A vendégek még meg se jöttek, de Karcsika már azt várta, hogy elmenjenek. Az volt az egészben a legjobb, igaz, nagyon kellett figyelni, hogy a vendégek mikor indulnak el, nem volt szabad se túl hamar se túl későn kimenni utánuk a nagyszobába, mert ha túl hamar ment, akkor még találkozott velük, és be kellett mutatkozni, meg el kellett mondani, hogy hány éves, és hogy milyen az iskola, és mi lesz ha nagy lesz, a néniktől puszit is kapott a bácsiktól meg barackot, és mind a kettőt egyformán utálta. Ha viszont túl későn ment, akkor már anya visszajött és kivitte a csészéket. Szóval akkor kellett elindulni, amikor már búcsúzkodni kezdtek, és elindultak kifele a konyha meg az előszoba felé, viszont gyorsnak kellett lenni, hogy még ott találhassa az asztalon a sárga fajansz kávécsészéket, az aljukon a finom, édes kávémaradékkal, amit aztán gyorsan, hogy senki ne vegye észre megivott.
Mindig más volt, néha keserű és folyós, néha egészen édes, és sűrű, mint valami különös fekete méz, olyan, hogy az ujját is bele kellett dugja a csuporba. A kávé keserűsége a felnőttség íze volt, Karcsika nagyon szerette.
A kávéfőzést is szerette nézni, a kávéfőző olyan volt mint egy kis űrhajó, alul a henger alakú víztartály, fölötte a kávétartó alul a kis alumíniumcsővel és benne a két szűrővel amik közé a kávé került, mindig ugyanannyi, két műanyag mérőkanálnyi, a kétoldalas fehér műanyag kanál nagyobbik felével kimérve. A kávéfőző tetejére a kúp alakú fémtető került, a görbe kis csővel, ezt az egészet egy nagy csavarral kellett lezárni, a csavar kicsit hegyes volt, szép fekete, olyan mint a frissen főtt kávé.
Anya éppen a tetőt csavarta volna fel a kávéfőzőre amikor csengettek. Karcsika tudta, hogy a vendégek lesznek azok, indult is volna már a szobájába, játszani a légókkal meg az ólomkatonákkal, amikor támadt egy nagyszerű ötlete. Olyan amitől sokkal több lesz a kávé, és sokkal finomabb is. Gyorsan levette a kávéfőző tetejét, aztán a felső szűrőt is, kinyitotta a pléhdobozt az őrölt kávéval, kivette a műanyag kanalat, aztán betett még egy mérőkanálnyi kávét a kávétartóba, kicsit kipúpozódott, de a felső szűrővel Karcsika ügyesen lenyomta, aztán még egy kanállal rákanalazott, ezt már nagyon nehéz volt lenyomni, egy kevés kávé ki is szóródott az asztalra, de azért még éppen sikerült, pont időben, mert közben anya bekísérte a vendégeket a nagyszobába, és jött is már vissza a konyhába, hogy feltegye a kávét. Karcsikának épp csak annyi ideje maradt, hogy leseperje az asztalról a földre a kiszóródott kávét, aztán ment is már be a szobájába, vissza a játékaihoz.
Nem sokáig kellett várni, Karcsika nemsokára meghallotta a kávéfőző szürcsölő hörgését, olyan volt mint máskor, de nem egészen. Valahogy mintha haragosabban szólt volna. Amikor Karcsika kisebb volt, félt is ettől a hangtól, olyan volt, mintha egy sárkány morgott volna valahol a falon túl, vagy az ágy alatt, reggelenként sokszor erre a hangra ébredt, és elképzelte, hogy egy nagy zöldpikkelyes sárkány fújja a tüzet kint a konyhában. Vagyis nem a tüzet, hanem a kávét. Amikor egész kicsi volt, apa azt mesélte, hogy a kávé igazából a sárkányláng kormából van. Persze tudta, hogy nincsen a konyhában semmiféle sárkány, de akkor is, jó játék volt ezen gondolkozni. De a sárkány most a szokásosnál is haragosabbnak tűnt. Hát persze, gondolta Karcsika, hiszen a sokkal több kávét sokkal nehezebb lehet kifújni. De azért sikerülni, fog ebben biztos volt, várta is, hogy az a szörcsögés üteme felgyorsuljon, hogy aztán hangosan-hangosan kifolyjon a kávé. De nem folyt. Hanem csend lett. Nagyon nagy csend.
Nem telt el nagyon sok idő, Karcsika mégis úgy érezte, mintha legalább egy negyedóra telt volna el, vagy még annál is több, két vagy három rajzfilmnyi idő, és akkor meghallotta, hogy apa azt mondja hangosan bent a nagyszobában, hogy szívem nézd már meg, hogy mi van azzal a kávéval, és hallotta, hogy anya elindul a konyha fele, és nem bírta ki neki is muszáj volt kimenni. Pont egyszerre értek oda anyával egyszerre menetek be a konyhába, a kávéfőző ott volt a gázon, kéken nyaldosták az alját a lángok, és úgy remegett mintha fázott volna, hallatszott, hogy az alja oda-oda koccan a platninak. Karcsika hallotta, hogy anya azt kiálltja, úristen fel fog robbanni!, és tényleg a kávéfőző megmozdult, horkant egyet, aztán remegni kezdett, de annyira, hogy felborította nyeles ibriket amibe a kész kávé szokott belefolyni, aztán mintha kék lángok csaptak volna ki az aljából, kék lángok és dübörgés, emelkedni kezdett, sőt, repült, gyorsan-gyorsan, fel egészen a plafonig, közben pörgött a tengelye körül, aztán egyszerre ömleni kezdett a csövéből a gőz és a kávé, frissen feketén spriccelt mindenfele, főleg a fehér falra, a konyhát megtöltötte a kávé illata, Karcsika elképzelte, hogy a plafon egészen fekete lesz a sok kávétól, olyan fekete mint az űr, a kávéfőző meg elszáll, mesze, bele a kávészagú végtelenbe.

Egy régi tárca, gyerekoromban kávéfoltos volt a konyhában a plafon, egy felrobbant kávéfőző miatt, nyilván az ihlette.