Dragomán György: Kozmosz
Még egy darab a Palota ciklusból. Ez mindjárt az Uszturoj után következik. Azelőtt olyan ruhát sosem láttam mint amilyet Mosumircsa a kezembe adott, tiszta fehér volt az egész, és...
M. Nagy Miklós: Bildungs(?)roman(?)
Forrás: Jelenkor Van az úgy, hogy az emberben kétely támad a kritikaírás, sőt általában az írás értelmét (hasznát?) illetően – s ezt most akár radikálisabban is fogalmazhatnám, mint Szergej...
Cormac McCarthy: A terremoto (Az átkelés részlete)
Isten keze nyomának bizonyítékát kerestem a világban. Arra az elgondolásra jutottam, hogy az a kéz haragvó kéz, és azt gondoltam, hogy a pusztítás csodáit ember még nem vizsgálta meg...
Mi az a jálézár?
Rögtön a Fehér Király legelején szerepel a “jálézár” szó. Amikor a Tulipánok című novella- fejezetet írtam, nem gondoltam volna, hogy ez a szó ilyen nagy figyelmet kap majd. De...
Dragomán György: Kusti-nye
Még egy kocka a Palota ciklusból. Ez később van a történetben, mint az azok a kockák, amiket eddig közöltem. A kronológia kérdése különben is nagyon izgalmas kérdés, hiszen ez...
Dragomán György: Uszturoj
A Palota mozaik újabb kockája. Mosumircsa úgy vitt a vállán mint egy zsákot, én hiába sírtam, meg kiabáltam, hogy nekem van lábam, tudok járni, úgyhogy tegyen le, mert nem...
Dragomán György: Vertigo
Itt egy újabb kocka a Palota mozaikból. A Mozgó Világban jelent meg A helikopterben egész úton csak sírtam és sírtam, először még rendes, hangos sírással, még kiabáltam is, hogy...
Dragomán György: Alagút
nagyon szerettem volna már kapni a gesztenyés alagútból, amit direkt nekem csinált anya a születésnapomra, nagyon nehezen szerezte meg hozzá a tejszínt meg a gesztenyét, és a gesztenyepürét együtt...
Károlyi Csaba: A nevelődés titkai – Grecsó Krisztián: Isten hozott és Dragomán György: A fehér király című könyveiről
Forrás: LÁTÓ Mindkét regény szerzője úgynevezett fiatal író. Sőt, ha akarom, fiatal ember. Grecsó Krisztián tavaly 29 éves volt, Dragomán György 32 éves. Mindkettejüknek ez a második prózakötete, igaz,...
Vincze Ferenc: A király mattot kap
Forrás: Új Könyvpiac, 2007.03.01 Van valami szomorú abban, hogy a kortárs, de mindenekelõtt a fiatal magyar irodalom akkor kap jelentõsebb figyelmet kis hazánkban, ha a mûvet külföldi – fõként...
Aszcenzió (felolvasás)
Ez az írás ugyanabból a ciklusból való, mint a Dezinfekció, érdemes előbb azt meghallgatni. Egy hétéves kisfiú mesél. Le is lehet tölteni,...
Dragomán György: Aszcenzió
Lassan alakul egy újabb terebélyesnek ígérkező novella-ciklus, az a hétéves kisfiú, aki a Dezinfekció-ban megszólalt, beszél tovább. A ciklus munkacíme az, hogy Mesék a palotából, itt egy újabb darab...
Apokalipszis most: rendezői változat
Conrad regénye, Coppola filmje – nem is tudom melyik fontosabb nekem, talán mégiscak a regény. De a filmet is nagyon szeretem, a rendezői változat ugyan kicsit túl hosszú, de...
Kitano Takeshi Zatoichi-ja
Az első nem művész szamurájfilm (tehát nem Kurosawa), amit láttam a Shogun Assasin volt, 12-évesen néztem meg, anélkül, hogy bármit is tudtam volna a műfajról. Elég sokkoló beavatás volt...
