A furgonban sötét van, de úgyse látná, a szemére húzta a fekete sapkát. Alatta lehunyja a szemét, a sapka anyaga a bőrére szorul. Az a jó, a legjobb, ha nem lát semmit. Egy ládán ül, két kézzel kapaszkodik, a furgon nagyokat rázkódik, egy földúton hajtanak jó gyorsan. A vékony gumikesztyűben izzad a keze, szédül is, azt kívánja, érjenek már oda. A többiek azt mesélték, az első a legnehezebb, de ha nem gondolkozol, az se nehéz, előtte kell gondolkozni, tudni, hogy akarod, tudni, hogy akarnod kell, tudni, hogy mit vállalsz és miért. Utána csak csinálni kell. Gép vagy, pontos és tökéletes. A furgon megáll. A motor elhallgat. Ez az, gondolja, kezdődik. Innen már csak számolni kell, gondolkozni nem. Felhajtani a szemről a sapkát, mély levegőt venni, beszívni, kifújni. Leszedni a láda oldalára ragasztott vegyi fénycsövet, elroppantani. A zöld fény nem bántja a szemet, gyorsan meg lehet szokni. Mély levegő. Kinyitni a ládát. Benne hungarocellzúzalékon a lefűrészelt csövű vadászpuska. A rövidre vágott puskatus szépen betekerve szövetszalaggal. Kiemelni két kézzel, ahogy tanították, a csöve nézzen végig a padló felé. A furgon ajtajához lépni, várni. Mégis remeg a keze. Lenéz, a gumikesztyűtől az ujjai vékonyabbnak látszanak, jobban megszorítja a fegyvert, a remegés nem múlik el. Mély levegőt venni, várni. Aztán kilökni az ajtót, kiugrani. Sötét van, de nem messze ég egy utcalámpa, az elég fényt ad. Elindulni, meglátni a házat. Kutya nincs. A kerti kapu nyitva. Bemenni, aztán át az udvaron. Odaérni a belső ajtóhoz. Megállni. A vadászpuska csőcsonkjával kopogni, hangosan és keményen, hogy felébredjenek. Hátralépni, ujjal a ravaszon, várni.

Egyperces. Vagy inkább félperces. Az ÉS-ben jelent meg.