Dragomán György: Derbi
Nagyapával azt várjuk a legjobban, hogy Nagymama elmenjen végre valahova, piacra vagy a barátnőjéhez, mindegy, mert akkor végre játszhatunk megint lovasat. Nagymama nem szereti ezt a játékot, azt mondja, hogy a lovak miatt van az egész, a lovak okozták Nagyapa balesetét, a drágalátos lovai miatt nem mehet le soha a negyedikről, miattunk nem állhat lábra soha többet. Nagyapa azt mondja, lovak nem hibásak, hanem egyedül csak ő, ő maga és a diólikőr, a lovak, azok nem ártottak soha senkinek, de igazából nem szokott nagyon veszekedni Nagymamával, hanem mindent ráhagy, aztán mögötte rám kacsint, úgy, hogy csak én lássam, én tudom, hogy ez mit jelent, azt, hogy a lovakhoz mi értünk, és kész.
Ha Nagymami elmegy, akkor várunk egy kicsit, nehogy itthon felejtett volna valamit, aztán, ha már biztos nem jön vissza, Nagyapa a szájába kapja a két ujját és egy nagyon hangosat fütyül, ez nekem szól, hogy menjek, mert mindjárt indul a verseny. Én beszaladok a szobájába, segítek elrendezni a térdén a kockás pokrócot, először alágyűrjük a két kispárnát, aztán jól betömködjük a szélét a fotel ülőpárnája mellé a résbe, aztán Nagyapa azt mondja, mérlegelés, és a hónom alá nyúl, és felemel, fel is dob egy kicsit a levegőbe, aztán elkap, és azt mondja, jól van, még a súlyomnál vagyok, jegyezzem meg, hogy egy jó zsoké mindig tartja a súlyát, az a legfontosabb, az meg a becsület, aztán ráültet a pokrócra, előrenyújtja a két kezét, azt mondja, fogjam meg a szárat, és akkor én meg is fogom a két hüvelyujját, mert az a szár, ott ülök Tücsök nyergében, vigyázni kell, mert Tücsök nagyon nyugtalan, a lovak mindig nagyon nyugtalanok, amikor be kell menjenek az indító állásba, várják, hogy kezdődjön a verseny, mert vágtatni szeretnek, nem egyhelyben állni, ez az év legnagyobb versenye, az országos derbi, tele van az egész lelátó, mindenki ezt a futamot várja, a mi futamunkat, az egész közönség zúg, mert mindenki minket akar látni, a hangosbemondó elmondja, hogy kik indulnak a futamon, Nagyapa elmélyíti a hangját, úgy sorolja a lovak neveit, Banánhéj, Húszfilléres, Sólyom, Ebugatta, tudom kívülről mindegyiket, ahogy Nagyapa kimondja a nevüket, mindegyik előbújik a titkos rejtekhelyéről, a szekrény mögül, az éjjeliszekrényből, az ágy alól, a könyvespolc tetejéről, a szőnyeg alól, mind ott vannak már, mellettünk az indító bokszban, két oldalt a füles fotel két füle a két legnagyobb vetélytársunk, a balodalit úgy hívják, Albion hercege, a jobboldalit úgy, hogy Tavasziszél, mindegyik ló bent van az indítóban, prüszkölnek és nyihognak és morognak, Nagyapa az suttogja mögöttem, hogy mindjárt, mindjárt, mindjárt, erősen szorítom a szárat, felágaskodok a nyeregben, Tücsök nyugtalan, már nagyon menni akar, a könyökömmel megérintem az oldalát, azt suttogom, mi leszünk a leggyorsabbak, senki se fog a nyomunkba érni.
Csend van, mindenki várja a startot, az olyan lesz, mint a mennydörgő vihar, Nagyapa hangtalanul azt suttogja, nyugalom, érzem a tarkómon a leheletét, nem is lehelete az, hanem a szél, látom, hogy végigborzolja a pálya belső szélénél a sövényt, hátszelünk lesz, pályarekordot fogunk dönteni, annyira erősen megszorítom a szárat, Nagyapa felszisszen mögöttem, aztán ezt kiáltja bumm! – indulunk, mi rajtunk a legjobb, elől vagyunk, legelöl, a mennydörgő felhő legeslegelején, mögöttünk harminckét patkó dübörög, de nem is halljuk, gyorsabbak vagyunk a hangnál, úgy megyünk, ahogy még soha életünkben, végig legelöl, nem fáradunk el, már állok, előre dőlök a nyereg fölött, markolom a szárat, gyerünk Tücsök, csodalovam, vágtass, én vagyok Nagyapa, én vagyok a csodazsoké, aki sose vesztett, most se fog, mert most minden máshogy lesz, mint ahogy akkor volt, nem fogok megszédülni, nem rántom meg a szárat, a Tücsök a cél előtt nem ágaskodik fel, és nem botlik meg a hirtelen rántástól, nem repülök át rajta, és ő se esik rám, nem, ma nem történik semmi rossz, Albion hercege csak a második lesz, Tavasziszél csak a harmadik, győzünk, igen, győztünk, győztünk, csoda, pályarekord, leugrom a nyeregből, megölelem Nagyapáét, ő is megölel, megpuszil, könnyes a szeme, felemel, azt kiáltja, kisunokám megcsináltad, megcsináltuk, és én tudom, hogy ez most nem játék, ez igaz, igaziból megcsináltam, visszacsináltam, hogy minden jó legyen megint, és tudom, hogy Nagyapa most igazából fel fog állni, és járni fogja velem az örömtáncot, ugrálni fogunk, olyan hangosan mint az előbb, amikor harminchat patkó hányta a szikrát itt a szobában, nem, még annál is hangosabban.
Történetek a Fülesfotelből. Öt novellát írtam egyszer a Nők Lapjának, egy kicsi sorozat ez. A többi darabaja itt van: A fülesfotel