Gottwald esperes úr egyre jobban belelovalta magát a beszédbe. Jacek, amennyire lehetett, kényelmesen elhelyezkedett a karosszékben, a lábát is kinyújtotta, úgy hallgatta, igazából hogyha akart volna, akkor se tudott volna rendesen odafigyelni, mert a feje még mindig zúgott a másnaposságtól.
Jacek elnézett az esperes válla fölött az összefirkált, nevekkel teleírt pannóra, ami sokáig a főhajóban állt, és eredetileg az ostrom eseményeit szemléltette, a város körül a hegyekkel, a tüzérségi állásokkal és különböző színnékkel jelölt csapatmozgásokkal, egész addig, amíg az emberek el nem kezdték filctollal meg rúzzsal meg krétával felírogatni rá az áldozatok neveit, úgyhogy a végére már az egész csupa-csupa név lett, és be kellett venni, mert a turisták nem tudták, hogy mi az, és elkezdték felírogatni rá a saját nevüket, és az egyik háborús özvegy sokkot kapott amikor meglátta, hogy a tarkón lőtt férje neve mellé valami barom azt írta fel piros körömlakkal, hogy Andy and Irina forever together, és még egy nyíllal átlőtt szívet is rajzolt hozzá.
A szív még mindig ott volt, fent a pannó jobb oldalán, alig látszott már alatta a fekete csillag, ami eredetileg egy aknavető állás helyét jelölte.
Jacek elkapta a csillagról a tekintetét, visszanézett Gotwald esperes arcára, az esperes megint az újraszentelésről beszélt, arról, hogy a püspök úrnak külön ezért kell most hazautaznia, egészen példátlan, hogy négy év alatt másodszor kell újraszentelni a székesegyházat, márpedig nincs mit csinálni, hogyha valakit a főhajóban lőnek közvetlen közelről fejbe, úgy, hogy utána nagynyomású mosóval kell eltávolítani a kőoszlopok repedéseiből az agyveleje darabkáit meg a koponyája szilánkocskáit, akkor nem számít, hogy az áldozat a körözött háborús bűnözők listájának a második helyén állt, amikor fejebe lőtték.
Gottwald esperesnek majdnem lányosan lágy volt egyébként a hangja, még így mérgesen se csengett benne semmi érces indulat, Jacek az esperes száját nézte, a felső ajkára valami kis fehér maszat tapadt, nem pont középen volt, hanem kicsit balra. A pötty hol le, hol fel, hol oldalra mozgott, Gottwald esperes közben csak mondta tovább a magáét, hogy Jacek félre ne értse, itt nem arról van szó, hogy ő a maga részéről ne örülne annak, hogy az a mocskos gazember akinek a nevéhez embertelen atrocitások levezénylésének egész sora tapad, és akiről mind a ketten tudják, hogy miket is művelt az ostrom és a háború alatt megkapta a méltó büntetését, de mégiscsak lehetett volna Jacekben annyi tapintat, hogy arra is gondol, hogy egy szent helyen állnak, mielőtt felemelte és elsütötte volna azt a géppisztolyt.
Gottwald esperes itt hirtelen elhallgatott, és megnyalta a száját, de pont a fehér pötty mellett, és aztán nyelt egy nagyot, Jacek látta, hogy felemelkedik és újra lemegy az ádámcsutkája, mert az esperesnek egészen vékony és fehér nyaka volt. Jacek tudta, hogy Gottweld esperes azt várja, hogy ő is mondjon már valamit, mert mióta bejött az irodába egyáltalán meg se szólalt, a sekrestyés öccse megmondta neki, hogy nincs mitől féljen, nem fogják kirúgni, akármit is csinált, megtarthatja az állását, senki se mer kirúgni egy nemzeti hőst, mert akár hogy is vesszük, most az lett belőle, ne is próbáljon tiltakozni, ugyan ki a nemzeti hős, ha nem az, aki egymaga, egyetlen lövéssel végzett a Törzsfőnökkel, most függetlenül attól, hogy volt-e vagy nem volt a másiknál fegyver. Igen a sekrestyés megmondta, hogy annyi dolga lesz összesen, hogy végighallgassa a lecseszést aztán elnézést kérjen, kész, nem nagy dolog, aztán maradhat minden a régiben, vigyázhat tovább a székesegyház biztonságára, kezelheti tovább a liftet.
Már legalább egy perc eltelt, de Jacek még mindig nem szólalt meg, Gottwald esperes megint menyalt a száját, megint nem találta el a fehér pötty, Jacek hirtelen arra gondolt, hogy az biztos a szent ostya maradéka, látta, hogy az esperes frissen borotvált arca vörösödni kezd, akkor vége előredőlt a székben és megszólalt.
Mielőtt reggel elindult volna, többször is elmondta a mondatot, hogy sajnálja, hogy ilyen nagy bajt okozott, meg kell értenie az esperes úrnak, hogy nem tudott parancsolni az indulataink, onnan, hogy felismert kivel áll szemebe már nem egészen volt a maga ura. Most mégse ezt mondta, egy egészen más mondat jött ki a torkán, egy kérdés.
Igaz, hogy aki templomban, vagyis megszentelt földön hal meg, az akármilyen bűnöket is követ el, nem juthat pokolra?
Gottwald esperes arca egyszerre olyan vörös lett mint a cékla, keresztet vetett, úgy mondta, hogy Isten ments, szó sincsen ilyesmiről.
Jacek akkor felállt, kinyújtott hüvelykujjal az esperes ajkához nyúlt, letörölte róla a fehér maszatdarabot, úgy mondta, hogy akkor jól van, aztán elfordult, a nadrágja oldalába törölte a kezét, és kiment az irodából.

Wrocvlawban láttam egyszer egy templomot, sokáig készültem írni róla. Évekbe telt, aztán megírtam azt a novellaciklust, aminek ez ötödik, befejező darabja. Ez persze nem az a templom. Valahol Kelet-Európában vagyunk, valamikor egy polgárháború utáni felrobbant világában. Egy könyv is lesz egyszer majd ebből, aminek kivételesen a címét is tudom, Srapnel. Az írást az ÉS közölte.