dobozok kinyíltak és kiestek belőlük a csillogó tűsarkúak, akkor se Andi jutott eszedbe, és az, hogy milyen szépen is álltak a lábán, hanem megtelt a szád azzal a keserű rukolla ízzel, úgy, hogy köpni és káromkodni kellett tőle, pedig te egyiket se nagyon szoktál, és aztán nem is tudod hogy, de már a fürdőszobában voltál, és flekszel vágtad szétfele az amerikai Louboutin másolatot amit az ebayről rendelt, és egyik cipőt a másik után dobáltad be a kádba, és azt kívántad, hogy pusztuljon el a föld színéről mindegyik.
A legfurcsább az egészben az, hogy még most, hogy itt ülsz, és megittál két sört, és megnyugodtál, és tudod, hogy a biztosító nem fog fizetni, és örülhetsz, ha nem jelentenek fel gyújtogatási kísérletért, még most, hogy tudod, hogy ha Andi hazajön, akkor hívja is majd mindjárt a másik osztálytársát, a válóperes ügyvédet, szóval még most se érzel semmiféle szégyent, vagy megbánást, nem, nem érzel semmit, csak valami nagy, mérhetetlenül súlyos megkönnyebbülést.
Az ELLE-Man-nak írtam ezt is egy pár évvel ezelőtt. Akkor még én is utáltam a rukkolát,
azóta megszerettemsőt, igazából még mindig utálom.
Az ELLE Man magazin felkérésére irtam ezt pár évvel ezelőtt.
Irtam még a magazinnak a házasságról, a hűségről, a bátorságról, a férfi-női logika különbségéről, és a veszekdésről, és a válásról is.