Tarantino Kutyaszorítóban-ja tizenkét év után
Tarantino nekem mindig is istenkirály rendező lesz, ott a helye Lynch és Kubrick és Kitano mellett. Ezért aztán nagyon örültem, hogy tizenkét évvel a bemutató után írhattam a Reservoir...
Olvassuk újra! – Tarantino Ponyvaregénye tíz év után
Minden elem elő van készítve, a gondosan felépített mélyszerkezet a megkavart kronológia ellenére egyben tartja a filmet, olyan remekművé alakítja, amelyben minden újranézéssel újabb összefüggésekre lehet bukkanni. Olyan, mint...
Az emberbábos – Yuen Woo Ping portré
Életem erdélyi videokalóz korszaka óta szeretem a kung-fu filmeket. Erről a híres koreográfusról akkor írtam cikket a Cinemának, amikor a Mátrix után hírtelen mindenki kezdte megtanulni e nevét. Szó...
Stanley Kubrick – A tökély megszállottja
Ezt, csakúgy, mint a legtöbb filmes cikkemet, a Cinema magazinnak írtam. Azt hiszem a Kubrick DVD gyűjtemény megjelenése volt az alkalom. A forgatásokon csak a legritkább esetben emelte fel...
Amerikai gótika – Tim Burton portré
Mindig is nagyon szerettem Tim Burtont, nem is tudom mit láttam tőle először, talán az Óllókezű Edwárdot, rögtön megfogott bátran giccses látványvilága. Szívesen írtam róla ismertetőt a Cinemának. Tim...
Mióta Otár elment
Bertucelli képeiből csehovi elvágyódás és melankólia árad, ritka ajándék, hogy meg tudja mutatni a lepusztult szürke panelekkel tönkretett város szépségét. A francia rendezőnő könnyed ecsetvonásokkal egy olyan országot vázol...
Visszatérés kritika
Az első filmes Andrei Zvyagintsev rendező Arany Oroszán díjas alkotása a kortárs orosz film csúcsteljesítménye A kamasz Andrej és öccse, Ivan tulajdonképpen csak egy fényképről ismerik apjukat. Amikor tizenkét...
Másnap kritika
A nyomozás csapdája: a tettes megvan, az indok egyszerű, a tett mégsem értelmezhető. Janisch Attila felejthetetlen képekkel, elemi erővel mutatja meg a megmagyarázhatatlant Camus Közönye egy regényen át próbálja...
Szigorúan piszkos ügyek kritika
A Hong-Kong-i mozi egyik legfrissebb és legmodernebb darabjában a távol-keleti film két képzett harcművésze jóformán ütésváltás nélkül méri össze erejét A Szigorúan piszkos ügyek klasszikus és mégis nagyon modern...
A kereszt alatt (felolvasás)
A Kereszt alatt című novellámat lehet itt meghallgatni. Ez a Lokátorállomás ciklus első darabja. Megismerkedünk Árendással, aki egy lerombolt lokátorálomás romjai között szolgáltat. És hogy mit? Hát ez a...
Koszorúzás (felolvasás)
A Koszorúzás című novellámat lehet itt meghallgatni. Ez a Lokátorállomás ciklus második darabja. Művirág koszorúk, katonák, NATO csatlakozás, harcias kísértetek. Tizenegy perc. ...
Takarodó (felolvasás)
A Takarodó című novellámat lehet itt meghallgatni, természetesen ezt is én magam olvasom fel. Ez a Lokátorállomás ciklus harmadik darabja. Kreatív zergecsapoda építés, eső. trombitaszó. Ót perc. [Audio clip:...
Érkezés – részlet A pusztítás könyvéből (1)
A pusztítás könyvéből sose publikáltam különálló darabokat, most mégis közlök itt öt részletet, időrendi sorrendben. Ígyekeztem úgy választani a részleteket, hogy ne sérüljön a regény szerkezete, de mivel a...
