Az első filmes Andrei Zvyagintsev rendező Arany Oroszán díjas alkotása a kortárs orosz film csúcsteljesítménye

A kamasz Andrej és öccse, Ivan tulajdonképpen csak egy fényképről ismerik apjukat. Amikor tizenkét év után hazatér, gyorsan fel is rohannak a padlásra, előkeresik a fotót, hogy meggyőződhessenek róla: a férfi, aki krisztusi pózban alszik az ágyon, valóban az édesapjuk. A padláson egy művészeti albumba rejtve meg is találják a képet, valóban ő az, de talán ez az egyetlen biztos tény, amit a fiúk megtudnak róla. Sem az nem derül ki, hogy miért jött vissza tizenkét év után, sem az, hogy hol töltötte eddig az időt. Másnap aztán ez az ismeretlen apa kirándulni viszi őket, ám a több naposra nyúló kaland jóval több egy horgásztúránál: egyszerre megrázó és mitikus utazás, szépen fényképezett töprengés az apa-fiú kapcsolatról, a hatalomról, a szabadságról, a felnövésről, az életről és a halálról.
Andrei Zvyagintsev, a színészből lett rendező rögtön első filmjével igazi remekművet alkotott. Vállaltan artisztikus beállításai és filmjének szimbolikája egyértelműen az orosz film Tarkovszkij-féle nagy hagyományához kapcsolják, ám az emberi viszonyok a korai Hemingway novelláira emlékeztetően szikár és kíméletlenül pontos ábrázolása nagyon is frissé és egyénivé teszik a hangját. Az apai hatalommal megbirkózni igyekvő két gyerekszínész fájdalmasan komoly teljesítménye pedig igazi katartikus élménnyé emeli a filmet.
Zvyagintsev már az első jelentben tragédiát ígér, a kihalt észak-orosz városka tengerpartján egy toronyról ugrálnak a fiúk a vízbe, Ivan, a legkisebb, nem bír leugrani, de már lemászni sincs ereje, kétségbeesetten sírva és remegve kapaszkodik az ingatag építmény deszkáiba. A szigorú, főleg erőszakkal nevelni próbáló, szótlan apával tett utazás végállomása is egy torony, egy elhagyott világítótorony a Lagoda tó egyik lakatlan szigetén. Hiába érezzük végig, hogy ez a film csak halállal végződhet – amikor valóban bekövetkezik a tragédia, annyira váratlan és megdöbbentő, hogy először szinte elhinni is képtelenek vagyunk.
A Visszatéréssel Zvyagintsev egy önmagába zárt világot alkot, úgy, ahogy azt csak a legnagyobbak tudják. A rendező egyáltalán nem is hajlandó filmje értelmezésére, nem kommentálja sem filmje szimbolikáját, sem az események mitikus felhangjait. A szigorúan komponált történet mindvégig megőrzi titkait, és a rejtély terhét úgy adja át a nézőknek, hogy az már igazi misztériummá nemesedik. Hiába tudjuk, hogy nem lehet felfejteni a múltat: mégis újra és újra kénytelenek vagyunk eltöprengeni azon, hogy mi is történt valójában.
dgy

Eredeti cím: Vozvrashcheniye ; orosz, 2003; 110 perc; Rendező: Andrei Zvyagintsev; Szereplők: Vladimir Garin, Ivan Dobronravov, Konstantin Lavronenko, Natalya Vdovina, Galina Petrova