Ezt most nem egészen értem, mondd már el megint, de most az elejétől. Szóval hárman voltak, a pénztárcádat akarták. Egyiknél kés volt, a másik kettőnél nem tudod. A pénztárcád majdnem üres volt, két ezres volt benne meg az uszodabérlet, de azon nem volt már csak egy alkalom. Odaadtad nekik a tárcádat, ők leléptek. Ennyi a sztori. Azért ennél vadabbakat is hallottam már, ha nem haragszol.
Igen, de most nem erről van szó. Hanem azt akarod tudni, hogy akkor most te tényleg gyáva vagy-e. Hogy én mit gondolok. Mert nagyon szar érzés, hogy hagytad, hogy kiraboljanak. Mert utána mind az járt a fejedben, hogy nekik kellett volna menni, hogy el kellett volna venni tőlük a kést, hogy legalább valamit csinálni kellett volna. De nem akartad se megöletni, se agyonveretni magad. Mert tudod magadról hogy nem vagy se szupermen se csáknorisz. De akkor is, ennél azért bátrabbnak gondoltad magad. És most igazából azt se tudod, hogy mi a bátorság.
Gondolom tudod a régi viccet a vak lóról, azt, amelyiknek az a poénja, hogy nem vak az, csak bátor, azért megy a szakadékba. Jól van, ne üvölts, tudom, ez nem vicc, ez komoly kérdés, a legkomolyabb, ezt nem lehet elviccelni.
Hát én azt mondom neked, hogy attól, hogy nem csináltál hülyeséget, még nem vagy gyáva. Mert tudod, a hülyék, azok többnyire bátraknak gondolják magukat, és ezt néha annyira meggyőzően bírják csinálni, hogy mások is elhiszik nekik, és jól összekeverik a hülyeséget a bátorsággal. Ismertem például valakit, aki csakis azokat tartotta bátraknak, akik képesek voltak megenni egy üvegpoharat. Az igazán merészek aztán később vittek neki friss sportújságot a gasztroenterológiára.
Oké, hagylak már ezzel, nem az egészségügy helyzetéről akarsz velem beszélgetni. Azt kérdezed, hogy én mit csináltam volna a helyedben. Most mit mondjak? Agyonvertem volna őket, nem, azt csináltam volna amit te, nem, elfutottam volna, nem, elővettem volna a sokkolómat meg a viperámat meg a hegymászó zokniba rakott biliárdgolyóimat, amiket természetesen mindig magamnál hordok, aztán adtam volna nekik – mondhatok akármit, úgyse lesz igaz, csak szájalás lesz. Mert hogy ott és akkor mit csináltam volna, az csak akkor derülhetne ki, ha én lettem volna ott, akkor. És ha szeretném is hinni, hogy a lehető legbátrabban viselkednék, akkor se biztos, hogy valóban úgy tettem volna. Mert épp ez a lényeg, hogy nem tudhatod előre, hogy mit fogsz tenni, a bátorság olyan erény, amit nehéz gyakorolni, nem tudod előre, mikor jön el az a pillanat, amikor lehetőséged nyílik a bátorságra, amikor bátornak kell lenned, amikor bátor lehetsz.
Nem lehetsz bátor mások helyében, és mások se lehetnek bátrak a te helyedben, a saját bátorságod vagy gyávaságod a saját sorsod része, csakis a tiéd, nem lehet senki másé. Az a sztori, amit elmeséltél, nem is igazán a bátorságról szól, hanem az észről, arról, hogy felmérted a helyzeted, és meghoztad a lehető legkisebb kockázattal járó döntést. De mi lett volna, ha a gyereked akarják bántani, vagy a feleséged? Mit tettél volna, ha tudod, hogy téged akarnak, és nem a pénzed? Gondolkozhatsz rajta, megtudni nem fogod.
Az csak ott és akkor derülhet ki. Figyelj, ezt nem tudom viccesebben mondani: a bátorság arról szól, hogy szembe kell nézned a halállal, úgy, hogy közben tudod, hogy mivel nézel szembe, de megteszed mégis. Nem hunyod le a szemed, nem nézel félre, nem fordulsz el, nem sunyítasz, nem próbálod megúszni. Ez az alap, és minden más ebből követezik. Az ilyen pillanatok ritkák, utána aztán nem is emlékszel tisztán rájuk, csak az adrenalinra emlékszel, vagy arra, hogy egy pillanatra lelassult az idő, a forrón örvénylő félelemre, ami elfogott és megbénított, arra, ahogy kitörtél belőle.
Igen, nagy szavak ezek, de te akartad, hogy ne viccelődjek, hanem beszéljek komolyan. Úgyhogy megmondom komolyan: a bátorság azt jelenti, hogy eljön egy pillanat, amikor minden rajtad múlik, minden, az élet is, és a halál is, minden, és tudod, hogy minden rajtad múlik, és elbírod ennek a tudásnak a felelősségét és súlyát, és vállalod a sorsod, és azt teszed, amit tenned kell. És ne gondold, hogy nem félhetsz közben. Mert az, hogy félsz, az nem jelenti, hogy gyáva vagy. Mert a félelem az alap, abból következik, hogy tudod, hogy mivel nézel szembe. Ha le tudod győzni a döntő pillanatban, az a bátorság.
Szóval én azt mondom, hogy ne sajnáld a tárcád, és ne szégyelld magad, és ne gondolkozz azon, hogy mit kellet volna tenni, hanem inkább csak próbáld minél pontosabban megjegyezni azt a pillanatot, amikor eldöntötted, hogy odaadod nekik. Nézz szembe magaddal, és készülj a következő olyan nagy pillanatra, amikor majd arra kényszerít a sors, hogy a válladra vedd az élet és halál súlyát. És reménykedj benne, hogy el fogod bírni.
Ez a készülődés és ez a reménykedés, na ez maga az élet. Elég komoly voltam? Jól van. Akkor most igyunk szépen egy fröccsöt. És figyelj, én tudom, hogy kemény vagy, úgyhogy légy szíves, még véletlenül se próbáld megenni a poharat.

Az ELLE Man magazin felkérésére írtam ezt pár évvel ezelőtt. Üvegevés címmel jelent meg ott.
Irtam nekik a házasságról, a hűségről, a bátorságról, a férfi-női logika különbségéről, és a veszekdésről, és a válásról is.