Favágás – részlet A pusztítás könyvéből (2)
Fábián kimegy a táborba és dolgozni kezd. Valaki hangosan megzörgette az ablakát, az üveglapok minden ütésre megcsendültek, a keret is megreccsent, Fábián kinyitotta a szemét, nem nézett az órára,...
Német – részlet A pusztítás könyvéből (3)
Fábián rábukkan Német tanyájára A domb tetején már nem nőttek fák, a nagy, kaszálatlan fű szálai oldalra dőlve feküdtek, a rét közepén, egy hosszúkás, istállószerű épület előtt, egy elszenesedett...
Álom és ébredés – részlet A pusztítás könyvéből (4)
A regény három nap alatt játszódik, ez a második nap éjszakája. Álmában mintha repült volna, világos volt, a hideg levegő sűrűn a bőrének feszült, tudta, hogy álmodik, nem is...
A vadászat – részlet A pusztítás könyvéből (5)
Mire felértek az irtáson, Ghiárfás már erősen fújtatott. Fábián is kimelegedett, a kormányzó is végig kigombolta a kabátját. Az irtás felső része táján a domb íve kevésbé volt meredek,...
Hal (felolvasás)
A Hal című novellámat lehet itt meghallgatni, én magam olvasom fel. Ez a Gát ciklus első darabja. A ciklus Brennerről és Csekics doktorról szól, jó barátok ők, egy városra...
Iratok (felolvasás)
Az Iratok című novellámat lehet itt meghallgatni, én magam olvasom fel. Ez a Gát ciklus második darabja. Négy és fél perc. Le...
Lóden (felolvasás)
A Lóden című novellámat lehet itt meghallgatni, én magam olvasom fel. Ez a Gát ciklus harmadik darabja. Öt perc. Le is lehet...
Szívesség (felolvasás)
A Szívesség című novellámat lehet itt meghallgatni, én magam olvasom fel. Ez a Gát ciklus negyedik darabja. Négy perc. Le is lehet...
Bóvli (felolvasás)
A Bóvli című novellámat lehet itt meghallgatni, én magam olvasom fel. Ez a Gát ciklus ötödik darabja. Majdnem öt perc. Le is...
Revans (felolvasás)
A Revans című novellámat lehet itt meghallgatni, én magam olvasom fel. Ez a Gát ciklus hatodik darabja. Négy és fél perc. Le...
Gyógyulás (felolvasás)
A Gyógyulás című novellámat lehet itt meghallgatni, én magam olvasom fel. Ez a Gát ciklus utolsó darabja. Öt perc. Le is lehet...
Takács Ferenc: Az emberi állapot – A Fehér Király Világvége novella-fejezetéről
Forrás: Novelisták könyve A gyerekkorra nosztalgikusan illik emlékezni, a gyerekkort elérzékenyülten szokás felidézni felnőtt írói fejjel, versben, prózában, akármiben. Bármennyire fájdalmas volt is az élmény, bármenynyire szűkösek a körülmények,...
„Te mit feszítsz?” – Mézes Gergely interjúja a Magyar Hirlapban
forrás: Magyar Hírlap, 2005 augusztus 27 hétvégi melléklet Dragomán György könyve, A fehér király a nem is olyan régmúltba, a nyolcvanas évek fiktív Erdélyébe kalauzolja olvasóját. A fiatal író...
Orosz Ildikó A fehér királyról
Forrás: Kritika, 2006. május Dragomán György első regénye. A pusztítás könyve mintha egy echte kelet-európai parabolaregény beoltása lett volna egy B kategóriás amerikai akcióthrillerrel. A Bródy-díjjal jutalmazott könyv a...
Ex libris – négy Beckettel kapcsolatos könyvről.
Forrás: ÉS Miután kalandos körülmények között sikerült beszereznem a tíz évvel ezelőtt megjelent két remek Beckett-monográfiát, Anthony Cronin Samuel Beckett the Last Modernist és James Knowlson Damned to Fame...
