Nemecsek Ernő a diktatúrában
Forrás: Új Magyar Szó Jókai meséin érzékennyé finomodott nemzet a Pál utcai fiúk megjelenésekor döbbenhetett volna meg saját magán: eszményei már annyira nem erre a világra valók, hogy csak...
Tompa Andrea: Háborús gyerekek nem babáznak
Forrás: Medical Tribune 1989 decemberében Kolozsváron láttam egy gyereket az utcán, aki banánt evett. A román forradalom napjaiban történt, amikor már megérkeztek a külföldi segélyek. A gyerek tízéves lehetett....
Szabó Robert Csaba: Figyeld az elbeszélők arcát
Forrás: A Hét új folyam 3/29 2005. július 19 Dragomán György új könyvét akár ünnepelhetnéd is, ha nem lenne annyi szomorú történet benne, ha a kisfiú naiv és szókimondó...
Velkey György A fehér királyról
Forrás: Szépirodalmi Figyelő 2005/6-os száma Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen. 1988 óta él Magyarországon. A pusztítás könyve (Balassi Kiadó, 2002) után – melyért 2003-ban Bródy Sándor-díjat kapott – idén...
Dragomán György: Gyógyulás
A fiú megint megszólalt: - Fejest ugrottam a gátról - mondta, közben egyfolytában egymáshoz koccantak a fogai. - Meg akartam halni....
Dragomán György: Revans
Elegem van már ebből a rohadt gátból, ebből a rohadt víztárolóból. Mióta így ideszoktak a turisták, lassan hetente állítgatom már ki a halotti bizonyítványokat....
Dragomán György: Bóvli
a pult tele volt celofánba csomagolt kavicsokkal, csillogóra lakkozott halbőrökkel, tengeri sünökkel, kagylókkal, kiszárított tengeri csillagokkal, fából faragott tengeri csikókkal, fröccsöntött műanyag polipokkal, de voltak ott komolyabb darabok...
Dragomán György: Szívesség
Csekics doktor életében akkor látott először digitális fényképezőgépet, amikor a csúnya japán nő hajlongva eléállt a völgyzáró gáton és odamutatta neki: - Ne haragudjon, megkérhetném egy szívességre, legyen...
Dragomán György: Lóden
Brenner már a kanyaron túlról meghallotta Csekics doktor hangját, a doktor nem is káromkodott, csak azt kiabálta kétségbeesetten, hogy vegyék tudomásul, kitörölhetik a seggüket a forgatási engedélyükkel, orvosi jóváhagyás...
Dragomán György: Iratok
Brenner hacsak tehette elkerülte a turistákat, nem is nagyon értette, hogy mitől olyan kíváncsiak a völgyzáró gátra, a vízalatti várost úgyse lehetett sose látni. A turisták újabban eléggé elszemtelenedtek,...
Dragomán György: Hal
Brenner szeretett a völgyzáró gát korlátján üldögélni, órákon át bámulta a víz felszínét, és az elárasztott városra gondolt. A horgászbottal nem is nagyon törődött, hónapok óta horgot se tett...
Márton László: A regény tere
Laudáció Dragomán Györgyről (Elhangzott a Bródy Sándor-díj átadásakor, 2003. október 10-én a Műcsarnokban.) forrás: Jelenkor A pusztítás könyve című regény főhősének, egy Fábián nevű huszonhat éves férfinak a századik...
Benedek Anna: A pusztítás könyve
Az írás a Literán jelent meg. Dragomán György a Könyvfesztivál Elsőkönyvesek Fesztiválján (szó szerint elsőregényesek fesztiválján) e könyvével képviseli Magyarországot. Ő Micky Donnelly, brit író – szintén a fesztivál...
Károlyi Csaba: A vér íze a szájban
Az írás a Jelenkor 2003. májusi számában jelent meg. Ha azt mondom, hogy A pusztítás könyve radikalista regény, akkor most nem elsősorban arra gondolok, hogy mit mutat meg a...
Gács Anna: TERMINTOR LITERATUS
Az írás a Holmi 2003. júliusi számában jelent meg. Vannak regények, melyek csak lassan tárják fel titkaikat – nem a történet titkaira gondolok, hanem a nehezebben megfogható trükkökre, szabályokra...
Harc a hatalomért – a mítosz és realizmus határán
Szénási Zsófia interjúja a Könyvhét-ben, A pusztítás könyve megjelenése után. (Könyvhét VI évfolyam, 14. szám, 2002 július, 11-15 oldal) Dragomán György első könyve az emberi természet sötét oldalát tárja...
Báthori Csaba: A gyermekkor ára
Az írás a Magyar Narancs 2005. 38. számában jelent meg. Prózai életünk örvendetes eseménye volt a közelmúltban, hogy Bodor Ádám köpenyéből legalább három prózaíró bújt elő: Dragomán György, Papp...
Takács Ferenc: Fekete mágia
Az írás a Mozgó Világ 2005. júliusi számában jelent meg A regényírót pályakezdése alkalmával nyilván elfogja valamiféle debütációs szorongás: hogyan fogadják első könyvét, felfigyelnek-e rá egyáltalán, lezajlik-e „íróvá avatása”...
Szijj Ferenc: Természetrajzi akciófilm
Az írás Élet és Irodalomban jelent meg. XLVI. évfolyam, 32. szám, 2002. augusztus 9 Errefelé, Kelet-Európában a hatalomnak még van természetrajza. Mi még olyan szerencsés körülmények között élünk, hogy...
Ferencz Győző: Hidegvágó
Az írás eredetileg a Népszabadság 2002. június 1.-i számában jelent meg. Dragomán György első könyvét – teremtő képzelete első alkotását – a pusztulás látomásának szentelte. A cím egyszerre utal...
Takács Ferenc: Másvilágteremtés
Az írás a Mozgó Világ 2002 júliusi számában jelent meg. Dragomán György regényének szereplői, amikor találkoznak egymással, hamarosan ütlegelni kezdik egymást, s ebben a tekintetben mindegy, nő-e a szereplő...
2006-02-05
A litera kért, hogy írjak netnaplót. Írtam. Úgy látszik, ha sokáig írok netnaplót, akkor az összes elveszett könyvem megkerül. Kaptam egy kedves mailt, miszerint a Dilas Sztálin-könyve beszerezhető az...
Dragomán György: Dezinfekció
Egy rövid novellákból álló ciklus első darabja Doktor Pisztrujátu azt ígérte, hogy ha mindent jól csinálok, akkor annyi fagylaltot ehetek utána, amennyit akarok, én meg már nagyon szerettem volna...
2006-02-04
Úgy alakult, hogy a szombati nap a brutális ételek napja lett. Délben váratlanul beállított a mamám. Sokáig úgy volt, hogy jön, aztán arról volt szó, hogy mégsem, aztán egy...
2006-02-03
Reggelre tényleg kinyílt a tulipán, halványlila vagy sötét rózsaszín, vagy ciklámenszínű, mindenesetre egy olyan árnyalat, amiről nincs konszenzus, de ettől függetlenül jó érzés, hogy itt van az ablakban. Vajon...
2006-02-02
Annának jót tett a tegnapi majdnem egész napos alvás, ma már jobban volt, fel tudott kelni, a láza is lement, remélem most már meggyógyul lassan. Ahogy jöttünk hazafele Gábrissal...
2006-02-01
Reggelre kisült a kenyér. A teteje egy kicsit behorpadt, túl sok élesztőt tettem bele, egy negyed kockát, pedig csak egyötödnyi kellett volna, mindegy, ez is haladás, eddig csak porélesztőt...