Figyelj, ne játsszunk tovább, az az igazság, hogy én pontosan tudom, hogy ebből se lesz semmi, kortyolgatod azt a vodka martinit, amire meghívtalak, meg igyekszel kedvesen nézni, de tudom, hogy három perccel azután, hogy elkezdtünk beszélgetni, eldöntötted, hogy mielőtt teljesen elfogy az ital rám mosolyogsz majd, azt mondod, hogy egy pillanatra kimész a mosdóba, aztán nem jössz vissza soha többet.
Most próbálsz fapofát vágni, vagyis szépen mosolyogsz, de az igazság az, hogy nem tudod eldönteni, hogy kiröhögj vagy megsértődj, de én tudom, hogy szíven ütött vagy legalábbis meglepett, az amit mondtam, mert a sminktől ugyan nem látszik, hogy elpirultál, de egy töredékmásodperc alatt több mint két század fokot emelkedett az arcbőröd hőmérséklete, ha nem félhomályos bárban ülnénk és nem lenne rajtad annyi festék akkor nyilvánvaló volna, hogy elvörösödtél.
A pupilla reakciód mutatja, hogy igazam van, nyolc és fél perce ülünk itt, és most először figyelsz rám igazán, eddig csak igyekeztél érdeklődő arcot vágni, de nyilvánvaló volt, hogy igazából egyáltalán nem voltál itt velem, egészen pontosan annyira nem, hogy beszélgetésünk idejének hatvanhét egész négy százalékát azzal töltötted, hogy az elnémított telefonod hívásledjét nézegetted diszkréten, további tizenhárom egész két százalékot a bejárat ismételt szemrevételezésével töltötted el. Ne mond, hogy nem így van, mert így van, nem én mondom, hanem a viselkedés figyelő appom, ami itt fut a látóterem sarkában, ez folyamatosan érzékeli, rögzíti és elemzi a mimikádat, a mikromimikádat, a gesztusaidat, a mikrogesztusaidat, a testhődet és bőröd kémiájának változásait.
Megleptelek ugye? És ez még mind semmi, ha akarnám visszajátszhatnám neked az egész beszélgetésünket, mert a lencséim azt is rögzítették, tudod ezek itt a szememben inteligens kontaktok, nagyon új ez a fejlesztés, annyira, hogy ehhez képest a telefonod kábé olyan elavult mint a telefonodhoz képest a füstjelek, szóval rettenetesen. Ilyet még nem láthattál, erről még nem is halhattál, ez a létező legjobb valóság augumentációs felszerelés, fényévekkel fejlettebb mindennél amivel csak eddig kapcsolatba kerülhettél.
És ne gondold, hogy csak a viselkedésed elemezi a szoftverem. Azt is tudom már, hogy ki vagy, ahogy ideültél, azonnal végigfuttatott egy mély keresést az arcképedre, egy mikromásodperc alatt végignézte a hálózatokon lévő összes videót és fényképet, megkereste és megtalálta a profiljaidat a közösségi oldalakon, írásmintát vett a posztjaidból, ami alapján nagy valószínűséggel beazonosította a névtelenül vagy álnéven írt bejegyzéseidet és kommentjeidet. Mindezek alapján összerakott egy szép kis anyagot rólad, ahogy beszélgettünk itt futott az is végig a látóteremben, tudom, hogy vonzódsz a plüss kesztyűbábokhoz, allergiás vagy a vanillinra, nem szereted a fémcipzárokat, mániákusan szeretsz százévesnél idősebb fákat fényképezni, hetedikben csókolóztál először, egy Matyi nevű fiúval akiből aztán szívsebész lett, és azóta is sokszor eszedbe jut.
Nyugalom, nem kell felháborodni, látom, hogy hatvanhárom százalékos valószínűsége van, hogy szemen öntesz vodkával, ne tedd, nem tettem semmi törvénytelent, nem próbáltam feltörni a telefonod, és a levezésed se, pedig a jelszavad se lenne nehéz összerakni, mamutfenyő69 vagy valami nagyon hasonló, ugye hogy majdnem eltaláltam, helyes, és már csak negyvenkét százalék esélye van annak, hogy vodkamartinit kapok az arcomba. Ez azért, valljuk be, haladás.