Dezinfekció (felolvasás)
A Dezinfekció című novellámat lehet itt meghallgatni, én magam olvasom fel. Négy perc. Le is lehet tölteni, mp3-ban. (Három megabájt.)...
Gagyi Ágnes: Beszélni arról, ami ismerős
forrás: Székelyföld Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen, tizenöt éves korában települt ki Magyarországra. Második könyve, A fehér király az elsohöz hasonlóan sikeres lett. Az ÉS könyve szeptemberben. Csuhai István...
Dragomán György: Afrika
Ez A Fehér Király tízedik novela fejezete. Eredetileg a Mozgó Világban jelent meg. Apát akkor már majdnem egy éve elvitték, és több mint négy hónapja nem kaptunk róla semmi...
“Véren vett irodalom” – Sándor Zsuzsanna interjúja
forrás: 168óra . 2006.04.21., 2006. évfolyam, 16. szám Elsõ regényét, A pusztítás könyvét Bródy-díjjal jutalmazták. A fehér király című második kötetéért Déry-, nemrég pedig Márai-díjat kapott, s több nyelvre...
Két könyv között limbóban – Gaál Tekla interjúja a Literán
Forrás: Litera Első regényed, a Pusztítás könyve után (2002) Bródy-díjat, idén októberben, miután a Könyvhétre jelent meg A fehér király című köteted, Déry-díjat kaptál. Mit jelent számodra ez a...
Dragomán György: Puskák vagy galambok
édesapa azt mondta, hogy szart se ér az egész, legjobban tenném, ha szépen letolnám a gatyámat, és oda kakálnék a szavazófülke padlójára, és aztán a cédulával kitörölném a seggem,...
Dragomán György: Szelep
Ez A Fehér Király hetedik novella-fejezete, eredetileg azt hiszem Veszteni tudni kell címen jelent meg, a Mozgó Világban Már két perce kicsengettek, de Vasököl direkt úgy csinált, mint aki...
Dragomán György: Muzsika
csak néztem a harmonikát, egész nagy volt, rengeteg gomb meg billentyű volt rajta, és tudtam, hogy Prodán mindjárt oda fogja adni a kezembe, hogy játsszak rajta, hogy játsszak el...
Dragomán György: Világvége
Velünk kapusokkal külön foglalkozott Gica bá, egy órával hamarabb kellett menjünk minden edzésre, főleg gyorsasági gyakorlatokat csináltatott velünk, ugrálni kellett sokat meg vetődni, felugrani és vetődni, felugrani és vetődni,...
Darvasi Ferenc: “hol zsarnokság van…”
Forrás: Irodalmi Jelen 2006. január Az aparegény (és a családregény) műfaja a múlt felidézésének lehetséges technikáiról kialakult, alapvetően társadalomtudományi eredetű diskurzus eredményeit látszik tükrözni a kortárs magyar prózában. Miután...
Dragomán György: Nihil
Előljáróban pár szó a darabról Eddigi egyetlen drámám, a Nihil 2002 telén íródott, a Katona József színház keresett meg, és kért arra, hogy próbáljak meg drámát írni. Örültem a...
Bazsányi Sándor Ex-Libris-e az ÉS-ben
Az írás az ÉS-ben jelent meg Dragomán György második könyve, műfaját tekintve, ahogyan azt kötetünk harmadik oldalán olvashatjuk: “regény”. Regény, mivel a közelmúlt Romániájában játszódó, tizennyolc kisebb részbe tördelt...
Kulcsár Szabó Zoltán Ex-Libris-e az ÉS-ben
Az írás az ÉS-ben jelent meg Dragomán György: A fehér király című, a szerzõ elismerõ fogadtatásban részesült bemutatkozó regényét (A pusztítás könyve, 2002) követõ második műve a kommunista idõk...
Csuhai István: Kamaszkorom legszebb sakkfigurája
Az írás az ÉS-ben jelent meg Az ÉS könyve szeptemberben – Dragomán György: A fehér király. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005. 303 oldal, 2490 Ft Előrebocsátom: a fiatal, most harmincas...
