Nagyon várom már, hogy Nagymama megint elmenjen valahova, mert Nagyapa azt ígérte, hogy ha legközelebb ketten maradunk, akkor megtanít majdnem mindenre, amit a halakról tudni érdemes. Amíg itt van, addig nem lehet, mert Nagymama nem szereti se a halakat, se a vizet.
Tudom, hogy Nagyapa nagyon nagy horgász volt, mert a sok lovas meg ugratós meg futamgyőzelmes képe között, amiket a cipősdobozban tart a fotelja mögött, van két horgászos kép is, az egyiken egy akkora halat tart a karjában, hogy majdnem nagyobb, mint ő, a másikon meg egy derékig érő gumicsizmában áll egy patak közepén, a szájában egy nagy tajtékpipa. Mondtam neki, hogy én is szeretnék egy olyan nagy gumicsizmát, mert akkor nyugodtan beleugorhatnék két lábbal a pocsolyákba, ahogy szoktam, és Nagymama nem kiabálna rám. Nagyapa azt mondja, hogy az az egy baj a vízben állással, hogy reumát kap tőle az ember, de neki ezzel is szerencséje volt, mert mióta az a balesete volt a lóval, amelyik miatt nem tud felállni meg járni, a reumát sem érzi már.
Amikor Nagymama végre elmegy, meg se várom, hogy Nagyapa fütyüljön, hogy mehetek, tiszta a levegő, már szaladok is be egyből a szobájába. Be akarok mászni az ölébe, ahogy szoktam, de azt mondja, hogy inkább menjek szépen ki a fürdőbe és engedjem meg a kádban is és a kagylóban is a csapot, mindjárt ő is ott lesz.
A kagylócsapot könnyű megengedni, de a kádcsapot nem tudom elfordítani, és amikor végre sikerül, akkor olyan hangos sugárban dübörög bele a kádba a víz, hogy egészen megijedek, próbálom gyorsan elzárni, de csak még jobban megengedem, a víz fehéren habzik, rángatom a csapot, de hiába. Mindjárt sírni fogok, kiáltok Nagyapának, hogy jöjjön és segítsen.
Nagyapa azt kiáltja, mindjárt itt lesz, semmit se féljek, a hangja a folyosóról jön, kimegyek, a fotel gurul a fürdőszoba felé, a lába helyén négy görkorcsolya, Nagyapa kezében meg a két kedvenc hózentrágere, a mohazöld meg a sötétbordó, a mohazöldet a nagyszoba kilincsébe akasztja, a sötétbordót a konyhaajtóéba, a hózentrágerek megfeszülnek, de annyira, hogy majdnem elpattannak, aztán kilövik a fotelt, mint egy nagy csúzli, gurul végig a folyosó szőnyegén. Ahogy Nagyapa odaér hozzám, elkap és felemel, beültet az ölébe, úgy gurulunk be a fürdőszobába.
Becsukódik mögöttünk az ajtó. A kád majdnem tele van, a kagyló már rég megtelt, csorog ki a szélén a csempepadlóra a víz. Nagyapa mosolyog, azt mondja, vízesés. Aztán megtelik a kád is, onnan is elkezd kifele ömleni a víz, Nagyapa azt mondja, ő is pont akkora volt, mint én, amikor először hajóra szállt, akkor is úgy volt, ahogy most lesz, végighajóztak a Dunán, le egészen a Fekete-tengerig, indulunk is mindjárt, csak azt kell megvárjuk, hogy elég mély legyen a víz. Szembefordít magával, úgy mesél a halakról, amikkel majd találkozni fogunk, a világ legnagyobb nyurgapontyáról, amelyik a Duna fenekére süllyesztett sziget templomának a tornyában lakik, a százötvenéves öreg harcsáról, amelyik teliholdkor feljön a víz tetejére és törökül énekel egy régi dalt a hold fátyláról, a három vizatestvérről, akik folyton folyvást versenyeznek egymással, hogy melyikük tudja gyorsabban elmulasztani a káromkodó horgászok csuklását, a ravasz domolykóról, amelyik ellopta a tajtékpipáját, mesél még kárászokról, süllőkről, keszegekről és balinokról, és közben a víz lassan felemeli a fülesfotelt, először csak a kád széléig, aztán a csap széléig, aztán a tükör aljáig, aztán a törülközőtartó első rúdjáig, aztán a törülközőtartó tetejéig, aztán a tükör tetejéig, aztán a fülesfotel teteje már a plafonhoz ér, a víz meg már a köldökünket csiklandozza, és egyre csak emelkedik.
Nagyapa akkor azt mondja, most már mindjárt indulunk, átkulcsolja a könyökét a könyökömön és befogja az orrát, és én is átkulcsolom a könyököm az ő könyökén és én is befogom az orromat Tudom, mit kell csinálni: megvárjuk, amíg a víz a plafonig ér, és megtölti egészen a fürdőszobát, hogy olyan legyen, mint egy nagy akvárium, és amikor már nem fér bele több víz, akkor majd kinyitjuk a szánkat, és fújunk egy óriási buborékot, de akkorát, hogy belefér majd az egész fotel, és akkor a nagy nyomástól felpattan majd az ablak, és a víz úgy fog onnan kilövellni, mint a szökőár, a tetején a mi nagy buborékunkkal, és elrepít egyenesen a Dunáig, ott felhúzzuk a fotelere a vitorlát, amit Nagyapa a régi nadrágjaiból csomózott, a Duna meg a szél majd visz magával, a sok ezüstpikkelyes hal között, át a határokon, át a Vaskapun, meg a Deltán, el egészen a tengerig.

Történetek a Fülesfotelből. Öt novellát írtam egyszer a Nők Lapjának, egy kicsi sorozat ez. A többi darabaja itt van: A fülesfotel