Azt mondod, ha ennyire mindent tudok rólad, akkor mesélhetnék egy kicsit magamról. Ez kedves tőled, látom azért sikerült felkeltenem kicsit az érdeklődésed.
Mesélhetek magamról persze, ne gondold, nem túl érdekes, csak egy az átlagnál fanatikusabb technofetisiszta vagyok ha szabad ilyet mondani. Azt mondják a bölcsesség azzal kezdődik, ha magát ismeri meg az ember, én nem értem be ennyivel, hanem több is akartam lenni annál a magamnál akit megismertem. Azzal kezdtem, hogy beszereztem egy gombostűfej méretű neodímium mágnest, bevontam szilikonnal, hogy ne okozzon gyulladást, aztán egy sterilizált pipaszurkáló segítségével beültettem a bőr alá a bal kezem gyűrűsjjának első perecénél. Fájt fájt, de megérte, mert igazi hatodik érzékem lett, tetszett, hogy tapinthatóan érzékeltem az elektromosságot és a mágneses mezőket, tudom hol futnak a falban a vezetétkek, bármilyen elektromos eszközről vagy készülékéről meg tudom mondani.
A következő implantátutmom egy girószkópos mini iránytű volt, ez a jobb bokámba került onnan kezdve mindig éreztem merre van észak, sose tudtam eltévedni többet.
A memóriámat ezzel a mikrokamerával tuningoltam fel, olyan mint egy bluetooth headset, de igazából egy mikrokamera mindent amit látok és hallok, aztán az egész anyagot visszakereshetően eltárolja egy szerveren fent a felhőben, úgyhogy bármikor utána tudok nézni annak, hogy mit is ettem három héttel ezelőtt, hova tettem a kocsikulcsot, vagy hogy tényleg bezártam-e az ajtót amikor eljöttem otthonról. Vitáknál is nagyon jól szokott jönni, meglepően kevesen emlékeznek arra mit és milyen hangsúllyal is mondtak pontosan akárcsak néhány perccel azelőtt.
Aztán jöttek szép lassan a tudomány és technika többi vívmányai, érzékelők, szabályozók és kijelzők, volt amit a feketepiacon vettem, volt amit én barkácsoltam magamnak, és volt amit azért kaptam meg kedvezménnyel mert vállaltam, hogy tesztelem a fejlesztőknek. A legdurvább katonai fejlesztéseken kívül minden bennem van, amit csak a modern technika adhat. Érzékelők figyelik a vérkeringésem, stressz esetén képes vagyok állítani a hormonháztartásomon, és amint azt az előbb olyan szépen demonstráltam, egész más viszonyban vagyok a külvilággal mint az átlagemberek.
Hogy mitől jó ez nekem? Hát én vagyok az első lépés az emberiség poszthumán jövőjébe vezető úton. Ez még akkor is így van, ha ez a sok minden momentán csak arra elég, hogy szinte százszázalékos biztonsággal megtudjam jósolni, hogy ásítani fogsz a következő hét és félmásodperceben, aztán körbelötyögteted a poharadban az ital maradékát, felállsz és itt hagysz. Tény, hogy, elragadott az önmutogató lelkesedés, lehet, hogy a kelleténél büszkébb vagyok a kütyüimre és a tudásomra. Menj nyugodtan, az az igazság, hogy nem is fog felzaklatni ha itt hagysz, egyszerűen állítok kicsit a szerotonin receptoraimon, és minden jó lesz megint. Menj és ne is gondolj rám többet, se rám, se a technológiámra. Pár hét múlva fogok csak eszedbe jutni, amikor a kesztyűbáb gyűjteményed rendezgeted majd, és sehol nem találod a kedvenced, az ujjra húzható kis kaméleont, akkor vágyakozva és kicsit irigykedve gondolsz majd vissza mindarra amit most elmeséltem. De akkor már késő lesz.

Az ELLE Man magazin felkérésére irtam ezt pár évvel ezelőtt.
Irtam nekik a házasságról, a hűségről, a bátorságról, a férfi-női logika különbségéről, és a veszekdésről, és a válásról is.

.