Mézes Gergely: Háromszáz oldalnyi filmkocka
Az írás a Magyar Hírlap-ban jelent meg Vannak könyvek, amelyeket a fülszöveg alapján nem biztos, hogy a könyvesboltban betennénk a kosar unkba, hiszen hiába kapunk pontos tartalmi összefoglalót, a...
Reményi József Tamás: Elég régóta
Az írás a Népszabadság 2005. július 2.-i számában jelent meg Az erőszak és kiszolgáltatottság természetéről, a lepusztult természeti és emberi környezetről a parabolaregények kissé elunt formanyelvén írta meg néhány...
Dragomán György: Húsleves
Olga néni nekiesett apának, és ki akarta kaparni a szemét, azért, mert megsemmisítette azokat a felvételeket, mikor tudta, hogy azok mind pótolhatatlan kincsek voltak, az anya csodálatos énekével és...
Dragomán György: Riport
Mire a forgatócsoportot végre beengedték a menekülttáborba, a férfi, aki miatt jöttek, már nyolcadik hete nem evett, csupán vizet volt hajlandó magához venni, annyira legyengült, hogy alig tudta felemelni...
Dragomán György: Adatmentés
Azt akarom, hogy legyél őszinte hozzám. Tudni akarom, hogy ki verte szét a géped. És ne próbáld megint azt hazudni, hogy leejtetted és átment rajta a tréler. Az igazat...
Dragomán György: Utószó Samuel Beckett Watt című regényéhez
A tény, hogy Samuel Beckett Watt című regényének magyar kiadása csak ötvenkét évvel a regény megjelenése és hatvan évvel a regény elkészülte után lát napvilágot, amikor Beckett szinte valamennyi...
Vincze Ferenc: A hatalom nyomai
Forrás: Napút Manapság egyre több olyan kötet akad a könyvesboltokban botorkáló olvasó kezébe, mely nem egyébre vállalkozik, mint a közelmúlt, pontosabban szólva, a kilencvenes éveket megelőző időszak bemutatására. S...
Nemecsek Ernő a diktatúrában
Forrás: Új Magyar Szó Jókai meséin érzékennyé finomodott nemzet a Pál utcai fiúk megjelenésekor döbbenhetett volna meg saját magán: eszményei már annyira nem erre a világra valók, hogy csak...
Tompa Andrea: Háborús gyerekek nem babáznak
Forrás: Medical Tribune 1989 decemberében Kolozsváron láttam egy gyereket az utcán, aki banánt evett. A román forradalom napjaiban történt, amikor már megérkeztek a külföldi segélyek. A gyerek tízéves lehetett....
Szabó Robert Csaba: Figyeld az elbeszélők arcát
Forrás: A Hét új folyam 3/29 2005. július 19 Dragomán György új könyvét akár ünnepelhetnéd is, ha nem lenne annyi szomorú történet benne, ha a kisfiú naiv és szókimondó...
Velkey György A fehér királyról
Forrás: Szépirodalmi Figyelő 2005/6-os száma Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen. 1988 óta él Magyarországon. A pusztítás könyve (Balassi Kiadó, 2002) után – melyért 2003-ban Bródy Sándor-díjat kapott – idén...
Dragomán György: Gyógyulás
A fiú megint megszólalt: - Fejest ugrottam a gátról - mondta, közben egyfolytában egymáshoz koccantak a fogai. - Meg akartam halni....
Dragomán György: Revans
Elegem van már ebből a rohadt gátból, ebből a rohadt víztárolóból. Mióta így ideszoktak a turisták, lassan hetente állítgatom már ki a halotti bizonyítványokat....
Dragomán György: Bóvli
a pult tele volt celofánba csomagolt kavicsokkal, csillogóra lakkozott halbőrökkel, tengeri sünökkel, kagylókkal, kiszárított tengeri csillagokkal, fából faragott tengeri csikókkal, fröccsöntött műanyag polipokkal, de voltak ott komolyabb darabok...
Dragomán György: Szívesség
Csekics doktor életében akkor látott először digitális fényképezőgépet, amikor a csúnya japán nő hajlongva eléállt a völgyzáró gáton és odamutatta neki: - Ne haragudjon, megkérhetném egy szívességre, legyen...
Dragomán György: Lóden
Brenner már a kanyaron túlról meghallotta Csekics doktor hangját, a doktor nem is káromkodott, csak azt kiabálta kétségbeesetten, hogy vegyék tudomásul, kitörölhetik a seggüket a forgatási engedélyükkel, orvosi jóváhagyás...
Dragomán György: Iratok
Brenner hacsak tehette elkerülte a turistákat, nem is nagyon értette, hogy mitől olyan kíváncsiak a völgyzáró gátra, a vízalatti várost úgyse lehetett sose látni. A turisták újabban eléggé elszemtelenedtek,...
Dragomán György: Hal
Brenner szeretett a völgyzáró gát korlátján üldögélni, órákon át bámulta a víz felszínét, és az elárasztott városra gondolt. A horgászbottal nem is nagyon törődött, hónapok óta horgot se tett...
Márton László: A regény tere
Laudáció Dragomán Györgyről (Elhangzott a Bródy Sándor-díj átadásakor, 2003. október 10-én a Műcsarnokban.) forrás: Jelenkor A pusztítás könyve című regény főhősének, egy Fábián nevű huszonhat éves férfinak a századik...
Benedek Anna: A pusztítás könyve
Az írás a Literán jelent meg. Dragomán György a Könyvfesztivál Elsőkönyvesek Fesztiválján (szó szerint elsőregényesek fesztiválján) e könyvével képviseli Magyarországot. Ő Micky Donnelly, brit író – szintén a fesztivál...
Károlyi Csaba: A vér íze a szájban
Az írás a Jelenkor 2003. májusi számában jelent meg. Ha azt mondom, hogy A pusztítás könyve radikalista regény, akkor most nem elsősorban arra gondolok, hogy mit mutat meg a...
Gács Anna: TERMINTOR LITERATUS
Az írás a Holmi 2003. júliusi számában jelent meg. Vannak regények, melyek csak lassan tárják fel titkaikat – nem a történet titkaira gondolok, hanem a nehezebben megfogható trükkökre, szabályokra...
Harc a hatalomért – a mítosz és realizmus határán
Szénási Zsófia interjúja a Könyvhét-ben, A pusztítás könyve megjelenése után. (Könyvhét VI évfolyam, 14. szám, 2002 július, 11-15 oldal) Dragomán György első könyve az emberi természet sötét oldalát tárja...
Báthori Csaba: A gyermekkor ára
Az írás a Magyar Narancs 2005. 38. számában jelent meg. Prózai életünk örvendetes eseménye volt a közelmúltban, hogy Bodor Ádám köpenyéből legalább három prózaíró bújt elő: Dragomán György, Papp...
Takács Ferenc: Fekete mágia
Az írás a Mozgó Világ 2005. júliusi számában jelent meg A regényírót pályakezdése alkalmával nyilván elfogja valamiféle debütációs szorongás: hogyan fogadják első könyvét, felfigyelnek-e rá egyáltalán, lezajlik-e „íróvá avatása”...
Szijj Ferenc: Természetrajzi akciófilm
Az írás Élet és Irodalomban jelent meg. XLVI. évfolyam, 32. szám, 2002. augusztus 9 Errefelé, Kelet-Európában a hatalomnak még van természetrajza. Mi még olyan szerencsés körülmények között élünk, hogy...
Ferencz Győző: Hidegvágó
Az írás eredetileg a Népszabadság 2002. június 1.-i számában jelent meg. Dragomán György első könyvét – teremtő képzelete első alkotását – a pusztulás látomásának szentelte. A cím egyszerre utal...
Takács Ferenc: Másvilágteremtés
Az írás a Mozgó Világ 2002 júliusi számában jelent meg. Dragomán György regényének szereplői, amikor találkoznak egymással, hamarosan ütlegelni kezdik egymást, s ebben a tekintetben mindegy, nő-e a szereplő...
2006-02-05
A litera kért, hogy írjak netnaplót. Írtam. Úgy látszik, ha sokáig írok netnaplót, akkor az összes elveszett könyvem megkerül. Kaptam egy kedves mailt, miszerint a Dilas Sztálin-könyve beszerezhető az...
Dragomán György: Dezinfekció
Egy rövid novellákból álló ciklus első darabja Doktor Pisztrujátu azt ígérte, hogy ha mindent jól csinálok, akkor annyi fagylaltot ehetek utána, amennyit akarok, én meg már nagyon szerettem volna...
2006-02-04
Úgy alakult, hogy a szombati nap a brutális ételek napja lett. Délben váratlanul beállított a mamám. Sokáig úgy volt, hogy jön, aztán arról volt szó, hogy mégsem, aztán egy...
2006-02-03
Reggelre tényleg kinyílt a tulipán, halványlila vagy sötét rózsaszín, vagy ciklámenszínű, mindenesetre egy olyan árnyalat, amiről nincs konszenzus, de ettől függetlenül jó érzés, hogy itt van az ablakban. Vajon...
2006-02-02
Annának jót tett a tegnapi majdnem egész napos alvás, ma már jobban volt, fel tudott kelni, a láza is lement, remélem most már meggyógyul lassan. Ahogy jöttünk hazafele Gábrissal...
2006-02-01
Reggelre kisült a kenyér. A teteje egy kicsit behorpadt, túl sok élesztőt tettem bele, egy negyed kockát, pedig csak egyötödnyi kellett volna, mindegy, ez is haladás, eddig csak porélesztőt...
2006-01-31
Éjfél múlt tíz perccel. Kipucoltam a ciabatta maradékot a fotelből (Gábris megint a szobában vacsorázott, pedig már többször megfogadtuk, hogy ilyesmi többé nem fog előfordulni), pár morzsa azért csak...
2006-01-30
A litera kért, hogy írjak netnaplót. Írtam. Éjfél van – tisztán emlékszem arra, amikor ez az időpont a vágyaim netovábbját jelentette, éjfélig fennmaradni, valószínűtlen felnőtt varázslat, aztán egy időben...
2002-05-19
Régi teraszos netnaplóm, trinaplóm. Nem vagyok napóíró tipus, de amikor irni kell, azért élvezem. A tegnapi bokszmeccs, ami miatt olyan kurta-furcsa naplót írtam, igencsak gyengére sikeredett, annyira, hogy még...
2002-05-18
Ez most rövid napló lesz, mert mindjárt kezdődik a Hamed vs. Calvo bokszmeccs és akkor a naplóírás azonnal véget ér, mert azt bizony nagyon meg akarom nézni....
2002-05-17
Akkor most gyakorlatilag megszegem a mára hirdetett Matáv bojkottot, amit pedig egész eddig sikeresen betartottam, bár erős kétségeim vannak a hatékonysága vagy az értelme felől. Azt viszont nem tudom,...
2002-05-16
Hosszú idő óta végre lehetett dolgozni délelőtt, és nagyon ideje volt már, mert öt novellám is van félbehagyva, és ezeket be kell fejezni minél előbb, mert akkor már jóval...
2002-05-15
Néztem a széttárt karral alvó kisfiam, nem fogom én sose megszokni, hogy milyen kicsi, pedig egyre nő, de akkor is, nagyon-nagyon kicsi még, mindig elámulok azon, ahogy mozog, hogy...
2002-05-14
Elfelejtettem lemosni a vért a telefonkagylóról, pedig direkt mondtam hangosan is magamnak, hogy a vért feltétlenül le kell mosni a telefonkagylóról, nincs olyan isten, hogy rajta hagyjam, de csak...